Állami mobilhálózat és hálózatsemlegesség

„A menekülthullám befolyásolhatta az állami mobilszolgáltató terjeszkedését, elképzelhető, hogy még az idén kiépül a hálózata.

A 450 MHz-es frekcenciát megszerző, állami tulajdonú MVM Net hálózatépítését is befolyásolta a menekülthullám – értesült a Világgazdaság. A publikus hálózatok leterheltsége miatt ugyanis a cégnek a déli határszakaszra kellett koncentrálnia a fejlesztését, amit szakemberek szerint sikerrel oldott meg, ez a hálózati szakasz ugyanis jó minőségben működött a kritikus időszakban is. Amennyiben nem lesz nagy hideg a következő egy-két hónapban, akkor még akár időre ki is épülhet a teljes hálózat.

Az NMHH a most véget érő – négyéves – spektrumgazdálkodási időszakban 265 megahertznyi – például a 450, 800 MHz-es – frekvenciát értékesített, ebből 130 milliárd forint folyt be – mondta Aranyosné Börcs Janka, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgatója. A hatóság a 3400-3800 megahertzes frekvenciákat várhatóan jövő év elején kínálja fel, az árverésre szóló felhívás hamarosan megjelenik. A 2020-ig tartó új spektrumstratégia szerint nem várható jelentős bevétel a frekvenciák eladásából – mondta a Világgazdaságnak a főigazgató.

Nem zárható ki, hogy az unió novemberben hatályba lépő romaingszabályozása miatt emelkednek majd a belföldi távközlési tarifák – mondta Kajzinger Ervin, a NMHH nemzetközi és stratégiai igazgatója. Jövő áprilistól a belföldi díjakon felül csak néhány eurócentes pluszdíjat számolhatnak fel a szolgáltatók roaminghívás esetén, 2017 június 15-től pedig megszűnnek a „felárak”. Az ügyfelek viszont várhatóan nem fogják azt érzékelni, hogy emiatt emelkednének a díjak, azok beépülhetnének a cégek belföldi üzletpolitikájába – vélik a szakértők. Azért sem lesz érezhető az áremelés, mert a szolgáltatók bevételeiben 2-3 százalékot képvisel a roaming. Arra viszont várhatóan csak korlátozottan nyílik lehetőség, hogy például egy magyar ügyfél külföldi társaság – például a Bécsben vásárolt – SIM-kártyáját idehaza használva folyamatosan roamingoljon.

Pluszpénzért gyorsabban megy majd a tartalom
Az új szabályozás szerint a hálózattulajdonosok nyújthatnak majd nagy sávszélességet igénylő, speciális, az interneten túlmutató szolgáltatásokat – mondta Beke Nándor, az MNHH szabályozási igazgatója. Ilyen termékeket csak akkor lehet kínálni, ha a cégnek erre van kapacitása, és ez nem befolyásolhatja az internetszolgáltatás minőségét. Ezekre a speciális szolgáltatásokra pedig várhatóan lesz igény, hiszen jönnek a vezető nélküli autók vagy a távolról irányított operációk, amelyek mind infrastruktúrát igényelnek – mondta Kajzinger Ervin. Ezeket a speciális szolgáltatásokat majd külön meg lehet vásárolni. Ennek a konstrukciónak a keretében elképzelhető, hogy a Google „kétsebességessé” teszi a Youtube-ot, vagyis lehet egy fizetős és egy ingyenes szolgáltatása.”

Forrás:
Az idén kész lehet az állami mobilhálózat; Diószegi József; Világgazdaság Online; 2015. november 13.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, hírközlés, Internet, távközlés
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , .
Közvetlen link.