egészségügy

Nagyon keveset kapnak az államtól a kórházak

Szerző: 2014. november 26.No Comments

„A hatékonyságjavító intézkedések önmagukban nem elegendők, éves szinten – az adósságállomány rendezésén felül – legalább 100 milliárd forint hiányzik a hazai kórházak működéséből – mondta a Napi Gazdaságnak a Magyar Kórházszövetség elnöke, Velkey György. A szövetségnek van saját javaslata egy, a közfinanszírozott ellátástól független, de azt támogatva működő magán-ellátórendszerről is.

– Hogyan értékeli a hazai egészségügy elmúlt éveit?
– Négy évvel ezelőtt elindult egy koncepcionális egészségpolitika megalkotása, majd megvitatása, amit aztán 2011-ben a Semmelweis tervben rögzítettek, s tulajdonképpen ennek a továbbfejlesztése az, ami most történik. A szövetségnél úgy látjuk, van folyamatosság és következetesség az egészségpolitikában. Ezt feltétlenül jónak tartjuk, mert az elmúlt két évtized számos alkalommal bebizonyította, hogy a hektikus váltások az egészségpolitikában nem tesznek jót. A folyamatos, nem radikális változás üdvözlendő. Az előző kormányzati ciklusban az egészségpolitika stílusa is megváltozott, konzultatív egészségpolitika rajzolódott ki, s a szakmai szervezeteket is bevonták az egyeztetésekbe, így korrekt és konstruktív párbeszéd alakult ki. Ez a stílus megmaradt.

– Mik a pozitívumai és melyek a gyenge pontjai a kormány egészségüggyel kapcsolatos terveinek?
– Az egészségügy átalakításánál kiemelt fontosságúnak tartjuk a forrásteremtés kérdését, mert a legnagyobb gond a rendszer alulfinanszírozottsága. A másik, előzővel is összefüggő nagy prioritás az emberi erőforrás kérdése, a munkatársak megerősítése a szakorvosok, szakápolók, asszisztensek és gazdasági-műszaki dolgozók esetében is. A béremelés folytatását nagyon fontosnak tartjuk. A kormány egészségpolitikai irányelveinek jelentős része egybeesik azzal, amit a kórházszövetség képvisel. Azt is látjuk azonban, hogy finanszírozás tekintetében nincs áttörés. A jövő évi költségvetés az eddigi finanszírozási színvonal stabilizálását jelzi. Van ugyan némi mozgástér, ami döntő mértékben az alapellátás problémáin segíthet, ami egyébként helyes irány. Észleljük a pozitív elmozdulásokat a költségvetésben, más vonalon is, például a rezidensképzés támogatására van 900 millió forint, a különböző befogadásokra pedig néhány milliárd forint. De összességében ez nem a rendszert más pályára tenni képes költségvetés, amire nagy szükség lenne.

– Mi tenné a rendszert más pályára?
– Egy jelentős költségvetési támogatás, tervezett, megszervezett és előkészített struktúraátalakítással és a már részben elkezdett intézkedések, elképzelések részletes kidolgozásával.

– Mi a helyzet a kórházak adósságállományával?
– A Miniszterelnökség céltartalékai között 60 milliárd forint szerepel az intézmények adósságállományának csökkentésére. Az intézmények lejárt adósságállománya 65 milliárd forint körül van, és most az adósságállomány szempontjából két nagyon kritikus hónap következik, így az év végére ez 80 milliárdra emelkedhet. Mire a jövő évi büdzsében félretett pénzhez hozzájuthatunk, addig is feltétlenül kell a segítség. Erre alapot jelenthetnek a 2014-es kasszamaradványok, ami 35-40 milliárd forintot is kitehet. Lényegesnek tartjuk, hogy ez bekerüljön a rendszerbe és elsősorban a kórházi adósságállományt csökkentse. Az említett 60 milliárd a jövő évi költségvetésben úgy szerepel, hogy a különböző állami intézmények lejárt tartozásállományának a kompenzálására szánják, elsősorban az egészségügyi intézményeknek. Fontos lenne, hogy ez valóban az egészségügyhöz jusson el.

– Mi tudná megakadályozni az adósságok újratermelődését?
– Plusz költségvetési forrás nélkül képtelenség lesz az egészségügyben adósságmentesen fenntartani a viszonyokat. Lényegesnek tartjuk, hogy jelenjen meg ez a hiányzó forrás a költségvetésben – számításaink szerint ez most hozzávetőlegesen 100 milliárd forint. Ez az az összeg, ami a kórházak költségvetéséből hiányzik minden évben. Az az elképzelés, hogy pusztán rendszerszintű vagy kórházi szintű hatékonyságjavításból ez a pénz előteremthető és konszolidáltan működtethetők lennének a kórházak, szerintünk nem reális.

