Skip to main content

Találat: jogalkotás

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény módosításáról

„A jogértelmezői gyakorlatban megjelenő igényként jelentkezett, hogy a jogszabályok egyértelmű és könnyedén megismerhető céltételezéssel rendelkezzenek azok jogszabályszövegében, ne csupán a szerkezetileg különálló, érdemi legitimációval nem bíró indokolásukban. A javaslat célja, hogy kötelezővé tegye a preambulum alkalmazását, amelyben minden esetben meg kell határozni a jogszabály célját. A tervezetre vonatkozó véleményét a tarsadalmiegyeztetes@im.gov.hu elektronikus levélcímre küldheti meg 2024. március 21-ig.” Forrás: A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény módosításáról; Igazságügyi Minisztérium, Jogszabálytervezetek; 2024. március 13.

Részletek

Hatástalan vizsgálatok, hatásos megoldások – az előzetes hatásvizsgálatról

„A jogalkotási eljárás kifejezetten időigényesnek tekinthető eleme az előzetes hatásvizsgálat. Ennek célja, hogy a szabályozási igény felmerülésének okát, a meglévő szabályozást, annak hibáit, valamint az új szabályozás várható hatásait bemutassa, azaz választ adjon arra a kérdésre, hogy a tervezett jogalkotás alkalmas-e a kitűzött cél elérésére. Azonban éppen időigényessége miatt a döntés-előkészítési folyamat ezen lépcsőjét gyakran elhagyja a jogalkotó. A kellő hatásvizsgálat hiánya könnyűszerrel nem kívánt gazdasági, társadalmi hatásokkal járó szabályozáshoz vezethet. A vizsgálat hiányában megalkotott rossz szabályozás indokolatlan méretű, adott esetben egymással...

Részletek

A Belügyminisztérium 2020. II. félévi jogalkotási munkaterve

„(Válogatás)...Cím: Egyes nyilvántartások korszerűsítésével összefüggő törvényjavaslat A jogszabálytervezet várható közzétételének időpontja: 2020. 08. 17. Jogalkotási feladat indokolása: A szabályozás célja a Nemzeti Adatvagyon Szolgáltatásfejlesztés projekt keretében megújuló személyiadat-és lakcím-nyilvántartást kezelő szakrendszer működésének támogatása, ami a közigazgatás, illetve a közszolgáltatások hatékonyságának növeléséhez, az ügyfélközpontú, szolgáltató állam működéséhez járul hozzá. Cím: Egyes nyilvántartások korszerűsítésével összefüggő módosításokról 2020. évi ... törvényhez kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról A jogszabálytervezet várható közzétételének időpontja: 2020. 10. 05. Jogalkotási feladat indokolása: A szabályozás célja az egyes nyilvántartások korszerűsítésével összefüggő módosításokról szóló...

Részletek

Az Integrált Jogalkotási Rendszer fejlesztésének 2020. évi központi forrásigényről

„A Kormány 1. egyetért azzal, hogy az Integrált Jogalkotási Rendszer (a továbbiakban: IJR) próbaüzemben, majd éles üzemben történő tartós működtetéséhez, fenntartásához, támogatásához és továbbfejlesztéséhez többletforrások biztosítása szükséges; 2. felhívja a pénzügyminisztert, hogy – az igazságügyi miniszter bevonásával – gondoskodjon az IJR próbaüzem 2020. január 1. – 2020. július 31. közötti időszakban történő működtetéséhez szükséges 673 464 169 forint többletforrás rendelkezésre bocsátásáról a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet X. Igazságügyi Minisztérium fejezet, 1....

