„Négy év után – úgy tűnik – letett az egyetemi-főiskolai rendszer gyors és fájdalmas „racionalizálásáról” a felsőoktatási államtitkárság, amely az intézményrendszer legfontosabb problémáira eddig nem adott megoldási javaslatot.
„A kollégáim rezignáltan fogadták az új koncepciót, szerintük ez is asztalfiókba kerül. Pontosan úgy, mint a többi” – mondta a HVG-nek az egyik dunántúli egyetem dékánja, utalva arra, hogy a Palkovics László felsőoktatási államtitkár által jegyzett, október második felében nyilvánosságra hozott és vitára bocsátott tervezet már az ötödik-hatodik dokumentum, amely a felsőoktatási reformnak sokadszorra nekifutó erőforrástárcánál készült. Pedig ha a „gazdaságból lízingelt” államtitkár optimizmusa megalapozott – már a nyár végén kijelentette, hogy a kormány várhatóan még az idén elfogadja a stratégiát –, akkor ez a hetvenoldalas dokumentum határozza majd meg az egyetemek és főiskolák következő tizenöt évét.
A tervezet mindenesetre tartogat meglepetéseket a rektoroknak: 2010 óta ez az első olyan felsőoktatási anyag, amely nem szorgalmazza az intézmények számának csökkenését, egyértelművé téve: a minisztérium – jó néhány kudarcba fulladt kísérlet után – egyelőre letett arról, hogy egyetlen tollvonással kényszerítsen összeolvadásra egyetemeket és főiskolákat. A tudományegyetem, egyetem, főiskola és közösségi főiskola kategóriába sorolt intézményekre persze így is nagy átalakulás vár, a stratégia ugyanis nagyra törő terveket fogalmaz meg: leszögezi, hogy saját területén az összes oktatási centrumnak világszínvonalú képzést kell nyújtania.
Ez persze mindenhol a profilba kevésbé illő szakok megszüntetésével jár majd, az államtitkárság ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy néhány éven belül 10 700-ról 9100-re csökkenjen a meghirdetett képzések száma. A HVG úgy tudja, hogy a minisztériumban már neki is kezdtek a „nem gazdaságosan működő” képzések lehántásának. Információink szerint a döntés nem az államtitkár, hanem helyettese, Maruzsa Zoltán kezében van, aki némileg homályos szempontrendszer alapján határoz a szakok sorsáról.
Egyelőre az sem egyértelmű, mihez kezd az államtitkárság a finanszírozási nehézségek miatt spontán elindult integrációs folyamatokkal, valamint a kétezres évek balul elsült egyetem-összevonásainak következményeivel. Úgy tűnik, Palkovics László egyelőre megálljt parancsolt az összeolvadásra készülő intézményeknek: többször kiemelte, hogy csak akkor engedélyez bármilyen integrációt, ha részletes számításokat kap arról, hatékonyabb és gazdaságosabb működést lehet-e várni az átalakulástól.
Így aztán még mindig nem dőlt el a Károly Róbert Főiskola sorsa, amely a Debreceni Egyetem gyöngyösi karaként oktatna tovább – pedig a két intézmény szenátusa hónapokkal ezelőtt rábólintott az egyesülésre. Kérdés, mi a terv a „mozaikegyetemként”, vagyis sok telephelyen oktató Nyugat-magyarországi Egyetemmel és Szent István Egyetemmel. Utóbbi a Békés megyei Szarvason működtetett karát augusztusban az egyházi fenntartású szegedi Gál Ferenc Főiskolának adta át. A békéscsabai képzések jövője azonban még mindig bizonytalan, a stratégia ugyanis mindössze annyit tartalmaz, hogy „újra kell szervezni” a Békés megyei képzéseket, és akár közösségi főiskolákat is létre lehet hozni a térségben.
Ez az intézménytípus egyike a tavalyi, gyorsan süllyesztőbe került felsőoktatási stratégiából átmentett elemeknek, és kiút lehetne a hallgatói létszám drasztikus visszaesése miatt kilátástalan helyzetbe került, állami pluszpénzekkel életben tartott kisebb főiskoláknak. A mostani, Palkovics-féle tervezet elsősorban nem a meglévő intézményeknek ajánlaná fel az átalakulás lehetőségét, hanem így tenné elérhetővé a felsőfokú képzéseket azokon a településeken, ahol szűkös a kínálat, de a település mérete a kapacitásbővítést indokolná.
