Az okos városok fejlődése megállíthatatlan

„Október elején Győrben tartotta éves konferenciáját és szakkiállítását az Okos Jövő Innovációs Klaszter, a Széchenyi István Egyetem társszervezésében. Az esemény fő témája idén az okos technológiák alkalmazása az energetika és az okos városok fejlesztésének területén.

Borkai Zsolt, Győr polgármestere; Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár; és Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora nyitotta meg a rendezvényt köszöntőbeszédével, majd az első nap délelőttjének főszereplői az energiapolitikai trendek voltak.

Dr. Lenner Áron Márk, belgazdaságért felelős helyettes államtitkár szerint az utóbbi évek technikai fejlődése komoly lehetőséget kínál arra, hogy Magyarország hosszútávon megteremtse energiafüggetlenségét, és a jelenleg 80% import kőolaj felhasználása helyett egyre nagyobb szerepet kapjon az elektromos közlekedés. Ennek támogatására jött létre az EU egyik első átfogó elektromobilitási stratégiája, a Jedlik Ányos Terv. A program célja ténylegesen megteremteni az elektromos mobilitás alapjait – törvényi és infrastrukturális szinten egyaránt. A program olyan elemekkel ösztönözné az elektromos járművek terjedését, mint az ÁFA tartalom mérséklése – vagy akár teljes elengedése – az út-, parkolási és behajtási díjak alóli mentesség, vagy a buszsávok használata.

Robert McNamara, a TechUK nevű szervezet társelnöke az Egyesült Királyságban épülő okos hálózatokkal kapcsolatos tapasztalatokat ismertette a közönséggel. Előadásában kiemelte, hogy a szervezet célja 2020-ra minden brit háztartásba eljuttatni az okosmérőket, amelyek segítségével lehetőség nyílik a fogyasztás optimalizációjára, amellyel végeredményben jelentős energiamegtakarítás érhető el. Számítások szerint az Egyesült Királyságban 19 milliárd fonttal lenne olcsóbb az okoshálózatok fejlesztése, mint a jelenlegi, hagyományos hálózatok ugyanolyan arányú megújítása.

Bertalan Zsolt, az Okos Jövő Innovációs Klaszter elnöke előadásában kiemelte, hogy Magyarország követi a nemzetközi trendeket az okos városok fejlesztésében. A szakember reményét fejezte ki annak kapcsán, hogy a kelet-közép európai régióban Budapest kiemelkedő szerepet tölthet be az okos hálózatokkal kapcsolatos projektek terén. Ehhez a Okos Jövő Innovációs Klaszter folyamatos szakmai porondot kínál mind a gazdasági élet, mind a kormányzat szereplői számára.

Dr. Grabner Péter a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal képviseletében beszélt a 2017-től kezdődő új árszabályozási ciklusról, valamint kiemelte, hogy bizonyos ügyféltípusok – például az előre fizetők, a késedelmes és rendszeres hátralékkal fizető ügyfelek – esetén eltérő problémák kezelésére jelenthet megoldást az új technológiák alkalmazása az energetikában.

A nap további részében a jövőbeli környezetünk volt az egyik fő téma, aminek keretében Dr. Szépszó Gabriella, az Országos Meteorológiai Szolgálat kutatója hangsúlyozta, hogy fontos felkészülni a klímaváltozásra, mivel 2050-ig nagyjából 1-3 C°-kal, míg az évszázad végére 4-5 C°-kal emelkedhet Magyarországon az éves középhőmérséklet. Dr. Kertész Miklós, az MTA tudományos főmunkatársa előadása szerint pedig a jövő nagy kihívásai a vízhez kapcsolódnak majd – kevesebb ivóvíz áll majd rendelkezésre, ugyanakkor több árvízre lehet számítani.

Dr. Varga Zoltán, a Széchenyi István Egyetem docense előadásában kiemelte, hogy az e-mobilitás területén jelentkező kihívásokat különböző időtávokban kell megoldani. A szakember által bemutatott előrejelzések szerint az elektromos áram leginkább középtávú megoldás, de hosszútávon a hidrogén üzemanyagcella jelentheti a jövő mobilitási megoldását.

A Jedlik Ányos Klaszter képviseletében Vörös Tamás ismertette a Jedlik Ányos Terv további részleteit, köztük a kiszolgáló infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó elképzeléseket.

Gyenes Péter, a PwC senior menedzsere a jelen és a közeljövő trendjeibe engedett bepillantást, kiemelve a sharing ecomony és az M2M kommunikáció szerepét az okos városok fejlesztésében.

Szappanos Sándor, az E.ON Energiatermelő Kft. ügyvezető igazgatója szerint nagy kihívást jelent minden szolgáltató számára a fogyasztók szerepének változása, amint azok termelő, vagy részben termelő szerepben jelennek meg az energetika területén. A szakember ismertetett a közelmúltban, Győrben az E.ON segítségével megvalósult okos város projekteket, mint a Városindex, a Városszervíz, az okos közvilágítás, valamint az épület-energia menedzsment.

Az IBM iparági szakértője, Prikk János kiemelte, hogy új ipari forradalomban élünk, amelyben az emberek is szenzorokká válnak okos eszközeiken keresztül, amely nagyban segítheti az okos városok fejlődését. A szakember szerint fontos a szinergiák felismerése és kihasználása – például egy intelligens forgalomirányító rendszernek köszönhetően megszűnnek a dugók és gyorsabb lehet a vészhelyzeti reakció.

