jogközigazgatás: magyar

Az Igazságügyi Minisztérium célja az igazságszolgáltatás színvonalának folyamatos emelése

Szerző: 2016. szeptember 25.No Comments

„Az Igazságügyi Minisztérium munkája megalapozza az igazságszolgáltatás színvonalának emelkedését – jelentette ki az igazságügyi miniszter a 13. Magyar Jogászgyűlésen tartott előadásában.

Trócsányi László elmondta, hogy az elmúlt két évben elvégzett feladatok alapot adnak a gyorsabb és hatékonyabb igazságszolgáltatásra, hozzátéve, hogy folyamatosan javul a jogalkotás minősége is.

A tárcavezető kifejtette, hogy a hivatásrendek közötti együttműködés erősödése szintén jól szolgálja a jogalkotást.

A kormányzati ciklus félidejének mérlegeként megállapította, hogy sikerült rendezni a devizahiteles problémakört, sikerként említette a magáncsőd intézményének bevezetését és a polgári törvénykönyv módosítását. Az eljárásjogi törvények küszöbön álló reformja az igazságügyi kormányzat következő nagy feladata – tette hozzá a miniszter.

A tárcavezető arról is szólt, hogy manapság “jogalkotási dömpingről” lehet beszélni, mert míg 1946-ban 29 törvényt fogadtak el, addig 2015-ben 230-at, az idén pedig 94-et. Ennek okaként az igazságügyi miniszter azt jelölte meg, hogy “mindenki igyekszik minél magasabb szintre emelni a jogszabályát”, ami szavai szerint nem minden esetben indokolt. Hozzátette: az unió is előír számos szabályozást, amely korábban nem létezett, így a túlszabályozás világjelenséggé vált.

Trócsányi László beszélt arról is, hogy arányaiban kevés az új törvény és sok a módosító javaslat, 2016-ban például tíz törvény és 84 módosítás volt.

A tárcavezető szólt arról, hogy az ötpárti egyeztetéseknek nagy szerepük van a törvényhozásban. Mint mondta, ezeken természetesen szakmai és politikai vitákkal kell számolni.

Hozzátette: a stratégiai és a gazdasági kabinet megjelenésével a szakmai viták új fóruma teremtődött meg.

A migrációs válság számos jogalkotási feladatot von maga után, tíz törvényt kellett módosítani – közölte Trócsányi László, aki a kvótapert elvi jelentőségűnek nevezte.

A szombat délelőttig tartó 13. Magyar Jogászgyűlésen a közjog, az igazságszolgáltatás, a polgári jog és a büntetőjog témakörében hallgathatnak előadásokat a résztvevők. Előadó lesz mások mellett Darák Péter, a Kúria elnöke, Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és Polt Péter legfőbb ügyész…”

Forrás:
A cél az igazságszolgáltatás színvonalának folyamatos emelése; Igazságügyi Minisztérium; 2016. szeptember 22.