Találat: túlszabályozás

Bürokráciacsökkentő intézkedéseket dolgoznak ki a cégek versenyképességének javítása érdekében

„ A vállalkozások nemzetközi versenyképességének javítása, a kedvezőbb üzleti környezet kialakítása érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium bürokráciacsökkentő intézkedéseket dolgoz ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslatai alapján - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón, Budapesten. Az államtitkár elmondta, a 2019 őszén elfogadott kkv-kat erősítő stratégiában külön pillérként jelenik meg a vállalkozások terheinek mérséklése, az üzleti környezet javítása. Hozzátette,...

Részletek

A digitalizáció sokat segíthetne a bürokratikus szabályok miatt túlterhelt vállalkozásoknak – mondta Parragh László

„ A vállalkozások túlterheltek a bürokratikus szabályok miatt, és ezen sokat lehetne segíteni a digitalizációval – mondta az InfoRádiónak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki szerint például az adóhatóság a cégeknek is elkészíthetné az adóbevallást. A vállalkozások nemzetközi versenyképességének javítása, a kedvezőbb üzleti környezet kialakítása érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium bürokráciacsökkentő intézkedéseket dolgoz ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslatai alapján - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, valamint az...

Részletek

Az Igazságügyi Minisztérium célja az igazságszolgáltatás színvonalának folyamatos emelése

„Az Igazságügyi Minisztérium munkája megalapozza az igazságszolgáltatás színvonalának emelkedését – jelentette ki az igazságügyi miniszter a 13. Magyar Jogászgyűlésen tartott előadásában. Trócsányi László elmondta, hogy az elmúlt két évben elvégzett feladatok alapot adnak a gyorsabb és hatékonyabb igazságszolgáltatásra, hozzátéve, hogy folyamatosan javul a jogalkotás minősége is. A tárcavezető kifejtette, hogy a hivatásrendek közötti együttműködés erősödése szintén jól szolgálja a jogalkotást. A kormányzati ciklus félidejének mérlegeként megállapította, hogy sikerült rendezni a devizahiteles problémakört, sikerként említette a magáncsőd intézményének bevezetését és a polgári törvénykönyv...

Részletek