Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Hatékonyabb és gyorsabb lesz az elektronikus közigazgatás

Szerző: 2015. január 9.No Comments

„A 2015. első negyedévében felálló Központi Érkeztető Rendszer (KÉR) jelentős részben elektronikus alapra helyezi át az ügyiratforgalmat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy jelentős papírmennyiséget, vele költséget takarít meg az államigazgatás, továbbá átláthatóbbá és gyorsabbá válik az ügyintézés – jelentette ki a Rádió Orient műsorában Domokos Péter, Budapest Főváros Kormányhivatala igazgatója.

Az európai uniós ügyekben, azon belül is a pályázatkezelésben nagy gyakorlatot szerzett Domokos Péter elmondta, hogy neki, mint igazgatónak a Fővárosi Kormányhivatalon belül a kormányablakok megvalósítási projektje, a szakmai hátteréből adódóan az uniós források bevonása, a nemzetgazdasági szempontból kiemelt projektek és a KÉR való csatlakozás a kiemelt feladata.

A Fővárosi Kormányhivatalban jelenleg 4400 fő dolgozik. Ez a legnagyobb kormányhivatal az országban, egy 14 főosztállyal működő törzshivatallal és 13 szakigazgatási szervvel. A szakigazgatási szervek közül a legkisebb a Szociális- és Gyámhivatal 32 fővel, legnagyobb a Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság 450 fővel – emelte ki Domokos. Ezen felül van még 23 kerületi hivatal és gyámhivatal, munkaügyi kirendeltségek, népegészségügyi intézetek, két építésügyi és örökségvédelmi hivatal, és a körzeti földhivatalok a XI. és XIV. kerületben. A megkeresések száma egyre nagyobb az agglomerációból is, ez főleg a peremkerületi kormányhivatali kirendeltségeken érződik – tette hozzá.

Jelen pillanatban első és második generációs kormányablakok vannak a fővárosban, előbbiből 4, utóbbiból 8, összesen tizenkettő, köztük újdonságként három bevásárlóközpontokban. Jövőre a kormányablakok számát 35-re szeretnék emelni, közülük három a nagy pályaudvarokon a MÁV-val közös megvalósításban fog nyílni. A magasabb ügyfélszámú peremkerületekben lehetőség szerint két kormányablakot terveznek. Jelenleg folyik az ügyfélhívó rendszerek ügyfél-barátabbá tétele az időközben szerzett tapasztalatok kapcsán, és 2015 első negyedévében is folyamatosan adnak át megújult kormányablakokat.

Az uniós projektek között egyrészt infrastrukturális projektek futnak, melyek keretében a napelemes rendszerek telepítését végzik, másfelől a munkaerő-piaci projektek keretében a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek támogatása zajlik. A „Bűnmegelőzés és áldozatsegítés Budapesten Józsefvárosi modellprogrammal” 118 milliós pilot projekt a VIII. kerületi az önkormányzattal és a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal közösen valósult meg 2013-14-ben. Az eddigi tapasztalatokkal gazdagodva a jövő évben ez a tervek szerint kiterjed a többi kerületre is. Ezen kívül energiahatékonysági beruházások kezdődnek négy kormányhivatali ingatlanban egy megnyert uniós pályázat nyomán mintegy 950 millió forint összértékben.

A pályázatok elnyerésében fontos szerepet kap az előkészítés – mondta Domokos – ezért a Kormányhivatal külön uniós forrásokat tud felhasználni nyertes pályázatok kapcsán energiahatékonysági és megvalósíthatósági tanulmányok előzetes elkészítésére, hogy a pályázat benyújtásánál naprakészek legyenek.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű projektekről az igazgató elmondta, hogy megvalósításuk időhöz és sok szakhatósági engedélyhez kötött. A Fővárosi Kormányhivatal kormánymegbízottjának feladata itt az illetékes hatóságokkal való kommunikáció és koordináció. A főváros jellegéből adódóan számos kormányzati fejlesztés célközpontja, kiemelt beruházások helyszíne. Mindez a Kormányhivatal számára egyrészről a beruházásokkal kapcsolatos feladatok koordinációját, másrészről a Kormányhivatal hatóságként és/vagy szakhatóságként való közreműködését jelenti. Kiemelt beruházások közé tartozik többek között a Miniszterelnökség budavári elhelyezéséhez szükséges felújítási és építési feladatok vagy a Tüskecsarnok beruházáshoz kapcsolódó uszodafejlesztés programmal összefüggő beruházások is.

Ezzel párhuzamosan zajlik az iratkezelési rendszer átalakítása is. A 2015. első negyedévében felálló KÉR rendszer elektronikus alapra helyezi át az ügyiratforgalmat, így jelentős papírmennyiséget s vele költséget és időt takarítva meg. A zökkenőmentes indulás érdekében mintegy 1500 érintett ügyintézőnek, köztük az igazgatónak és a főigazgató asszonynak is e-learninges képzést és külön tanfolyamot szervezett meg és biztosított a kormányhivatal.

„Akkor lennénk elégedettek, ha a kormányablakban ülő munkatársaink, és valamennyi kollégánk minden tekintetben – infrastrukturálisan, szakmai képzésben, eszközellátásban – méltó körülmények között dolgozhatnának. Hogy mindez megvalósuljon, elsődleges célunk a munkatársak bevonása saját munkakörülményeik, munkahelyük alakításába”- zárta a beszélgetést Domokos Péter.

A teljes műsor itt meghallgatható.”

Forrás:
Hatékonyabb és gyorsabb lesz az elektronikus közigazgatás; OrientPress; 2015. január 9.