Részletek

Jogalkotástan – Jogdogmatikai és jogszabályszerkesztési ismeretek – könyvbemutató a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

„Jogalkotástan – Jogdogmatikai és jogszabályszerkesztési ismeretek könyvbemutató Tisztelettel meghívjuk Önt a Tóth J. Zoltán szerkesztésében megjelent Jogalkotástan című könyv bemutatójára. A kötet szerzői: Kovács Endre Miklós, Köbel Szilvia, Szilvásy György Péter, T. Kovács Júlia, Tóth J. Zoltán A kötetet lektorálta: Mázi András A könyvbemutató időpontja: 2020. február 4., kedd, 14:00 A könyvbemutató helyszíne: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Zrínyi-terem (1083 Budapest, Ludovika tér 2.) PROGRAM 13:45 – 14:00 Regisztráció 14:00 – 14:15 Köszöntő Koltay András rektor, Nemzeti Közszolgálati Egyetem 14:15 – 14:45 A művet...

Részletek

A Belügyminisztérium 2020. I. félévi jogalkotási munkaterve

„... A Schengeni Információs Rendszer fejlesztésével összefüggő, továbbá egyéb, jogharmonizációs célú törvények módosításáról A nemzeti adatvagyon körébe tartozó egyes nyilvántartások megújításához szükséges egyes törvények módosításáról A szabályozás célja a Nemzeti Adatvagyon Szolgáltatásfejlesztés projekt keretében megújuló személyiadat és lakcím-nyilvántartást kezelő szakrendszer működésének támogatása, ami a közigazgatás, illetve a közszolgáltatások hatékonyságának növeléséhez, az ügyfélközpontú, szolgáltató állam működéséhez járul hozzá. A jogszabálytervezet várható közzétételének időpontja: 2020. március 16. A polgárok biztonságát erősítő törvények módosításáról A szabályozás alapvető célja a jogalkalmazási tapasztalatok alapján felmerülő szabályozási igények...

Részletek

Általános szerződési feltételek az online térben – a sztenderdizált, elektronikus és automatizálható szerződéskötés kihívásai a magyar jogban

„Napjainkban még az egyszerű adás-vételi szerződések kötése is – nemcsak a szolgáltatási irányelv és az Európai Uniót jellemző letelepedési szabadság támogató elve, hanem az internet terjedése és a globalizáció komplex hatásai következtében – egyre inkább átkerül a határokon átívelő digitális térbe, és automatizálódik. Fidrich összefoglalásából kiemelném a gazdasági globalizáció azon főbb jellemzőit, melyek a jogrendszerre is hatással vannak: a világ összekapcsolt (a jogok gyorsan elérhetőek), gazdasági, kulturális homogenizáció és fogyasztói társadalom van (fogyasztói jogok kialakultak), a gazdasági, politikai hatalom koncentrációja a demokratikusan...

Részletek

Jogalkotástan – Jogdogmatikai és jogszabályszerkesztési ismeretek

„A társadalmi viszonyok adekvát szabályozása minőségi jogalkotás nélkül nem képzelhető el. A minőségi jogalkotás alapvető követelménye, hogy egyrészt a jog tartalmát meghatározó politikus (vagy politikusokból álló testület) értse és átlássa azt a bonyolult viszonyrendszert, amelyben az általa kigondolt tartalom érvényesülni fog, másrészt hogy a jogszabályok megszövegezésében részt vevő jogászok, hivatalnokok, illetve a szabályozandó terület szakértői kompetens módon vegyenek részt az előbbi gondolati tartalom megformálásában. Jelen tankönyv e két jogalkotási követelmény gyakorlati megvalósításához kíván segítséget nyújtani: így mind a jogalkotási tevékenység jogrendszerbeli helyét...

Részletek

Az Országgyűlés több mint negyven javaslatról fog dönteni a héten

„Az Országgyűlés hétfőtől csütörtökig tartó négynapos üléssel zárja aktuális őszi ülésszakát. A képviselők szerdán több mint negyven javaslatról döntenek. A parlament honlapján elérhető napirendi indítvány alapján az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Az interpellációk ezúttal is az első ülésnapon hangozhatnak el, ezúttal hatvan percben, hasonlóan az azonnali kérdésekhez, míg a kérdésekre harminc perc áll majd rendelkezésre. A Ház kedden reggel ugyancsak napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját, majd a másnap elfogadni tervezett javaslatok utolsó, a benyújtott indítványok módosításairól szóló vitáit...

Részletek
Page 1 of 4 1 2 4