Skip to main content
közigazgatás: magyar

Véget vetne a visszaéléseknek a kormány a 2014–2020-as uniós pályázatoknál

Szerző: 2014. október 17.No Comments

„Véget vetne a visszaéléseknek a kormány a 2014–2020-as uniós pályázatoknál. Eszközbeszerzésre ezentúl csak valós árajánlattal kérhetnek támogatást a cégek, az építési beruházásoknál pedig hatósági engedélyekkel kell rendelkezniük.

Szigorú feltételekkel osztja a pénzt a kormány a 2014–2020-as támogatási ciklusban, hogy megszüntesse a kimondottan a pályázati pénzekre „utazó” visszaélések lehetőségét. Korábban ugyanis tömegével kaptak támogatást azok a fejlesztési tervek, amelyeket csak azért hoztak létre, hogy lehívhassanak némi ingyenpénzt az Európai Uniótól. Gyakori eset volt az is, hogy a pozitív elbírálás alá eső pályázatot végül nem a nyertes, hanem egy harmadik fél valósította meg, vagyis a pályázó jó pénzért eladta a támogatási szerződését.

Az ügyesebbek nem a vakszerencsében reménykedtek. A jól értesültek gyakran már napokkal a kiírás megjelenése előtt tudtak a szükséges feltételekről, így a kiírás megjelenése után néhány órával sokszor a keret többszörösére nyújtottak be pályázatot. Ezzel szemben az átlagos érdeklődőknek esélyük sem volt arra, hogy az uniós fejlesztési honlapról megismert kiírás után beadványt állítsanak össze, addigra ugyanis a pályázati lehetőség túljelentkezés miatt lezárult.

– Az ilyen visszaéléseknek vet most véget a kormány – jelentette ki Csepreghy Nándor lapunknak. A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára szerint elképzelhetetlen, hogy az uniós pénzekből ezentúl olyan beruházásokat támogasson a kormány, amelyeket csak azért hoztak létre, hogy lehívhassák a támogatást.

– A cél az, hogy megalapozott, valós értéket teremtő és szükséges fejlesztéseket támogassunk – hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár. Ezért számos ponton szigorítják a pályázati dokumentációban szereplő előírásokat. Ott, ahol építés is kapcsolódik a fejlesztéshez, a cégnek a beruházást érvényes építési engedéllyel kell alátámasztania, az eszközbeszerzéseknél pedig komplett árajánlatokat kell csatolniuk a vállalkozóknak. Az Európai Bizottság (EB) ugyanis a legutóbbi audit során arra hívta fel a kormány figyelmét, hogy abban az esetben, ha egy cég uniós pénzből vásárol gépet, az ár az eredetinél 20-30 százalékkal magasabb lesz.

Csepreghy Nándor elmondta: igazságos és jól tervezhető pályázati rendszert épít ki a kormány, amelyben a pályázók egy évre előre megismerkedhetnek a várható feltételekkel, a valós kiírás után pedig 30 napjuk van arra, hogy felkészüljenek a beadásra. A szükséges kitöltőprogramok és dokumentumok a kiírás után húsz nappal jelennek meg, a fejlesztési terveket pedig csak a harmincadik nap után lehet elküldeni.”

Forrás:
Megakadályoznák a visszaéléseket; Köpöncei Csilla; mno.hu; 2014. október 17.