informatikatechnika

Feltörhetők az Internetről a modern autók?

Szerző: 2015. február 15.No Comments

„Ijesztő eredményt ért el a DARPA egyik kutatása: feltörtek egy közönséges Chevrolet Impalát a beépített internetkapcsolaton keresztül. A kormányon és a váltón kívül minden mást működtethettek távolról, miután bejuttatták a vírust az autót vezérlő számítógépbe.

Manapság egyre gyakoribb, hogy az autókat az internetkapcsolat lehetőségével rendelik, különösen Észak-Amerikában, ahol jellemzően sokkal hosszabb és unalmasabb utakat tesznek meg mint Európában. A gyártók különféle kapcsolatokat kínálnak, a GM például saját, műholdas rendszerét, az OnStar-t, amely az Egyesült Államok egész területén működik. A Védelmi Minisztérium kutatási ügynöksége, a DARPA egy ilyen OnStar rendszerrel felszerelt Chevolet Impala irányítását vette át a távolból, méghozzá úgy, hogy akár fékezhettek vagy gázt is adhattak a sofőr tudta nélkül – egyedül a nem elektronikus rendszerek felett nem volt meg az irányítás, amilyen a kormányzás és a sebességváltás. Ám ennyi is bőségesen elegendő lett volna, hogy mondjuk életveszélybe sodorják az autó sofőrjét és utasait.

Korábban úgy tűnt, az autógyárak vigyáznak rá, hogy a működést érintő funkciók és a szórakoztató, illetve navigációs rendszerek el legyenek választva egymástól, de úgy néz ki, már vannak olyan modellek, amelyeken – alighanem költségcsökkentési okokból – közös hálózaton kommunikál az autó minden elektronikája. Az ilyen autók pedig sebezhetőek lesznek, ha kívülről el lehet érni az elektronikát, és ehhez nem is kell feltétlenül internet, elég lehet egy bluetooth-kapcsolat a telefon és az autóhifi között. Szerencsére az autók ilyen fajta feltörése és távirányítása ma még nem jellemző, de ez egy újabb probléma, amelyre az autógyáraknak ideje lesz felfigyelnie.”

Forrás:
Internetről feltörhetők a modern autók?; Andróczi Balázs; Totalcar; 2015. február 13.
DARPA Hacks GM’s OnStar To Remote Control A Chevrolet Impala; Damon Lavrinc; Jalopnik; 2015. február 8.