Skip to main content
gazdasághírközlésmédiaművelődés

A tévézés halála?

Szerző: 2014. december 9.No Comments

„Kevin Spacey azt adná, ami kell nekünk: A Netflix sajátgyártású sorozatának főszereplő-producere szerint a hagyományos mozifilm készítők csak álmodnak arról a kapcsolatról, amely az interneten sugárzott tartalmak és a nézők között jön létre. A digitális szolgáltató cégeket tömörítő európai érdekvédelmi szervezet, az EDiMA tanulmányában a Netflix által képviselt forradalmi változásokra hívja fel a figyelmet, míg a Netflix feje már a hagyományos televíziózás haláláról beszél.

„Azt add az embereknek, amit akarnak, olyan formában, ahogy akarják és olyan áron, hogy több értelme legyen megvásárolni, mint ellopni. Majd meghalnak a jó történetekért, és ha megkapják, terjesztik, magukkal viszik mindenhova. Úgy reklámozzák, hogy blogolnak róla, írnak a Facebookon, GIF-eket gyártanak. A hagyományos mozik készítői csak álmodozhatnak arról az intenzív és személyes kapcsolatról, ami ilyenkor kialakul. És ehhez semmi mást nem kell csinálnunk, mint megadnunk nekik, amire vágynak” – így összegezte Kevin Spacey a digitális tartalmak előretörését.

A színész-rendező pontosan tudja, mire vágyik a közönség: a Kártyavár című sorozat, amelynek főszereplője és producere is, tarolt a Netflixen. Az internetes streamként sugárzott műsor sikerét mutatja, hogy saját műsorsávjában legyőzte az HBO nézettségét is.

A Netflix belevágott a sorozat gyártásába anélkül, hogy a TV hálózatok gyakorlatának megfelelően előbb „pilot” epizódokkal tesztelte volna a sorozat nézettségét. Megtehette, hiszen a kizárólag neten működő szolgáltató pontosan mérheti nézőinek preferenciáit és ehhez igazíthatja stratégiáját. A cég a harmadik negyedévben 31,8 millió dollárnyi nettó profitot könyvelt le, ezzel megnégyszerezve az előző év azonos időszakában elért eredményt. Az árbevétel 1,11 milliárd dollárt ért el, a Netflix regisztrált felhasználóinak száma az Egyesült Államokban meghaladta a 31 millió főt, a nemzetközi piacon 9 millió taggal rendelkezik.

A Digital TV Research prognózisa szerint az idei év végéig 17 millióra emelkedhet a Netflix fizető ügyfeleinek száma, a cég vezérigazgatója, Reed Hastings pedig már a hagyományos televíziózás haláláról beszél. A menedzser szerint a hálózatok 2030-ig működnek a jelenlegi formájukban, azután átadják a helyüket a modernebb hírközlési formáknak. A vállalat novemberig lezárta európai terjeszkedésének első fázisát, aminek keretében beindította szolgáltatását Franciaországban, Ausztriában, Németországban. Svájcban, Luxemburgban és Belgiumban. A havi előfizetési díj mindössze 8 euró, így nem csoda, hogy a hagyományos hálózattal rendelkező riválisok, így a Canal+ és az HBO összefognak az új piaci szereplő ellen.

Miközben a kábelszolgáltatók és stúdiók a szinergiákat kihasználva próbálnak összezárni az új hódítókkal szemben, a többek között a Google-t és a Facebookot is magába foglaló European Digital Media Association (EDiMA) érdekvédelmi szövetség arra emlékeztet, hogy az új médiatartalmak nem csak a sokszínűséget növelik, de a hagyományos médiaszolgáltatókat is segítik.

A stúdiók a Shazam applikáció által begyűjtött adatokat használják fel a turnék szervezéséhez, míg a koncertszervezők, például a LiveNation lehetővé teszik, hogy a közönség az interneten is részt vegyen a bulikon. A TF1 francia televízió 600 százalékkal növelte forgalmát a közösségi pluginek bevezetése óta, a Daily Mail pedig mára a világ második legnagyobb hírportáljává vált [helyesebben: az angol nyelvű napilapok közül a leglátogatottabb webhellyel rendelkezik. Szerk.], és forgalmának mintegy 10 százalékát Facebookos megjelenésének köszönheti – olvasható az EDiMA összefoglalójában.

Amellett, hogy az internetezők a közösségi oldalakon hozott döntéseikkel befolyásolják a médiakonszernek eredményeit, közvetlenül is beleszólnak döntéseikbe.

Rob Thomas a sikeresen futó Veronica Mars sorozat után egy nagyjátékfilmet készített volna, de a Warner Brothers elutasította a projekt finanszírozását. Thomas és sorozat főszereplője, Kristen Bell erre válaszul a Kickstart közösségi finanszírozó oldalon indították el a Veronica Mars film projektet. Az akció soha nem látott sikerrel zárult: kevesebb mint tíz óra alatt elérték a 2 millió dolláros cél összeget, több mint 91 ezer támogatóval és 5 millió 700 ezer dollárnyi adománnyal zárták a projektet, aminek megvalósítására ezután rábólintott a Warner Brothers. Az elkészült film ugyanazon a napon debütált a mozikban, és „digitális videotékákban”, valamint megvásárolható, letölthető formátumban is.”

Forrás:
A tévézés halála?; Demeter Kálmán; Világgazdaság Online; 2014. december 5.