Kardos Eszter, az IP Systems termékmenedzsere az okos mérésről tartott előadást, amely az elosztóknál pontosabb méréseket és optimalizálást, a kereskedőknél extra profitot, míg a fogyasztóknál személyre-szabhatóságot és ellenőrizhetőséget eredményez.

A Cisco képviseletében Fulajtár József az okos városok kommunikációs architektúráját mutatta be a vállalat megoldásainak segítségével.

Az Okos Jövő Fórum második napját Csepreghy Nándor, a miniszterelnökséget vezető miniszter helyettese nyitotta meg, beszédében kiemelve az energiabiztonság kérdését, amelynek elérése érdekében először diverzifikálni szükséges Magyarország energiafüggőségét. Kijelentette továbbá, hogy a kormány tervei szerint a megújuló energiák használata a következő fejlesztési ciklusban 7-ről 15%-ra emelkedhet. A miniszterhelyettes ismertette továbbá, hogy a következő fejlesztési ciklusban 750 milliárd forintnyi forrás áll majd rendelkezésre innovációs célok megvalósítására, ami a korábbi érték háromszorosa.

Vígh Zoltán, az evopro BUS Kft. stratégiai tanácsadója a vállalat által fejlesztett moduláris busz bemutatása mellett felhívta a figyelmet arra, hogy a legnagyobb károsanyag-kibocsátó jelenleg a transzport szektor. Krizsó Gergely, az AREUS Infokommunikációs Zrt. tanácsadója pedig az okos városok adatközpontjairól tartott előadást.

Musza István, a SAS Institute Kft. cégvezetője a dolgok internetéről szóló előadásában kiemelte, hogy a folyamatos innováció mellett a jelenlegi folyamatok optimalizálásáról, finomhangolásáról sem szabad megfeledkezni. Czinege Zoltán, a Persecutor Kft. energetikusa pedig az egyre több energiát használó adatközpontok energiafelhasználásának optimalizációjáról beszélt előadásában.

Dr. Almássy Kornél, a BKK Közút Zrt. vezérigazgatója bemutatta a vállalat által nemrégiben használatba vett statikus lézer mérési rendszert, amelynek segítségével minden eddiginél pontosabb képet kaphatnak a főváros infrastruktúrájáról. Először a négyes metrót, a rakpartokat, valamint a közúthálózatot térképezték fel az új módszerrel. Az új 3 dimenziós városmodell olyan új lehetőségeket tartogat, mint a precíz nyomvályú nyilvántartás, vagy akár a belógó faágak nyilvántartása. A BKK Közút jelenleg 1100 jelzőlámpát üzemeltet, amelyek működésének optimalizálásával folyamatosan javítható a közlekedés. Ehhez kapcsolódó fejlesztés lehet például az intelligens detektorok beépítése a lámpákba, amelyek az adott időszak forgalmi terheléséhez igazítják a működést. A fővárosban jelenleg 73 intelligens kamera és 347 db forgalomfigyelő kamera működik, amelyek rövidesen egy hálózatban segítik majd a hatékony közlekedést információk nyújtásával a központ számára.

Dr. Ferenczi Kristóf, az Andrékó Kinstellar ügyvédi iroda partnere előadásában hangsúlyozta, hogy az okos városok sok elemből állnak, amelyek szabályozása viszont eltérő. Gondoljunk csak az adatkezelés, az adatmegosztás, az elemzések és a végrehajtás szabályozásának eltéréseire.

Dr. Huszty Csaba, az Entel Kft. ügyvezetője a közeljövőben megjelenő 5G-s mobilhálózatról, valamint az alacsony energiafelhasználású LPWLAN hálózatokról tartott előadást, míg Kmethy Győző, a DLMS Felhasználói Szövetség elnöke a szabvány okos fogyasztásmérés területén történő felhasználását és lehetőségeit ismertette.

Monek Ferenc, az MVM NET Zrt. fejlesztési igazgatója arról beszélt, hogy a vállalat állami és professzionális felhasználásra kiépült M2M hálózata jövőre elérheti a 95%-os országos lefedettséget. A hálózat felhasználási lehetőségei között a szakember kiemelte a rendőrségi-, kormányzati- és honvédségi felhasználást, valamint az okosmérők kommunikációját.

A napot Szabó Ervin, a Prolan Zrt. vezérigazgató-helyettesének előadása zárta, aki az intelligens közvilágításról beszélt, kiemelve az olyan szolgáltatásokat, mint a lámpánkénti diagnosztika lehetősége a karbantartás-tervezés szolgálatában.

Az Okos Jövő Fórum 2015 keretében külön szekcióban sor került még a TÁMOP-4.2.1.C-14/1/KONV-2015-0005 keretében megvalósult Győri Tudás-Park című projekt záróeseményére is. Az előadásokon olyan, a program keretében megvalósult projekteket mutattak be az előadók, mint az egyetemen hibrid és elektromos járművek számára fejlesztett akkumulátor csomag vagy az intelligens mobil elektromágneses fiziológiai mérőkamra (IMEFM).”

Forrás:
Az okos városok fejlődése megállíthatatlan; BrandTrend; 2015. október 9.
Okos Jövő Fórum 2015

A bejegyzés kategóriája: energia, gazdaság, Internet, technika
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.