Skip to main content
energiaközigazgatás: magyarközigazgatási informatikatechnika

Okos város akar lenni Győr!

Szerző: 2015. október 1.október 4th, 2015No Comments

„A legmodernebb „smart city” projektek Magyarországon Győrben jelennek meg a legszínesebb kínáltban.

„Még 2013-ban született meg az önkormányzat döntése arról, hogy Győr legyen úgynevezett Smart City, azaz okos város. Ehhez elsősorban az E.ON Hungária Zrt-ben találtunk partnerre.

A fejlesztések egy része már el is készült, több pedig folyamatban van” – mondta Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a tegnapi sajtótájékoztatón.

A legmodernebb, összefoglaló nevükön „smart city” projektek Magyarországon Győrben jelennek meg a legszínesebb kínáltban.

„Nemrég 150 lámpatest hosszan kiépült az okos közvilágítás és két épület tetejére okos napelem került. Az Aqua Sportközpontban olyan energiamenedzsment fejlesztést vittek végbe, aminek köszönhetően kiküszöbölhető az esetleges pazarlás.

Októbertől már használhatja a lakosság a Városszerviz nevű, okostelefonokra letölthető alkalmazást. Ezen keresztül a város bármely pontján észlelt problémákat közvetlenül a szolgáltatóknak jelenthetik be.

Továbbá a városban két újabb helyen nyílik lehetőség az elektromos autók töltésére. A Városindex rendszer pedig tükröt tart Győr elé és megmutatja, a város hol tart az okossá válás útján, valamint a további szükséges fejlesztéseket is jelzi” – fogalmazott Szappanos Sándor, az E.ON Energiatermelési Kft. ügyvezető igazgatója.

A város célja, hogy a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Ifjúsági Játékok alatt további okos megoldások működjenek. „Olyan méréseket végzünk, amik már a következő fejlődési pontra is mutatnak” – tette hozzá Illyés Péter, az E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának tagja.

„Fontosnak tartjuk, hogy 2030-ra Győr Közép-Európai mértékben is jelentőssé váljon. Az okos város azonban nem működik a lakosok elfogadása, használata és lelkesedése nélkül” – mondta végül Polgár István a polgármesteri hivatal stratégiai csoportvezetője.[kisalfold.hu]”

————–

„A közvilágítás „okosításától” a városüzemeltetést segítő applikáción át a napelemes termelésig számos újdonsággal gazdagodik Győr, és válik a világ egyik újabb „okos városává”.

Az „okos város” projektek széles palettáját mutatta be a napokban az E.ON Hungária Zrt a városvezetéssel és partnereikkel közösen. „Több különböző helyszínen fejeződtek be, illetve vannak folyamatban olyan fejlesztések, amik nem csak azonnali előnyöket biztosítanak az itt élők számára, hanem hatásosan demonstrálják egy modern európai város jelenlegi és jövőbeni lehetőségeit.” – fogalmazott Borkai Zsolt polgármester, aki hangsúlyozta, az önkormányzat az okos energiafelhasználás mellett több más területen, így a gazdaság, a környezeti fejlesztés, a lakossági szolgáltatások, vagy épp a közlekedés terén is a jövőbe mutató megoldásokat preferálja.

A város és az E.ON Hungária Zrt éppen két évvel ezelőtt írta alá azt az együttműködési megállapodást, amelynek célja, hogy a 2017-ben megrendezendő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál idejére már „okos városként” fogadhassa a fiatalokat Győr. „Ennyire sokoldalú Smart City fejlesztés az országban máshol nincsen jelenleg, itt, Győrben, az önkormányzat partnerségével egyszerre tudjuk bemutatni és tesztelni a Smart City különböző területeit. Olyan méréseket folytathatunk, amik kifejezetten Magyarország-specifikus adatokkal gazdagíthatják a nemzetközi benchmarkokat.” – mondta Ilyés Péter, az E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának tagja.

Ilyen fejlesztés, hogy jelentős szakaszon készült el a városban az okos közvilágítás. „A 150 lámpatest „okosításával” a projekt megteremtette egy olyan kétirányú kommunikációs hálózat kiépítését is, mely a világítás vezérlésén kívül sok minden másra is képessé teszi a hálózatot a későbbiekben” – mondta Szappanos Sándor, az E.ON Energiatermelési Kft. ügyvezető igazgatója. Napelemek kerültek a Radó Tibor Általános Iskola és Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, valamint az Újvárosi Művelődési Ház tetejére. A környezetbarát villamosáram-termelés mellett ezeken a helyszíneken folyamatos adatgyűjtést is végeznek az E.ON szakemberei, amely arra ad válaszokat, hogy a napenergia magyarországi kihasználása az átviteli hálózatra milyen hatást gyakorol. Ugyancsak hasznos műszaki eredménnyel jár együtt a város új uszodájában, az Aqua Sportközpontban elvégzett komplex épületi energiamenedzsment rendszerfejlesztés, amely jelentős energiamegtakarítást eredményez a létesítmény üzemeltetése során.

A lakosság számára talán a legizgalmasabb fejlesztés a Városszerviz applikáció lesz, amelyet Android, Windows és iOS operációs rendszerű okostelefonokra letöltve a város bármely pontján tehetünk bejelentést olyan problémákról, amelyek elhárításában a városüzemeltetési szolgáltatóknak van illetékessége. A Városszerviz applikációból érkező jelzések interaktív kezelésében a város partnere, az E.ON mellett a Vill-Korr Hungária Kft., a GYŐR-SZOL Zrt., a Pannon-Víz Zrt. és a győri Útkezelő Szervezet is. Sérült kuka, lógó vezeték, szivárgó tűzcsap, balesetveszélyes játszótéri eszközök vagy bármi más könnyen és gyorsan bejelenthető az alkalmazás révén, ami a GPS koordináták segítségével pontosan rögzíti a bejelentés helyét is. A szakember az okos megoldások közé sorolta a Révai utcai és a Dunakapu téri parkoló elektromos autók töltésére alkalmas gyorstöltőit is. Elkészült a Budapesti Műszaki Egyetemmel és a győri polgármesteri hivatal szakembereivel közösen összeállított Városindex audit rendszer is, ami 220 indikátor mentén vizsgálja, hogy egy adott város hol tart az okos várossá válás folyamatában.

Polgári István a polgármesteri hivatal stratégiai csoportvezetője kifejtette, az önkormányzat számos más területen is dolgozik az okos megoldásokon…A környezet területéről a vizek, vízpartok revitalizációját, az épületenergetikai fejlesztéseket, a csapadékvíz-elvezetési projekteket, a jövő feladatai közt pedig a megújuló energiát a távhőellátásban és az intelligens közvilágítási rendszer fejlesztését említette. A társadalom témakörben az újvárosi szociális városrehabilitáció folytatását, az óvodai és bölcsődei, valamint a szociális és egészségügyi fejlesztéseket hangsúlyozta, a kormányzás témaköréből az e-ügyintézés további fejlesztését, vagy az olyan szolgáltatások bevezetését emelte ki, mint a már említett applikáció…A felek azzal zárták, a közös munka folytatódik, és a következő jelentős cél az EYOF, mint zöld olimpia megrendezése fenntartható beruházásokkal, a megújuló energia használatával, a hulladék minimalizálásával és szelektív gyűjtésével, valamint a szemléletformálással.[Győr Plusz]”

Forrás:
Okos város akar lenni Győr!; Kamocsai Rita; kisalfold.hu; 2015. október 1.
Fejlesztések sora formálja „smart city-vé” Győrt; Papp Zsolt; Győr Plusz; 2015. szeptember 30.