Skip to main content

Találat: Informatikai Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ)

Az IVSZ véleménye a Nemzeti Digitális Állampolgárság Programról

„Az IVSZ bekérte tagcégeinek véleményét a Digitális Állampolgárság Programról, és a visszajelzéseket egy dokumentumban összegezve eljuttatta a programot kidolgozó Digitális Magyarország Ügynökség számára. Fontos és előremutató lépésnek tartja a Digitális Állampolgárság Program megalkotását az IVSZ, és támogatja annak törekvéseit – szögezi le a szövetség közleménye. „Megítélésünk szerint a Program betölthet akcelerátori szerepet a digitális elmaradottság felszámolásában, ezért az IVSZ támogatja és egyetért a céljaival, azonban felhívjuk a figyelmet arra, hogy a program még a legtökéletesebb megvalósítás esetén sem kecsegtet a hazai digitális...

Részletek

Szerepet szánnak a piaci szereplőknek – interjú Vinnai Balázzsal, az IVSZ elnökével

„„Az a jó szolgáltatás, amelyet a felhasználók, az ügyfelek annak tartanak. Ezt az elvet szem előtt tartva dolgozta ki a DMÜ a Digitális Állampolgárság Programot, és ez az új stratégia egyik nagy erénye”, emelte ki a stratégia kapcsán Vinnai Balázs, az IVSZ elnöke. Hozzátette még: előremutatónak tartja a program megvalósításának piacpárti felfogását is. ◼︎ Pragmatizmus és összehangoltság – Hogyan vélekedik az IVSZ a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ) Nemzeti Digitális Állampolgárság Programjáról? – Az IVSZ hosszú évek óta büszkén viseli elnevezésében, hogy tevékenységének...

Részletek

Magyarország készülő új Nemzeti Digitális Állampolgárság Programjáról egyeztettek a a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ) és az IVSZ vezetői

„Magyarország készülő új Nemzeti Digitális Állampolgárság Programjáról, a digitális állampolgárság jövő évi bevezetéséről és az együttműködési lehetőségekről egyeztetett Guller Zoltánnal, a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ) vezérigazgatójával az IVSZ elnöksége egy közös, december 7-i vacsorán.  Az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért az elmúlt években számos javaslattal, többek közt az Összefogás a digitális Magyarországért című kiáltványával is elősegítette a digitális szakma, a gazdaság szereplői, illetve a politikai döntéshozók közötti párbeszédet annak érdekében, hogy Magyarország az iparágak digitális transzformációjából nyertesként jöhessen ki.  Magyarország digitalizációja...

Részletek

Otthoni munkavégzés és távmunka – a munkajogi szabályok modernizációját sürgeti az IVSZ

„Az elmúlt három évben megnégyszereződött Magyarországon a távmunkában vagy home office-ban dolgozók száma, akik körében felülreprezentáltak a nők, a 25-44 évesek, a városban élők, illetve a felsőfokú végzettségűek. Mivel az IKT-szektorban egyre inkább a home office válik a normává, az IVSZ szerint szükség lenne a home office és távmunkavégzés alkalmazási feltételeinek szétválasztására. A szervezet szerint a munkajogi szabályozást is modernizálni kell az egyre nagyobb teret hódító, új foglalkoztatási formákhoz igazodva. Míg 2019 május végét megelőző három hónapban itthon csupán 85 ezren dolgoztak...

Részletek

Digitalizálódó vállalatok vezetői az IVSZ megújult elnökségében

„Az IVSZ augusztus 30-án megtartott éves közgyűlésén a szervezet elnökségének megújulása állt a középpontban. A 13 fős elnökség 5 pozíciójában történt változás, így a szövetség céljainak megfelelően az IVSZ-en belül a digitális gazdaság minden szereplője, így több jelentős, egyébként nem IKT-profilú vállalat is helyet kap. A digitális transzformációért felelős alelnöki pozíciót Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, a nagyvállalati tagozatvezetői pozíciót Alkér Zoltán, az MVM Zrt. infrastruktúra vezérigazgató-helyettese, a független elnökségi tag pozíciót pedig Bacsó Gergely, a McKinsey partnere tölti be. Új...

