Komoly fizikai károkat okozó kibertámadást szenvedett el az egyik német acélgyár

„A Sony Pictures-t ért kifinomult cybertámadás után Németországban okozott komoly károkat egy hasonló behatolás. A német szövetségi információbiztonsági hivatal, a Bundesamt für Sicherheit in der Informationstechnik (BSI) szerdán kiadott jelentése szerint az egyik német acélgyárban komoly károk keletkeztek azután, hogy illetéktelenek betörtek a gyár termelési hálózatára, azon keresztül pedig a hozzáfértek az egyik nagyolvasztó vezérléséhez.

A támadás során spear phishing és kifinomult social engineering technikákat vetettek be, hogy előbb a gyár irodai hálózatára, majd onnan a termelési hálózatára bejussanak.

A támadásból kifolyólag az üzem egyik nagyolvasztóját nem tudták szabályosan, kontrollált keretek közt leállítani és ez komoly károkhoz vezetett. A BSI a támadó képességeit “nagyon fejlett”-ként jellemezte.

A támadás azért tekinthető különlegesnek – írja az Ars Technica – mert egyike azon (még) ritka számítógépes támadásoknak, amelyek során, következtében a behatolás fizikai károkat okozott.

Bruce Schneier tegnapelőtti blogbejegyzésében a Sony elleni támadás konzekvenciáit próbálja levonni, illetve arról ír, hogy a Sony ellenihez hasonló high-skill, high-focus típusú támadásokkal szemben mit lehet tenni.”

Forrás:
Komoly fizikai károkat okozó cybertámadást szenvedett el az egyik német acélgyár; HUP.hu; 2014. december 21.

A bejegyzés kategóriája: informatika
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.