„2016 novemberében megszületett az Investigatory Powers Act, mely talán az egyik legmegengedőbb szabályozás a felderítést végző állami szervek történetében. A törvényt részben a terrorizmus elleni harc, részben az egyre fejlődő infokommunikációs technológia ihlette, számos kritikus azonban a magánszféra súlyos korlátozását látja benne. A törvény előkészítése még 2016 márciusában kezdődött és mivel az országot elsősorban a Brexit kérdése foglalkoztatta viszonylag könnyen át is ment a parlament jogalkotási folyamatán.
A jogszabály alapjaiban változtatja meg az Egyesült Királyság kiber-megfigyelési, engedélyezési és adattárolási gyakorlatát. Az online adatgyűjtést eddig ugyanis egy kétlépcsős jóváhagyási folyamat előzte meg, melyben a belügyminiszteri mellett külön bírói engedély is szükségeltetett a titkos adatgyűjtés lefolytatásához. A Theresa May kormánya által elfogadott törvény azonban kiveszi ezeket a fékeket a rendszervből, melynek eredményeképp a nyomozóhatóságok mindenféle korlátózás nélkül gyűjthetnek bizonyos online adatokat.
Hangsúlyozni kell azonban, hogy ez a metaadatok tárolását érinti elsősorban, melyek az ún. internet forgalmi adatokat (Internet connection records) jelentik. Ebbe a körbe tartozik minden, az internetszolgáltatók által birtokolt információ, ami nem internetes tartalom. Így a titkosszolgálatok olyan adatokat gyűjthetnek mint például a meglátogatott webcím egy része, a látogató IP címe (ami személyes adatnak tekinthető), vagy a látogatás dátuma és ideje. Ezeket az információkat 12 hónapig kötelesek megőrizni a szolgáltatók és kérés esetén továbbítani az igénylő hatóságnak.
A kormány azon álláspontja, mely szerint a metaadatok kevésbé hatolnak be az egyének magánszférájába azonban hibás. Számos kutató bizonyította már, hogy a metaadatok összefésülése és aggregálása olyan információkhoz ad hozzáférést, melyek gyakran a tartalmi adatokból nem derülnének ki. Így a közvetítettnél jóval nagyobb hatalom kerül a nemzetbiztonsági célú megfigyelés kezébe.
A szervezeti szinten meglévő korrupciós potenciállal és a hatalmi visszaélések lehetőségével együtt pedig jelentős erőt összpontosít a szolgálatok kezében. Számos egyesült királyságbeli médium ezt a whistleblowing [közérdekő bejelentés] és az újságírói forrásvédelem ellensúlyaként is értékeli, hiszen a nyomozóhatóság széles jogköre lehetőséget biztosít e személyek pontos tartózkodási helyének és személyazonosságának felfedésére.
A szabályozás megszületésével az Edward Snowden által feltárt adatok legalizálása is tekinthető a brit kormány céljának, hiszen a későbbiekben, az ehhez hasonló adatszivárgás súlytalanná válik. Ennek oka, hogy a meghatározott adatok tekintetében jogszerű lesz az elektronikus eszközökbe történő behatolás és onnan az információk egy részének összegyűjtése és tárolása. Felvetődik tehát a kérdés, hogy az állam saját, körülbelül 17 éves jogszerűtlen tevékenységét kívánja-e jogalkotással legitimálni.
Összességében a szabályozás minden túlzás nélkül jogos aggodalmakra ad okot, annak ellenére, hogy a terrorizmus elleni hatékonyabb küzdelem eszközének is tekinthető. A metaadatok gyűjtése és állami felhasználása ugyanis oly mértékben avatkozik be az állampolgárok magánszférába, hogy a szükségességi-arányossági teszt semmiképp sem indokolhatja a törvény e rendelkezéseinek létjogosultságát. Az Európai Unióból való kilépés következtében pedig kérdéses, hogy a jogszabállyal szemben bármilyen jogorvoslati lehetőség rendelkezésre fog-e állni a közeljövőben. Mindemellett az Egyesült Királyságnak a kilépést követően meg kell állapodni az Európai Unióval a külföldi adatgyűjtés szabályairól, mely során a brit szabályozás is szóba kerülhet mint a tárgyalások alapját képező dokumentum.”
Forrás:
Közeleg 1984? – Az Egyesült Királyság bemutatta a biztonsági hivatalok és a titkosszolgálatok új megfigyelési jogszabályát; Varga Árpád; Médiatudományi Intézet, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság; 2016. november 23.