– Pedig ez a gondolat szerepelt a Semmelweis tervben is.
– Azt hiszem, ez a téves gondolat összességében rossz vágányra terelt sok mindent. A nemzetközi összehasonlító adatok is egyértelműen azt támasztják alá, hogy egy vállalható színvonalú közfinanszírozott ellátáshoz több pénzt kell fordítani erre. Az uniós átlaghoz képest GDP-arányosan keveset fordítunk egészségügyre. Itt volt egy jelentős trendváltás is: míg 1995-ben Magyarország GDP-arányos egészségügyi közkiadása 6,15 százalék volt, Csehországé 6,08 százalék, Szlovákiáé pedig 5,37 százalék, 2012-ben ugyanez Magyarországon 4,98 százalék, Csehországban 6,50 százalék, Szlovákiában 5,50 százalék volt. Nyugat-Európában a 2012-es arányok ennél még magasabbak, mindenhol a 7–9 közötti intervallumban mozognak. Így a versenyképesség megtartásához nálunk a közkiadási célértéknek a GDP 2 százalékával való növelése, vagyis a 7 százalék elérése lenne a cél. A növekmény 550-600 milliárd forintnak felel meg. Ezt évek alatt lehet elérni, fokozatos, évenkénti több száz milliárdos korrekcióval.

– Az egészségügyi államtitkár a közelmúltban bejelentette, el akarják választani a magán és a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatásokat, közfinanszírozott kórházban nem lehet a jövőben magánszolgáltató. Mit gondol erről?
– A kórházak a különböző magánellátásokat kényszerűségből, a saját bevételek növelése miatt indították. Nincs ebben rendszerszerűség, mindenhol egyedi elképzelések érvényesültek. Jellemzően műtőket adnak bérbe, vagy fizetőképes betegeknek kínálnak fizetős diagnosztikai vagy egyéb szolgáltatásokat. A bevételgeneráláson kívül ennek a munkatársak megtartásában is nagy a szerepe. E folyamatnak rossz esetben az árnyoldala, hogy nem válik élesen ketté a magán- és a közellátás, a betegek számára sem mindig világos ez.

– Ön szerint hogyan működhetne ez a konstrukció?
– Mi azt javasoltuk, hogy maradhasson meg a magánellátás a közintézményekben, de az eddigi tapasztalatok értékelése után alakítsunk ki erre megfelelő szabályozást. Átlátható, rendezett viszonyrendszert kell mindenhol létrehozni, bár sokfelé most is ez a jellemző. A kormány tiszta helyzetet létrehozó döntése csak akkor tud majd működni, ha azt az okot, amiért a magánellátást a közintézményekben létrehoztuk, azaz a forráshiányt, megszüntetik. Ha kiesik a kórházak költségvetéséből a magánellátásokból származó bevétel, és az állami támogatás ezt nem pótolja, az fenntartási problémákhoz is vezethet. Ha ezt az utat választja a kormányzat, mi természetesen akkor is igyekszünk mindenben segíteni a konstrukció kialakítását, de ehhez tudomásul kell venni, hogy több pénz kell. Azt a forrást, ami így kiesik, és ami amúgy is hiányzik, együttesen kell pótolni.

– A Bethesdában is kínálnak térítéses ellátást?
– A saját égéssebészeinknek adjuk bérbe a műtőinket, ahol ők térítéses esztétikai műtéteket végeznek. Ez nemcsak az orvosnak kiegészítő kereseti lehetőség, de az aneszteziológus, a műtős, az asszisztens és a nővérek is pluszjövedelemhez juthatnak. Gondot fordítunk a térítéses ellátás elkülönítésére. A magyar egészségügy a finanszírozás szempontjából elég jelentős kapacitáskorlátokkal működik, azaz a finanszírozott teljesítményeken van egy korlát. Egy bizonyos betegszámnál meghúzzák a korlátot, és ha ezen felül végez ellátást egy kórház, azért már nem kap finanszírozást. Így nem csak hogy nem éri meg a tvk-n felül teljesíteni, hanem egyenesen veszteséget termel, mivel a ráfordítás megvan, de bevétel nincs. A keret túllépése egy bizonyos sávig degresszív, utána pedig nulla finanszírozást eredményez. Ebből adódik, hogy szinte mindenhol van kapacitásfelesleg.

– Van-e olyan nemzetközi modell, amely mintául szolgálhatna a magán- és közellátás jól elkülönített egymás mellett élésére?
– Nem tudok arról, hogy lenne olyan, aminek itthon is lenne rációja. De ha a kormány ragaszkodik ehhez az éles különválasztáshoz, a megoldás az lehetne, hogy egy-egy megyében és a fővárosban létre lehetne hozni olyan magánellátást végző állami tulajdonú intézményeket, ahol csak a közellátásban is dolgozók kapnának munkalehetőséget, és amelyeknek rendszerszinten nonprofit alapon kellene működniük, azaz a termelődött hasznot visszaforgatnák központilag az adott megyében vagy a fővárosban a közellátásba. Ez egy olyan megoldás lenne, ami egybevágna a mi alapszempontunkkal, és nem utolsósorban az egészségpolitikával, azaz a közellátás védelme így megvalósulhatna.”

Forrás:
Nagyon keveset kapnak az államtól a kórházak; Fischer Patrícia; Napi Gazdaság Online; 2014. november 24.