„A Vox terjedelmes cikkben foglalkozik Alexandra Elbakyan kazah neurológussal, aki négy éve elindította a tudományos folyóiratok Napsterét, a Sci Hubot. Azóta 47 millió tudományos cikket tett közzé ingyenesen az oldalon. A kiadók értelemszerűen őrjöngenek, nehéz lesz eldönteni, kinek van igaza.
A tudományos folyóiratok cikkeihez való hozzáférés nagyon drága, így egyre többen próbálnak erre megoldást találni. Többnyire úgy, hogy ellopják őket és ingyenesen közzéteszik őket a neten. Az érv az, hogy a kutatásokat közpénzből finanszírozzák, a kiadók pedig nagyon kis hozzáadott érték mellett hatalmasat kaszálnak a cikkeken, miközben a legtöbb esetben még a szerzőknek sem fizetnek. A kiadók szerint viszont ez szimpla lopás és ők garantálják, hogy csak fontos és magas színvonalú tudományos eredmények és viták jelenhessenek meg.
10 ezer forint egyetlen cikkért
Az egyetemek évente több millió dollárt fizetnek azért a kiadóknak világszerte, hogy hozzáférjenek a tudományos publikációkhoz. A magyar Akadémiai Kiadó a nemzetközi piacra szánt, angol és német nyelvű folyóiratainak többsége 30 és 40 ezer forintba kerül számonként, de ha csak egy cikkre vagyunk kíváncsiak, akkor cikkenként 25-35 dollárt (7-10 ezer forint) kellene fizetnünk a tudományos folyóiratok Itunes-jain, például a JSTOR-on, vagy a tudományos folyóiratokat kiadók saját webshopjaiban. Ez teljesen rendben is volna, amennyiben nem merülnének fel a következők:
Mivel a tudományos kutatásokat az államok közpénzből finanszírozzák (csak az Egyesült Államokban évi 140 millió dollárt költenek kutatásokra az adófizetők pénzéből), az eredményeknek így mindenki számára elérhetőknek kellene lenniük. Emellett a folyóiratok annyira drágák, hogy a szegényebb hallgatók és a kevésbé tehetős egyetemek nem tudják őket megvenni, ezért nem indulnak azonos eséllyel sem a tudományos karrierben, sem az eredmények felmutatásában. Hiszen egy-egy kutatáshoz akár több száz folyóiratcikket is el kell olvasni, hogy az ember labdába tudjon rúgni a nemzetközi mezőnyben.
És nem mellékesen ezek a folyóiratok egyre drágábbak. A Harvard 2012-ben 3,5 millió dollárt fizetett a folyóirat-előfizetésekért összesen, és már akkor panaszkodott, hogy ez fenntarthatatlan helyzet. A Harvard akkori belső feljegyzésében az állt, hogy az online elérhető cikkek ára az azt megelőző hat évben 145 százalékkal nőtt, ami nemcsak az általános fogyasztóiár-index alakulásánál volt jelentősen nagyobb, hanem a felsőoktatási szolgáltatások és a könyvtári szolgáltatások árindex-alakulásánál is.
Ezt a helyzetet akarta annak idején megkerülni az Open Access mozgalom egyik támogatója, a hackerkörökben addig is istenített Aaron Swartz is, aki 2010-ben és 2011-ben 450 ezer tudományos publikációt töltött le az MIT szerverein keresztül a JSTOR-ról, hogy ingyen feltegye őket a netre. Perei közben 2013-ban öngyilkos lett. És ezt a helyzetet elégelte meg Alexandra Elbakyan kazah, de jelenleg Oroszországban kutató neurológus is.47 millió cikk ingyen
Elbakyan 2011-ben hozta létre a Sci Hubot, ami a tudományos folyóiratok és cikkek Napstere lett. Az oldalról jelenleg ennyi cikket lehet letölteni ingyen, ezeket a cikkeket minden más oldalról sok pénzért lehetne beszerezni. Elbakyan a hozzá hasonló szegény egyetemista, főiskolás sorstársain próbált meg így segíteni a Vox cikke szerint. A Sci Hub alapötlete rendkívül egyszerű: a belépőkód megosztására épül.Az egyetemi hallgatók többnyire a könyvtárak folyóirat-böngésző szájtjain keresztül (itthon az Ebsco lehet ismerős) tölthetik le a cikkeket, amennyiben rendelkeznek a megfelelő jogosultságú kóddal. Ezekért a jogosultságokért az egyetemek és a tanszékek nagyon sok pénzt fizetnek, majd utána kiosztják a kódokat a tanárok és a kutatók között. Elbakyan pedig a Sci Hub elindítása előtt egyszerűen megkérte a tanárait, hogy töltsék le neki a szükséges cikkeket.
A Sci Hub ezt a folyamatot automatizálja.
