Okos városok: Minden várost maga mögé utasított Barcelona

„A Juniper Research kutatócég szerint idén a katalán főváros, Barcelona érdemelte az első helyet az okosvárosok rangsorában intelligens technológiai megoldásainak köszönhetően.
Idén a katedrálisáról, az Antonio Gaudí által tervezett lakóházairól, a csodás Las Ramblas sétálóutcáról és a Csontok Házáról ismert Barcelonát választotta meg a világ legokosabb városának a Juniper Research kutatócég.

A dobogó második és harmadik helyét New York és London szerezte meg, őket követi az élbolyban a franciaországi Nizza, illetve az Ázsia délkeleti részén található független állam, Szingapúr.
A felmérés során főleg azt vizsgálták, hogy az érintett városok mennyire használják ki a korszerű, gépek közti kommunikációra épülő, digitális megoldásokat, miként növelik a közszolgáltatások színvonalát és ezzel a városlakók életminőségét.

A kutatócégnél jó pontnak számítottak az intelligens forgalmi és áramellátási rendszerek. Továbbá azt is felmérték, hogy a toplistás városok az éjjeli utcai világítás szabályozásában milyen arányban vettek igénybe különféle szenzorokat, hogy ezzel is segítsék az energiafogyasztás csökkentését. Fontos szempont volt tehát az értékelés során a technológiai adottságok és a szociális kohézió összehangolása.

Az indoklás szerint a lista első helyét megszerző Barcelona rendkívül egyenletes teljesítményt nyújtott valamennyi értékelési szempont alapján, így modellértékű megoldásaival más városok számára is példaként szolgálhat. Külön kiemelik, hogy a katalán főváros kezdeményezései környezetvédelmi tekintetben is kiemelkedőek, jelentősen hozzájárulnak a takarékos energiafelhasználáshoz.

Az ezüst- és bronzérmes New Yorknak és Londonnak azonban a vállalat szerint további erőfeszítéseket kell tenniük, és fokozottabb hangsúlyt kell helyezniük a környezetvédelmi programokra. A Juniper Research ugyanakkor kiemelte, hogy mindkét város komoly előrelépést tett a technológiai fejlesztések területén, míg a városlakók is egyre több adathoz férhetnek hozzá a nyílt hálózatokon.

Az összegzés arra is rámutatott, hogy 2014 és 2019 között az intelligens áramellátó hálózatok kiépítése körülbelül 10,7 milliárd dollárnyi megtakarítást tesz lehetővé évente. Ez a csökkenő energiafogyasztásnak, illetve a mérséklődő károsanyag-kibocsátásnak köszönhető a smart city-kben. Mindez egyébként egyenértékű azzal, mintha a világon mintegy 130 millió hordóval kevesebb olaj fogyna a szóban forgó időszakban.

Továbbra is a számadatoknál maradva, a felmérés azt jósolja, hogy 2014 és 2019 közt nagyjából 164 millió metrikus tonnával (1 metrikus tonna=ezer kilogramm) csökken a szén-dioxid-kibocsátás globálisan. Ez azt jelenti, mintha ezen időszak alatt 35 millió jármű tűnne el az utakról világszerte, ami jelentősen hozzájárul a városi életminőség javításához.

A tanulmány emellett azt vetíti előre, hogy az okosvárosokban üzembe helyezett intelligens, forgalmat szabályozó rendszerek 2019-re 700 millió gépkocsi esetében csökkentik az üzemanyag-fogyasztást és a szén-dioxid-kibocsátást.

A mostani riport kitért arra is, hogy ugyan jelentősek az eltérések az egyes országok energiapiaci szabályozásában, világszerte mégis egyre erőteljesebb az igény a közös szabványok kidolgozására, továbbá az intelligens áramhálózatok megteremtésére. De a kiemelt célok között szerepel a szén-dioxid-kibocsátás, illetve a távvezetékek áramveszteségének csökkentése és az energiaellátás megbízhatóságának javítása is.

Természetesen az okosvárosok kiépítése során továbbra is fokozott figyelmet kell fordítani a felhasználók személyes adatainak védelmére, és arra, hogy a fogyasztók tekintélyes része továbbra is ellenérzésekkel viseltetik az intelligens technológiák, például az okosmérők iránt. „A lakosság megfelelő információval való ellátása és tanítása alapvető jelentőségű” – emeli ki a Juniper Research. A társaság szerint gyakorlati példákon keresztül kellene szemléltetni, hogy milyen konkrét előnyei származnak a városlakóknak az innovatív technológiákból, és mennyit spórolhatnak a rezsiköltségeken az intelligens megoldások révén.”

Forrás:
Minden várost maga mögé utasított Barcelona; M2M Zóna; 2015. február 22.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, informatika, távközlés, technika
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.