Igaz, az nem derül ki a dokumentumból, pontosan mit is tart „megfelelő méretnek” az államtitkárság. A 30 ezernél több lakosú városok közül Érden, Dunakeszin, Cegléden és Szigetszentmiklóson sem működik önálló felsőoktatási intézmény, egyetemi-főiskolai kar vagy kihelyezett képzési központ – bár csekély távolságuk Budapesttől nem is indokolja ilyenek létrehozását. Az észak-borsodi térség és Ózd, Nógrád megye és Salgótarján, valamint Esztergom és Tatabánya helyzete már bonyolultabb. Ózdon a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hirdet ugyan képzést, de szűkös kínálata aligha felel meg a továbbtanulást fontolgató helyi diákoknak, akiknek zöme a rossz szociális helyzet miatt nem engedheti meg magának a költözést vagy az ingázást. A tatabányai felvételizők – helyben – jelenleg csak a magánkézben lévő Edutus Főiskola önköltséges alapképzései közül válogathatnak, az egykori esztergomi főiskola pedig nemrég kari önállóságát is elveszítette.
Salgótarján helyzete egészen speciális. Nógrád az egyedüli megye, ahol egyetlen felsőoktatási intézmény vagy kar sem működik, hallgatóhiány miatt a Budapesti Gazdasági Főiskola egy éve megszüntette ugyanis az 1972 óta működő intézetet. Úgy tűnik, a helyzetet az Óbudai Egyetem menti meg, amely október elején együttműködési megállapodást írt alá az önkormányzattal, így most már biztos, hogy Salgótarján lesz az első fecske a közösségi főiskolai rendszerben. A felsőoktatási államtitkárság tervei szerint a közösségi főiskolák képzéseit mindenhol a helyi munkaerőpiachoz igazítják, a fenntartás költségeit a helyi önkormányzatok, esetleg az egyházak és egyes vállalatok vállalják, az oktatókat pedig az „anyaintézmények” delegálják majd. Vagyis a korábbi tervekkel ellentétben nem önálló intézmények, hanem kihelyezett tagozatok jönnek létre.
A kérdés csak az, hajlandók lesznek-e a szűkös költségvetésből gazdálkodó felsőoktatási intézmények újabb terhet venni a vállukra. „Ha kialakul egy ilyen együttműködés, akkor annak meg kell teremteni a feltételeit. Vagy a tutorintézménynek kell erre a célra elkülönített, rendszeres állami támogatást juttatni, vagy az adott közösségi főiskolán kell alkalmazni az oktatókat” – mondta a HVG-nek Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, hozzátéve, egyelőre nemcsak az ehhez hasonló finanszírozási részleteket, de az új rendszer fő vonalait sem ismerik, pedig ha valóban elválasztják egymástól az intézménytípusokat, különféle, az egyetemek, főiskolák és közösségi főiskolák feladataira és jellegzetességeire épülő támogatási modellekre lesz szükség. Finanszírozási ügyekben a tervezet kifejezetten szűkszavú ugyan, azt viszont gyorsan leszögezi, hogy nagyobb állami szerepvállalásra – vagyis több állami forintra – egyetlen felsőoktatási intézmény sem számíthat.
Persze nem csupán az új támogatási rendszer kidolgozásával maradt adós a felsőoktatási államtitkárság. A fővárosi intézményhálózatról szóló tervek kidolgozásával sem töltöttek túl sok időt a tárcánál – a több mint 120 ezer hallgatót oktató intézményeknek mindössze egyetlen rövid mondatot szenteltek. A HVG úgy tudja, több fővárosi intézményben napokig találgatták, vajon drasztikus átalakítási tervek állnak-e a mellőzöttség mögött. Legutóbb nyáron keltek szárnyra olyan hírek, hogy a minisztérium mégis feldarabolná a Corvinus Egyetemet, a karait pedig a gödöllői egyetemhez, a Műegyetemhez és az ELTE-hez csatolná. Az államtitkárságon azzal nyugtatták azonban a rektorokat, hogy egyelőre nincs napirenden a budapesti egyetemek összevonása.”
Forrás:
Fordulatok és reformok: ismét átírták az egyetemterveket; Szabó Fruzsina; 2014. november 23.