Mégpedig úgy, hogy elég az általunk letölteni kívánt cikk url-jét megadni, és a már eleve összegyűjtött belépőkódok egyikével a rendszer nemcsak hozzáfér a cikkhez, hanem egyből le is tölti azt a saját szerverére és a mi gépünkre is. Így ha valaki legközelebb ezt a cikket szeretné letölteni, akkor nem kell a rendszernek még egyszer belépnie a kóddal a tárba, hanem egyszerűen csak kikeresi a cikket a saját szerverről és letölti a gépre. Ezzel a módszerrel pedig jelenleg a Sci Hub már 47 millió cikket tartalmazó könyvtárral rendelkezik, amit ingyenesen bárki igénybe vehet. Elbakyan célja az, hogy a Sci Hubon keresztül az összes tudományos könyv, folyóirat és cikk meglegyen, amit valaha megírtak, kiadtak.Elbakyanért a világ tudományos közvéleményének egy része rajong, hősnek, Robin Hoodnak tekintik őt.
Nyilván a kiadóvállalatok nem az esélyegyenlőségért és a tudomány demokratizálódásáért harcoló hőst, hanem az egyszerű tolvajt látják Elbakyanban.
Tavaly a világ egyik legnagyobb kiadóvállalata, az Elsevier be is perelte a Sci Hubot a szerzői jogok megsértéséért és internetes csalásért. Októberben egy New York-i kerületi bíróság pedig úgy döntött, hogy a Sci Hubot le kell lőni az internetről. Csakhogy a Sci Hub ezen a héten újraindult egy másik domainen.Elbakyan is elismeri, hogy amit csinál, az illegális, viszont célja az, hogy a közösség elérje: a tudományos és iskolai forrásokhoz ne fűződjön se szerzői, se szellemi tulajdonjog. Ráadásul a tudományos eredményeket nem az árakat megszabó kiadóvállalatok állítják elő, hanem azok a tudósok, akik a legtöbb esetben nem is kapnak honordíjat a publikációikért, vagy részesedést az eladott folyóiratok, cikkek után.
Miért kerülnek ennyibe?
A kiadók azzal érvelnek maguk és árpolitikájuk mellett, hogy ők védik meg a tudományos kutatás kényes ökoszisztémáját világszerte. A cikkek ugyanis egy elméletben nagyon szigorú peer review rendszeren (amikor felkért kutatók, tudósok, egyetemi tanárok bírálják el a hozzájuk eljuttatott cikkeket, amiknek szerzőit nem ismerik) mennek keresztül.A cikk azonban hivatkozik egy kimutatásra, amelyet a Deutsche Bank készített még 2005-ben. A bank állítása szerint, ha a kiadók tényleg olyan komplex szolgáltatásokat nyújtanának, továbbá ha a folyamat valóban annyi hozzáadott értékkel járna, ahogy állítják, akkor 40 százalékos árbevétel-arányos nyereség elképzelhetetlen lenne ebben az iparágban.
De hogy mégis miért ennyire drágák a folyóiratok? Azért, mert az egyetemeknek, kutatóknak és a hallgatóknak szükségük van ezekre, hogy hozzáférjenek a legújabb eredményekhez. A tudományos folyóirat-kiadás piacát csak néhány cég uralja világszerte (például a Sage, az Elsevier vagy a Taylor & Francis), és bár kartellről nem lehet beszélni, a kiadók oligopol helyzete jelentősen felveri az árakat. Az az egyetem, amelyik versenyben akar maradni, kénytelen kifizetni ezt a hatalmas összeget.
Nem kizárt azonban, hogy a Sci Hub és a mögötte álló közösség kikezdi ezt a modellt, már azzal is, hogy egyre többen használják. Hiába lőtték le az előző szájtot, a Sci Hubot egy .io-s domainnel külföldön regisztrálták újra, így az amerikai hatóságoknak sokkal nehezebb dolguk lesz a továbbiakban.”
Forrás:
47 millió cikket lopott el eddig, hogy ingyenesen közzétegye őket; Bátorfy Attila; VS.hu; 2016. február 19.
Lásd még: Szolidaritás a Library Genesis és a Sci-Hub oldalakkal
Szerkesztői megjegyzés: Az eredeti cikkben vannak naiv megállapítások. Például az, hogy attól, hogy külföldön regisztrálták az új webcíműket, ettől az amerikai hatóságok nehezebben érhetik el azt. Az .io tartomány – ami a British Indian Ocean Territory tartományneve – regisztrátora egy angol cég. Miért lenne nagyon nehéz egy európai kiadó (Elsevier) számára, hogy egy tartomány európai regisztrátoránál elérje egy webcím tiltását? Jelen pillanatban azért folyik a jogi küzdelem, hogy bármilyen tartománynév alatt tilos legyen bejegyeznie a „sci-hub” nevet.
