Skip to main content
területfejlesztés

Három új pályázatot írtak ki a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében helyi fejlesztésekre

Szerző: 2016. január 9.No Comments

„Három új pályázatot írtak ki a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, amelyekkel együtt eddig összesen 234 milliárd forint értékben 14 pályázati felhívás jelent meg a programban – tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.
A tájékoztatás szerint valamennyi pályázati felhívás a megyék, megyei jogú városok saját fejlesztési elképzeléseit támogatja a legfontosabb szempontokat szem előtt tartva: a munkahelyteremtést, a helyi gazdaság élénkítését és erősítését.

Rákossy Balázs közlése szerint a pénteken megjelent 3 pályázati felhívás is az önkormányzatok fejlesztéseihez biztosít forrásokat saját terveik megvalósításához. A helyi önkormányzatok számára jó hír, hogy a nem jövedelemtermelő fejlesztések esetében nem kell önrészt fizetni, 100 százalékos a támogatás, illetve a pályázatok elkészítéséhez segítséget kérhetnek a megyei önkormányzattól is – hangsúlyozta az államtitkár

A Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése című felhívás fő célja a kisgyermeket nevelők munkavállalásának támogatása, a családok segítése. A 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni elhelyezését és a 3-6 éves gyerekek óvodai elhelyezését támogató felhívás keretösszege 15,5 milliárd forint.

A támogatási kérelmeket 2016. február 29-től augusztus 30-ig nyújthatják be a kevésbé fejlett régiók megyei jogú városai.

A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című felhívás az intézményes fejlesztéseken túlmenően (bölcsőde, mini bölcsőde, óvoda-bölcsőde mint többcélú intézmény) támogatja a rugalmasabb és egyszerűbb működési feltételekkel létrehozható bölcsődei ellátási formákat. Ide tartozik a családi bölcsőde is, annak érdekében, hogy a helyi igényeken alapuló leghatékonyabb megoldást lehessen kialakítani az adott térségben, illetve a településen.

A felhívás keretösszege 37,6 milliárd forint. A támogatási kérelmek benyújtása 2016. március 21-től szeptember 21-ig lehetséges a kevésbé fejlett régiók megyéinek települései számára.

A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok című felhívás 7,7 milliárd forintos keretösszeggel jelent meg. A tevékenységek eredményeként a hátrányos helyzetű emberek életlehetőségei javulnak, elérhetővé válnak a foglalkoztatást, társadalmi integrációt, közösségfejlesztést, oktatást, iskolai felzárkózást, családsegítést, gyermekjóléti szolgáltatást, életvezetési tanácsadást, egyéni fejlesztést és szociális munkát biztosító programok. A felhívás szorosan kapcsolódik a leromlott városi területek rehabilitációja című TOP-felhíváshoz.

Kizárólag olyan konzorciumok nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek vezetője városi jogállású helyi önkormányzat vagy a megyei önkormányzat. A megyei jogú városok önkormányzatai a hasonló szakmai tartalmú, TOP-felhívásra pályázhatnak. A benyújtás 2016. február 12-től 2016. március 31-ig lehetséges, azonban egyes megyék esetében el lehet ettől térni.”

Forrás:
Három új pályázat jelent meg helyi fejlesztésekre; Nemzetgazdasági Minisztérium; 2016. január 8.
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok” című (TOP-5.2.1-15 kódszámú) felhívás; Széchenyi 2020; 2016. január 8.
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével” című (TOP-1.4.1-15 kódszámú) felhívás; Széchenyi 2020; 2016. január 8.
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése” című (TOP-6.2.1-15 kódszámú) felhívás; Széchenyi 2020; 2016. január 8.