Őszre már egymillió magyar állampolgárnak lesz új személyigazolványa

„Őszre már egymillió magyar állampolgárnak lesz új személyigazolványa – közölték a Magyar Idők érdeklődésére a Belügyminisztériumnál (BM).

Az elektronikus személyigazolvány (e-szig) bevezetésének fő célja egyrészt az okmány biztonságának növelése, másrészt az ügyintézés egyszerűsítése és gyorsítása volt, az utóbbival azonban akadnak még gondok.
Az új típusú személyi ez év január 4-e óta igényelhető. Legfőbb újdonsága a beépített chip, amely a személyazonosító adatok mellett a társadalombiztosítási és az adóazonosítási jelet, valamint – az adott okmánytulajdonos döntésétől függően – az ujjlenyomatot és az elektronikus aláíráshoz szükséges adatokat is tartalmazza. Ezzel lehetővé válik majd, hogy a hivatalos ügyeket akár otthonról is intézhessük, ehhez azonban okmányolvasóra is szükség van. A Közigazgatási Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) jelenleg háromféle kártyaolvasót hitelesített, ezeket 13, illetve 30 ezer forintért lehet megvenni a kijelölt postákon, illetve a posta webshopjában.

Az okmányirodákba és a kormányablakokba a BM tájékoztatása szerint összesen több mint háromezer terminált telepítettek. Az adóhatóság (NAV), valamint az egészségbiztosító (OEP) ügyfélszolgálatai számára viszont csak korlátozott számban biztosítanak kártyaolvasókat. Az e-személyi használatához szükséges eszközök beszerzése ugyanis – mint hangsúlyozták – az egyes ágazati szereplők, illetve a szolgáltatók, és nem a KEKKH feladata. Információik szerint az egészségügyben a jövő év elejére tervezik a terminálok tömeges beszerzését, így az új személyivel rendelkezők jobban teszik, ha egyelőre magukkal viszik a tajkártyájukat az orvoshoz, meg a kórházba. A NAV-nál és az OEP-nél a rendszerfejlesztés folyamatban van, a szervezetek tájékoztatása alapján ősztől az e-személyit már náluk is lehet használni.”

Forrás:
Őszre már egymillió magyar állampolgárnak lesz új személyigazolványa; Haiman Éva; MagyarIdők; 2016. augusztus 6.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar, közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.