Magyary Zoltán (1888-1945) emlék-konferencia Tatán

Tata Város Önkormányzata, és a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság tisztelettel meghívja Komárom-Esztergom Megye településeinek polgármestereit, jegyzőit, önkormányzati képviselőit és a népfőiskola, valamint az érdeklődő civil szervezetek tagjait a hagyományos Magyary Zoltán (1888-1945) emlék-konferenciára, amelynek keretében az aktuális témák mellett születésének 110. évfordulója alkalmából „Dr. KISS ISTVÁN (1906-1997) KIEMELKEDŐ SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE” jegyében kerülnek megvitatásra a közigazgatási szakmai kérdései és aktuális feladatai.

TERVEZETT RENDEZVÉNYEINK:
1. KOSZORÚZÁSOK
2016. június 9-én (csütörtökön)
10 óra – Koszorúzás Tatán az Öreg-tó partján lévő Magyary szobornál (Cifra-malom), majd a Járási Hivatalnál (Ady E. u. 24. ), Magyary síremlékénél (Környei úti temető).
15 óra – Koszorúzás Budapesten a Szent Gellért templom kriptájában (Kelenföldi vasútállomás közelében).

2. KONFERENCIA PROGRAM
2016. június 10-én (pénteken) 9 órakor.
A program helyszíne: a Polgármesteri Hivatal díszterme
(Tata, Kossuth tér 1. – Parkolási lehetőség a Fürdő utcából nyíló parkolóban és a Nagytemplom mögött)
9h00
– Köszöntő: Borsó Tibor, az MZNT elnöke
9h05
– Megnyitó: Michl József, Tata város polgármestere
9h10
– Szakmai megnyitó: dr. Kancz Csaba, kormánymegbízott
9h20
– Klebelsberg és Magyary kapcsolata, a korszak kulturális arculata
Előadó: Dr. habil. Újváry Gábor történész, kutatócsoport vezető, Veritas Történeti Intézet, Budapest
10h00
– Dr. Kiss István és a Szociális Vármegye koncepció kialakítása
Előadó: Miklóssy Endre, a Szent István Egyetem oktatója (író, urbanista)
10h45
– szünet
11h00
– A közigazgatás korszerűsítésének, fejlesztésének aktuális kérdései
Előadó: felkérése folyamatban
11h40
– Magyary Z. Szakkollégium képviselőjének előadása (egyeztetve)
12h15
– A konferencia zárása
12h30
– Koszorúzás: szülőház (Bercsényi u. 3. – a Kossuth tér mellett)
A rendezvény várhatóan 13 óráig tart.
A program támogatója: Tata Város Önkormányzata

[Magyary Zoltán] Tatával a kapcsolata akkor újul meg, amikor korszerűsítési elképzeléseinek gyakorlati terepet keres, és erre az akkori Tatai Járást találja a legalkalmasabbnak. Kiváló tanulmány születik: A közigazgatás és az emberek (Bp. 1939), amelyet Kiss Istvánnal együtt írnak.
Ez kapcsolja össze hamarosan Magyary Zoltánnal Kiss Istvánt, akinek 1936-tól munkatársa a Közigazgatás-tudományi Intézetben. Később meghatározó szerepet kap a munkacsoportban, amit jól tükröz, hogy a tatai járásban elindított vizsgálat szakmai irányítását ő végzi, és az elemzés nagy részét is ő foglalja össze a kötetben. A háború után hosszabb ideig (1949-1966) a Pénzügyminisztériumban dolgozott, majd 1974-ben megy nyugdíjba a Nehézipari Minisztérium intézete tudományos tanácsadójaként.

Tatai (megyei) szakmai feladatai közül kiemelkedő jelentőségű a Komárom Megyei Közjóléti és Gazdasági Szövetkezet beindítása és annak irányítása igazgatóként.

Tatával kapcsolata az 1970-es években indult újra 1976-ban, amikor megalakult a Tata Barátainak Köre. Meghatározó szerepe volt A tatai medence városi tájjá alakulása c. vizsgálatban és a tanulmányok elkészítésében (1977), és nem utolsósorban mindig feladatának tekintette Magyary Zoltán munkásságának megismertetését, emlékének ápolását.

Élete utolsó időszakában is tevékenyen vett részt a szakmai társaságok életében, a megalakuló Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaságnak tiszteletbeli elnöke volt, véleményével segítette a szervezet megalakulását és munkájának elindulását.
A rendezvénnyel kapcsolatban információt nyújt: Keresztesi József, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság. Elérhető: 34/588-603, 30/612-4673, e-mail: nepfoiskola@etata.hu
Levelezési cím: 2890 Tata, Bercsényi u. 1.”

Forrás:
Magyary Zoltán (1888-1945) emlék-konferencia Tatán – 2016; Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar, művelődés, területfejlesztés
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.