Skip to main content
közigazgatás: magyar

Lázár János: Az államnak segítenie kell az állampolgárok ügyintézését

Szerző: 2015. január 30.No Comments

„Az államnak az a dolga, hogy gyorsan, olcsón és hatékonyan segítse az állampolgárokat ügyeik intézésében – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Kaposváron, a Somogy Megyei Kormányhivatalban megnyíló új kormányablak átadásán.

Lázár János a területi közigazgatás átalakításának fontos állomásaként megnyíló kormányablakokkal kapcsolatban célként jelölte meg, hogy az év végéig az összes magyar járásban 280 kormányablak segítségével megfelelő minőségűvé, ügyfélbaráttá tegyék a szolgáltatást.

„Az államreform lényege, hogy az állami szolgáltatásokat áttekintve megpróbáljuk azokat úgy racionalizálni, hogy az állampolgár azt érezze, neki elég egyszer bemenni egy hivatalba, és ott minden szolgáltatást megkap” – mondta a miniszter, jelezve: szeretnének több mint ezer ügyet „behozni” a kormányablakba, és azt elérni, hogy a 197 járásban az ügysegédek közreműködésével, akár személyesen, akár az elektronikus ügyintézést igénybe véve kapják meg az állami szolgáltatásokat az állampolgárok.

A miniszter közlése szerint az átszervezés, az új típusú területi integráció, ami az 1870-es évek óta a legnagyobb átszervezés a magyar közigazgatásban, szervezeti, szerkezeti és filozófiai változást is jelent, ami komoly felelősséget ró a területi és országos közigazgatásban dolgozó 27 ezer emberre. Átalakulnak a kormányhivatalok, új szakigazgatási szervek is csatlakoznak hozzájuk.

„Az Államreform Bizottság és a kormány közös döntése, valamint a parlament várható döntése – ami néhány héten belül megszületik -, azt fogja eredményezni, hogy az ágazati minisztériumok egy kormányhivatalon keresztül fogják a szakmai politikájukat érvényesíteni a megyében, ami lassan egy százéves irányítási kultúrának a megváltozása” – mondta Lázár János. Hozzátette: a területi közigazgatási szerveket integrálják a kormányhivatalokba, és a kormányhivatal vezetője, a járáshivatal vezetője lesz az állami feladatok, hatáskörök címzettje és illetékese.

„Ez egy történelmi léptékű változás lesz, amitől azt reméljük, hogy egy egységes, világos irányítási rendszer megkönnyíti az emberek életét, egyértelmű lesz a felelősség, egyértelmű lesz a munkavégzés, és egyértelmű lesz az is, hogy kinek kell biztosítani a szolgáltatásokat” – fogalmazott a miniszter.

Lázár János a területi közigazgatás átszervezésének szükségességét egyrészt azzal indokolta, hogy „a magyar adófizetők többet várnak a befizetett adóért cserébe”, másrészt azzal, hogy egy olyan versenyképes, szolgáltató típusú közigazgatás jöjjön létre, amelynek „alapvető célja az, hogy a választópolgárokon túl a helyi gazdasági szereplőket megpróbálja kiszolgálni”.

A miniszter közölte: a kormány azt várja a kormánytisztviselőktől, hogy az ügyfelek számára tegyék lehetővé a magasabb színvonalú ügyintézést, a munkaadók számára pedig könnyítsék meg a vállalkozások működését, és a munkahelyek teremtését.

Kitért arra is, hogy 2016 júniusától egy közigazgatási, közszolgálati, kormányzati életpályamodellt nyitnak, ami reményeik szerint a „frontvonalban” dolgozók számára minimum 30-40 százalékos béremelést jelent.

Január végéig a kaposvárival együtt 26 új kormányablak nyílik meg, így az országban összesen száz kormányablakban intézhetik ügyeiket az állampolgárok.

A pénteken átadott új, 13 munkaállomásos kormányablakot a Somogy Megyei Kormányhivatal uniós pályázati forrásból, 115 millió forintból alakította ki több mint 300 négyzetméteren.”

—-

„A Széchenyi téren a megyei kormányhivatal épületében átadták a második Somogy megyei Kormányablakot pénteken. Jelenleg 265 különböző ügyet lehet itt egy helyen intézni, az év végére azt szeretnék elérni, hogy ez az ügyszám megközelítse az ezret.

Az új kormányablak az ország egyik legszebb és leglátványosabb integrált ügyfélszolgálata lett. A 13 munkaállomásos új létesítmény a korábbihoz képest közel kétszer akkora alapterületen, több mint 300 négyzetméteren került elhelyezésre, plusz kettő fotófülke, a posta pont, a szükséges back-office, vezetői iroda és tárgyaló is közvetlenül helyet tudott benne kapni nemenkénti és akadálymentesített külön illemhelyekkel. A beruházás összköltsége 115 millió Ft volt.

A létesítményt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át, köszöntőjében kiemelte, hogy Kaposvár nagyon jó stratégiai partnere a kormánynak, a térséget kiemelten kezelik. Elmondta, hogy az új létesítmény modern és ügyfélbarát lett, jelenleg 265 különböző ügyet lehet itt egy helyen intézni, az év végére azt szeretnék elérni, hogy ez az ügyszám megközelítse az ezret.”

Forrás:
Az államnak segítenie kell az állampolgárok ügyintézését; Miniszterelnökség; 2015. január 30.
Megnyílt a második kormányablak Kaposváron; Kaposvár Most; 2015. január 30.