Skip to main content
közigazgatás: magyar

A helyi gazdaságfejlesztést és a foglalkoztatás bővítését segíti 81 milliárd forinttal négy új pályázati felhívás

Szerző: 2016. január 9.No Comments

„A helyi gazdaságfejlesztést és a foglalkoztatás bővítését segíti 81 milliárd forinttal az a négy új pályázati felhívás, amely a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében kedden jelent meg – tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.
Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány partnerként tekint az önkormányzatokra, a TOP 1230 milliárd forintos keretösszegéből minden megye és megyei jogú város maga tervezte a gazdaságfejlesztési és munkahelyteremtő programjait, és maga is valósítja meg.

A négy új pályázati felhívás az önkormányzatok fejlesztéseihez biztosít forrásokat, így a saját integrált területi programjaik alapján olyan helyi versenyképességet, gazdasági növekedést támogató fejlesztések valósulhatnak meg, amelyekre valóban szükség van – közölte Rákossy Balázs.

A barnamezős területek rehabilitációjára összesen 11 milliárd forintos keretösszeggel jelent meg pályázat. Célja a vállalkozások és befektetők, valamint a lakosság számára vonzó, ugyanakkor környezetileg fenntartható városi környezet, települési arculat kialakítása. Az intézkedés elsősorban infrastruktúra-fejlesztéseket támogat, amelyek javítják a települések általános környezeti állapotát, segítik fenntartható fejlődési pályára állításukat, továbbá hozzájárulnak a települések lakosságának megtartásához.

A zöld város kialakítása elnevezésű felhívás csaknem 43 milliárd forintos keretösszeggel elsősorban azokat az infrastruktúra-fejlesztéseket segíti, ahol a beruházások során olyan technológiákat, módszereket alkalmaznak, amelyek környezet- és természetvédő módon biztosítják a település működését. Fontos, hogy a kialakított városi közterületek alkalmasak legyenek a családok és a fiatalok számára szabadidejük hasznos eltöltéséhez, és a fejlesztések a városi zöld környezet megteremtéséhez is hozzájáruljanak.

A szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése című pályázat azt segíti, hogy elsősorban a társadalmi leszakadással veszélyeztetett csoportok helyzetének javítására irányuló programok végrehajtásához biztosított legyen a megfelelő intézményi háttér. A felhívás keretösszege 11,2 milliárd forint.

A leromlott városi területek rehabilitációját segítő pályázatnál 16 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre az érintett városrészek lakófunkciójának erősítésére, meglévő funkcióinak bővítésére, fejlesztésére, szociális, közösségi és közterületi funkciók kialakítására.”

Forrás:
Négy pályázat jelent meg helyi fejlesztésekre; Nemzetgazdasági Minisztérium; 2016. január 5.
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Barnamezős területek rehabilitációja” című (TOP-2.1.1-15 kódszámú) felhívás; Széchenyi 2020; 2016. január 5.
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Zöld város kialakítása” című (TOP-2.1.2-15 kódszámú) felhívás; Széchenyi 2020; 2016. január 5.
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése” című (TOP-4.2.1-15 kódszámú) felhívás; Széchenyi 2020; 2016. január 5.
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Leromlott városi területek rehabilitációja” című (TOP-4.3.1-15 kódszámú) felhívás; Széchenyi 2020; 2016. január 5.