Skip to main content
egészségügyközigazgatási informatika

Hatalmas egészségügyi adattárházat építenek

By 2015. július 22.No Comments

„A betegek érdekei mentén működő egészségügy megvalósítását szolgálja az az egészségügyi adattárház, amelyet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) alakít ki októberig az Európai Unió segítségével – közölte a központ főigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta: az EU a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében csaknem egymilliárd forinttal támogatja a Pulzus fantázianevű Országos egészségmonitorozási és kapacitástérkép, adatbázis- és alkalmazásfejlesztés projekt megvalósítását.

Az ÁEEK vezetője hangsúlyozta, hogy a magyar egészségügyben ma nem betegigények mentén, hanem az intézmények érdekei szerint történik a betegellátás, vagyis a rendszert meg kell változtatni.

Ehhez a változtatáshoz szolgáltat adatokat, tényeket a Pulzus projekt, ugyanis a kapacitások igazításához döntési helyzetbe kell kerülnie az intézményrendszert működtető ÁEEK-nak – tette hozzá.

Ugyanakkor a rendszer arra is alkalmas, hogy mérhetővé váljon a döntések hatása és hosszú távon fenntartható ellátórendszer jöjjön létre – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán.

Egységesítik az adatokat
Magyar Gábor, a projekt szakmai vezetője úgy foglalta össze a rendszer lényegét, hogy a Pulzus adatokat gyűjt be és információkat bocsát ki.

A többi között az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól, az Országos Tisztifőorvosi Hivataltól, a Központi Statisztikai Hivataltól és az egészségügyi intézményektől származó adatokat egységesítik, tisztítják és rendezik a szakmai, politikai, döntéshozók, illetve a nagyközönség számára is.

Ehhez két nagy kapacitású szervert vásároltak, amelyek az elmúlt másfél évtized egészségügyi adatait tárolják majd – ismertette a szakmai vezető.

Magyar Gábor kitért arra, hogy az egyetemek, a kutatók is haszonélvezőivé válhatnak a Pulzus projekt megvalósításának.”

Forrás:
Egészségügyi adattárházat építenek; mno.hu/MTI; 2015. július 22.
Pulzus; Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK)
Országos egészségmonitorozási és kapacitástérkép adatbázis- és alkalmazásfejlesztés; Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK)
TÁMOP – 6.2.3./12/1 Országos egészségmonitorozási és kapacitástérkép adatbázis- és alkalmazásfejlesztés; Széchenyi 2020