Skip to main content
közigazgatás: magyar

Az uniós források hatékony felhasználása az egyik legfontosabb feladat

Szerző: 2015. január 26.No Comments

„Az uniós források hatékony felhasználását, a közigazgatás korszerűsítését és a nemzeti közműszolgáltató elindítását nevezte az év legfontosabb feladatának Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Hódmezővásárhelyen.

A 2007-2013-as ciklus lezárásaként még jelentős uniós forrást kell lehívni ahhoz, hogy a teljes rendelkezésre álló összeget maradéktalanul fölhasználjuk – mondta a politikus az Almási István polgármester és Hegedűs Zoltán alpolgármester társaságában a Tarjáni olvasókörben tartott lakossági fórumon. Hozzátette: a másik fontos teendő, hogy elkezdődjenek a 2014-2020-as időszak fejlesztései.

Orbán Viktor miniszterelnök a következő hetekben ellátogat a 23 megyei jogú városba, hogy egyeztessen a fejlesztéspolitikai elképzelésekről, és megállapodást kössön arról, melyek lesznek a következő időszak legfontosabb helyi beruházásai.

A miniszter kifejtette, 2015-ben a kormány egyik kiemelt feladata a hatékonyabb, világosabban működő közigazgatási rendszer kialakítása. Több száz jogszabály módosítását tervezik azért, hogy egyszerűbbé tegyék az ügyintézést. Az átalakítások célja a határidők csökkentése, emellett jelentősen növelnék a helyben elintézhető ügyek számát.

Jó ütemben halad a nemzeti közműszolgáltató előkészítése, amely – versenyre kelve a német és francia cégekkel – árammal, gázzal és talán távhővel láthatja el a lakosságot – közölte Lázár János.

Reális esélye van annak, hogy még az idén nonprofit jellegű magyar állami vállalat, nem „profitéhes multi” fogja a gázt és az áramot szolgáltatni több millió lakossági fogyasztóknak – mondta. Ha ez a munka a következő másfél évben sikerrel jár, a közműszolgáltató az ipar és kereskedelem számára is olcsó gázt és áramot biztosíthat – tette hozzá.

A politikus kifejtette, hogy szerinte önálló orvostudományi egyetemekre lenne szükség. A világszínvonalú hazai orvosképzés vonzza a külföldi hallgatókat – ebben hatalmas gazdasági lehetőségek is rejlenek -, az intézmények önállósága pedig fontos lenne a kórházak szakember-utánpótlása szempontjából. Hozzátette: tisztában van vele, hogy ez az elképzelés komoly szakmai vitákat vált majd ki.”

Forrás:
Az uniós források hatékony felhasználása az egyik legfontosabb feladat; Miniszterelnökség; 2015. január 22.