Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: magyar

Új pályázatok nyílnak IKT vállalkozások számára

By 2016. december 11.No Comments

„A várakozásoknak megfelelően jövő év első negyedévében az IKT vállalkozások számára közvetlenül három új kombinált (támogatás és hitel) pályázati lehetőség nyílik meg. Szolgáltatásaik és termékeik igénybevételét a nem IKT cégek számára nyíló szintén kombinált pályázati program segíti a jövőben. A várva várt pályázatok vissza nem térő lehetőséggel kecsegtetnek a hazai IKT szektor szereplői számára, saját vállalkozásuk és termékeik fejlesztésére, külpiaci tevékenységük ösztönzésére, valamint K+F projektjeik finanszírozására.

A kiírások 2017. I negyedéveben válnak pályázhatóvá, azonban a projektek tervezése és előkészítése minden érintett számára kiemelt prioritás.

A kiírások több célterületet és üzletfejlesztési lehetőséget támogatnak (röviden összefoglaltuk alább, de bővebben is olvashatunk róluk a Fejlesztési és EU Források munkacsoport oldalán):

  • A GINOP-3.1.2-8.2.4-16 infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi piacokra való belépésének támogatása kombinált hitel (10,1 Mrd Ft: 5,6 VT + 4,5 VNT) 1%-os hitelkamattal, 40%-os vissza nem térítendő támogatás révén kíván néhány száz KKV-t támogatni.
  • A GINOP-3.2.4-8.2.4-16 Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása kombinált hitel (4,5 Mrd Ft: 2,5 VT + 2 VNT), 35%-os vissza nem térítendő támogatás mellett, 1%-os hitelkamattal kívánja támogatni az internetalapú szolgáltatásokra, intelligens kliensek és eszközök használatára épülő üzleti cloud computing megoldások hazai piaci fejlesztését.
  • A GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hitel (105 Mrd Ft: 35 VT + 70 VNT), 50%-os támogatási intenzitás mellett, kísérleti fejlesztések támogatásával kívánja helyzetbe hozni a sikeresen pályázó KKV-at. A nyertes projektekben az intelligens specializáció elveinek megfelelő termékfejlesztés, a technológiaátadásra, a társadalmi és öko-innovációra irányuló beruházások megvalósítására nyílik lehetőség.
  • A konvergencia régiókban működő, nem IKT vállalkozások számára a GINOP-3.2.2-8.2.4-16 Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhő-alapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása kombinált hitel (39,4 Mrd Ft: 21, 9 VT + 17,5 VNT)) nyújt vissza nem térő lehetőséget. A pályázat célja, hogy 1%-os hitelkamat mellett támogassa a hazai KKV-k felszereltségének fejlesztését, technológiai hátterük és üzleti folyamataik digitalizációját.

A konkrét pályázati kiírások ütemezetten kerülnek meghirdetésre decembertől. A lehetőségekről és annak részleteiről naprakészen itt olvashatunk bővebben: Nyitott pályázatok

Forrás:
Új pályázatok nyílnak IKT vállalkozások számára; Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége; 2016. december 7.
Lásd még: GINOP-3.1.2-8.2.4-16 Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi piacokra való belépésének támogatása; Széchenyi 2020; 2016. december 7.
GINOP-3.2.4- 8.2.4-16 Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása; Széchenyi 2020; 2016. december 7.
GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében; Széchenyi 2020; 2016. december 7.
GINOP-3.2.2-8.2.4-16 Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása; Széchenyi 2020; 2016. december 7.