Skip to main content
közigazgatás: magyar

Konzultációval folytatódik az állami rezsicsökkentés

Szerző: 2016. július 17.No Comments

„Harmincöt hatósági eljárás, illetve szolgáltatás díjának mérsékléséről vagy elengedéséről alkothatnak véleményt az állampolgárok a folytatódó állami rezsicsökkentésről szóló kérdőíves konzultáción.

Csaknem tízmilliárd forintot takarítottak meg az állampolgárok és a vállalkozások egy év alatt, a tavaly bevezetett állami rezsicsökkentés, illetve a bürokratikus terhek egyszerűsítésének eredményeként – közölte a hajdú-bihari kormánymegbízott. Rácz Róbert azzal kapcsolatban tartott tájékoztatót, hogy Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón újabb konzultációt jelentette be az állami rezsicsökkentésről.

Díjmentes okmányok
A kormánymegbízott emlékeztetett rá, hogy egy év alatt közel másfélmillió okmányt adtak át díjmentesen, csupán a felsőoktatás jelentkezés díjának eltörlése egymilliárd forint megtakarítást jelentett az érintetteknek. „Most a kapukat még szélesebbre tárjuk” – jelezte Rácz Róbert, arra utalva, hogy a kormányablakokban és a járási hivatalokban rendelkezésre álló, az internetről is letölthető kérdőíveken 35 hatósági eljárás, illetve szolgáltatás díjának mérsékléséről vagy elengedéséről alkothatnak véleményt az állampolgárok. Jelezhetik azt is, szerintük melyik hatósági eljárást egyszerűsítsék, legyen például engedély helyett csupán bejelentéshez kötött.

Tízből négyet lehet választani
Az állampolgári, valamint a vállalkozói terhek csökkentéséről külön kérdőívben nyilatkozhatnak az érintettek, a felsorolt tíz-tíz eljárásból négyet-négyet jelölhetnek meg, amelynek csökkentenék vagy eltörölnék a díját, a harmadik kérdőíven pedig az eljárások egyszerűsítésére tehetnek indítványt az állampolgárok – ismertette a részleteket Rácz Róbert.

Egy hónap van a kitöltésre
A kitöltött kérdőíveket augusztus 19-éig várják a kormány- és a járási hivatalokban. Csupán Hajdú-Biharban több mint tízezer véleményre számítanak.”

Forrás:
Konzultációval folytatódik az állami rezsicsökkentés; Origo/MTI; 2016. július 15.