Skip to main content

Találat: Központi Érkeztetési Rendszer (KÉR)

Belügyminisztérium: Józsefváros nem az agglomeráció része

„Az ideiglenes jelleggel létrehozott Kormányzati Érkeztető Rendszer (KÉR) 2015. január 1-jétől 16,56 millió darab papír alapú postai küldeményt, 166 millió oldalnyi dokumentumot dolgozott fel a Magyar Posta Zrt. Budapest VIII., Kőbányai út 14-18. szám alatti logisztikai központjában - mutat rá közleményében a Belügyminisztérium. A feldolgozott küldemények száma napjainkra jelentősen csökkent, az eltelt időben végrehajtott informatikai fejlesztések pedig lehetővé tették, hogy az érintett intézmények önállóan érkeztessék, majd hiteles elektronikus iratokká alakítsák a papír alapon érkező küldeményeket, ezért a kormány úgy döntött, hogy a...

Részletek

Megszűnik az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszer érkeztető rendszere

1567/2021. (VIII. 9.) Korm. határozat az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszer érkeztető rendszere megszüntetéséről Nemzeti Jogszabálytár Magyar Közlöny; 2021. évi 151. szám; 2021. augusztus 9.; 6985-6988. o. (PDF) 477/2021. (VIII. 9.) Korm. rendelet az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszer érkeztető rendszere megszüntetéséről, valamint ezzel összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról Nemzeti Jogszabálytár Magyar Közlöny; 2021. évi 151. szám; 2021. augusztus 9.; 6818-6920. o. (PDF)

Részletek

Egyre közelebb kerülünk az okos e-közigazgatáshoz

„Egyre bővül az elektronikus ügyintézési szolgáltatások köre és ezek használata is. A Belügyminisztérium május 22-i adatai szerint már 3,95 millió ügyfélkaput nyitottak az állampolgárok, a cégkapuk száma nagyjából 550 ezer, és mind a 12 ezer állami és önkormányzati szerv rendelkezik hivatali kapuval. A dokumentumforgalom az idén tavasszal már elérte a havi 17 milliót, ami azt jelenti, hogy a biztonságos kézbesítési szolgáltatáson (BKSZ) keresztül a háromféle kapu között ilyen volumenben áramlanak a hivatalos üzenetek az állam, az ügyfelek és az állami szervek között....

Részletek

Szabó Zoltán Attila, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) vezérigazgatója, a digitális kormányzás infokommunikációs feladatairól

„Jelentősen kibővült és átalakult a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) feladatköre az elmúlt egy esztendőben. A NISZ mára a kormányzat, az önkormányzatok, a vállalkozások és a magyar emberek számára egyaránt a legnagyobb infokommunikációs szolgáltatóvállalattá nőtt. És a munka nem ért véget, sőt számos nagy projekt csak most indul igazán – mondja Szabó Zoltán Attila, a NISZ vezérigazgatója. – Hogyan változott a NISZ szerepe, munkája az elmúlt egy évben, különös tekintettel a korábbi háttérintézményi rendszer átalakítására? – A kormányzati infokommunikációs szolgáltatási modell első...

Részletek

E-közigazgatás 2017 konferencia – 2017. február 28.

„08:20 Regisztráció 08:50 – 09:00 Megnyitó az IIR és a nap elnöke részéről Nap elnöke: Keringer Zsolt, Osztályvezető, Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Informatikai, Minőségügyi és Gondnoksági Kabinet 09:00 – 09:40 Az e-ügyintézési törvény 2017 januárjában hatályba lépő módosításai, új elemei * A legújabb végrehajtási rendeletek – miben hoznak változást az új VHR-ek a korábbi rendeletekhez képest? * Az elektronikus személyi igazolvány előnyei * Mely szakaszban tart az e-aláírás fejlődése? * Az előírások gyakorlati alkalmazása, a jogszabályoknak való megfelelés nehézségei *...

Részletek

Megtartotta idei harmadik ülését a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum

„Az ülésen tájékoztató hangzott el Dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár úrtól a közigazgatási bürokráciacsökkentésről szóló, az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslatról. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a bürokráciacsökkentés célja az ügyfélbarát ügyintézés, illetve a hivatali ügyintézési idő csökkentése. Mind a szakszervezetek, mind az önkormányzati érdekképviseleti szervezetek alapvető egyetértésükről biztosították a Kormányzatot e törekvésében. Prof. dr. Patyi András, az Államreform Bizottság elnöke tájékoztatást adott a Bizottság eddigi működéséről. Az elnök bejelentette, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem keretein belül a közszolgálati életpálya bevezetése alapjaként...

Részletek

Hatékonyabb és gyorsabb lesz az elektronikus közigazgatás

„A 2015. első negyedévében felálló Központi Érkeztető Rendszer (KÉR) jelentős részben elektronikus alapra helyezi át az ügyiratforgalmat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy jelentős papírmennyiséget, vele költséget takarít meg az államigazgatás, továbbá átláthatóbbá és gyorsabbá válik az ügyintézés - jelentette ki a Rádió Orient műsorában Domokos Péter, Budapest Főváros Kormányhivatala igazgatója. Az európai uniós ügyekben, azon belül is a pályázatkezelésben nagy gyakorlatot szerzett Domokos Péter elmondta, hogy neki, mint igazgatónak a Fővárosi Kormányhivatalon belül a kormányablakok megvalósítási projektje, a szakmai hátteréből adódóan...

Részletek