Magyarország katasztrófavédelmének új logisztikai rendszere : Nyitás a civil szféra felé (Konferencia)

„Az elmúlt években Magyarországon több olyan természeti katasztrófa történt – árvíz, szélsőséges időjárási helyzetből bekövetkező esemény – amelyek kezelésére teljesen új alapokra kellett helyezni az ország katasztrófavédelmi logisztikai biztosításának rendszerét. Az új kihívásokra adandó válaszok az állami- és civil erőforrások együttes- és hatékony alkalmazását igényelték és még jobban fogják igényelni a jövőben.

Az állami és a civil szféra logisztikai képességeinek jobb megismerése céljából 2015. május 6-án az MLSZKSZ és az BM OKF szakmai konferenciát szervez, amelyen a hallgatóságnak bemutatásra kerülnek a katasztrófavédelemhez kapcsolódó logisztikai kihívásokra adandó válaszok, fejlesztési irányok és a civil szféra bekapcsolódásának lehetőségei.

Jelentkezési lap

Program
9.00 – 9.30
Köszöntő: Dr. Tollár Tibor főigazgató-helyettes és Fülöp Zsolt elnök
9.30 – 9.50
Katasztrófavédelem új rendszerének bemutatása a logisztika és a gazdálkodás új elvei és követelményei szempontjából – milyen új célok, feladatok kerültek be a rendszerbe, mi változott a korábbiakhoz képest. Felkért előadó: Dr. Tollár Tibor tű. vezérőrnagy, gazdasági főigazgató-helyettes, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
9.50 – 10.10
Polgári védelem: feladatok, logisztikai kihívások. Felkért előadó: Dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok, főfelügyelő Országos Polgári Védelmi Főfelügyelőség
10.10 – 10.30
Iparbiztonság: feladatok, logisztikai kihívások, együttműködés a polgári logisztika szereplőivel. Felkért előadó: Dr. Takács Árpád tű. dandártábornok, főfelügyelő Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség
10.30 – 10. 50
Honvédség: feladatok, logisztikai kihívások. Előadó: Bocák Attila ezredes, HVK Logisztikai Csoportfőnökség
10.50 – 11.10
Rendőrség: feladatok, logisztikai kihívások. Előadó: Kovács István r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, gazdasági főigazgató, Országos Rendőr-főkapitányság
11.10 – 11.30
Büntetés-végrehajtáson keresztül megvalósuló, a védelmi szektort érintő, a fogvatartottak kötelező foglalkoztatása körében megvalósuló termék-előállítás és szolgáltatások rendszere
Előadó: Lajtár József bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok gazdasági és informatikai helyettese, Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága

12.00-13.00 óra ebédszünet
Levezető elnök: Szalma Botond ügyvezető igazgató, Plimsoll Kft.

13.00 – 13.20
Civil logisztikai szolgáltató központok, logisztikai infrastruktúra bekapcsolásának lehetősége a katasztrófavédelmi rendszerbe. Felkért előadó: MLSZKSZ
13.20 – 13.40
Vasúti árufuvarozás és a katasztrófavédelem logisztikai együttműködési lehetőségei: Előadó: Dr. Kovács Imre vezérigazgató, Rail Cargo Hungaria Zrt.
13.40 – 14.00
Logisztikai szolgáltatók képességei katasztrófavédelmi feladatok ellátásához. Felkért előadó: Barna Zsolt ügyvezető igazgató, Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft.
14.00 – 14.20
Termelő cégek szerepe és feladat a katasztrófavédelmi képesség biztosítása területén – gyártási lebiztosítások. Felkért előadó: Zsitnyányi Attila vezérigazgató, GAMMA Műszaki Zrt.
14.20 – 14.40
Civil logisztikai szolgáltató a katasztrófavédelmi feladatok ellátásában: Előadó: Gál István projekt menedzser, BI-KA Logisztika Kft.
14.40 – 15.00
Veszélyes áruk fuvarozásával kapcsolatos kockázati tényezők, szabályzási környezet változása. Előadó: Dr. Sárosi György ügyvezető igazgató, Hungária Veszélyesáru® Mérnöki Iroda Kft.
15.00 – 15.20
Logisztikai folyamatok optimalizálása, hatékonyság javítási lehetőségek – esettanulmányok. Előadó: dr. Kovács Beáta ügyvezető igazgató, KSB’98 Tanácsadó Kft.

Várható befejezés: 16.00 óra ”

Forrás:
Magyarország katasztrófavédelmének új logisztikai rendszere; Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége; 2015. március 11.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.