Részletek

Összefogás a Digitális Magyarországért – IVSZ Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége

„Egységes szerkezetbe foglalt kiáltvány Az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért felhívással fordult tavaly ősszel a digitális szakmához, a gazdaság szereplőihez, a politikai döntéshozókhoz, és a teljes magyar közvéleményhez, hogy rávilágítson: a vállalkozások korszerű technológiájának és a munkavállalók versenyképes tudásának a fejlesztése történelmi esélyt jelent Magyarország számára. A digitalizáció minden magyar ember életét, minden hazai vállalat és intézmény működését jelentősen megváltoztatja, és a következő években alapjaiban fogja megrengetni mindennapjainkat. A felhívások ideje lejárt, eljött a cselekvés pillanata! A kiáltványban négy pillért határoztunk meg,...

Részletek

Aktív IVSZ közreműködés a Kiberfórum munkájában

„A 2013-as megalapítása óta, hosszú szünet után újra ülésezik a Kiberfórum, melynek munkájához az IVSZ a korábban kidolgozott kibervédelmi javaslatcsomag aktualizálásával, frissítésével járul hozzá. Aktív IVSZ közreműködés a Kiberfórum munkájában A kiberbiztonság, illetve -védelem az az utóbbi időben az EU kiemelt területévé vált, aminek következtében több, jó irányba való változás történt, amire a hazai szakma is reagál. A hosszú kihagyás után ismét összehívott Kiberfórum határozott napirenddel és célokkal készül arra, hogy feszített tempóban egyeztessen a témában kompetens független piaci szereplőkkel, egyetemekkel és...

Részletek

Exkluzív interjú az új lendületet kapó startup ökoszisztémáról

„A Kölkedi Krisztiánnal, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal KFI Szolgáltatásokért felelős Főosztály vezetőjével folytatott beszélgetésünkből kiderül, hogy az NKFIH inkubátor programjai milyen szellemiségben, milyen új ötletekkel folytatódnak. Az IVSZ a startupokra a digitális gazdaság kulcsszereplőiként tekint, ezért is vettünk részt a Startup Hungary előkészítésében, majd megalapításában és támogatunk minden kezdeményezést, amely a startupok sikerességét és az ökoszisztéma fejlődését segíti elő. De ez a cél vezérelt bennünket akkor is, amikor idén útjára indítottuk a Startup és Scale-up szakmai tagozatunkat, amely az...

Részletek

Közös digitális tudásközpontot hozhatnak létre a V4-országok

„ A kelet-közép-európai régió digitális átalakulását, illetve a tagállamok digitális gazdaságának fejlesztését hivatott elősegíteni az a közös tudásközpont, amelynek létrehozásáról az IVSZ Smart 2021 konferencia kísérő rendezvényén állapodtak meg a V4-országok képviselői. A New V4lley Regionális Digitális Tudásközpont jelentősen hozzájárulhat a régió digitális transzformációjához és gazdasági felzárkóztatásához - közölte az IVSZ-Szövetség a digitális gazdaságért. A New V4lley Regionális Digitális Tudásközpont feladata az lesz, hogy a V4-országok miniszterelnökei által februárban aláírt krakkói nyilatkozatban megfogalmazott, a kelet-közép-európai régió digitális átalakulását elősegítése. A tudásközpontban Magyarországot...

Részletek

Tudásbázis, érdekképviselet, közösség és tájékozódási pont lesz a hazai startup szektor számára a Startup Hungary

„Hiánypótló kezdeményezésként segíti a hazai ökoszisztémát az új szervezet. Tudásbázis, érdekképviselet, közösség és tájékozódási pont lesz a hazai startup szektor számára a Startup Hungary, melyet a magyarországi ökoszisztéma ismert és nemzetközi szinten bizonyított szereplői alapítottak. Most először fogalmazta meg a közös szándékot egyszerre 12 startup alapító valamint a Google Magyarország, az IVSZ és a Design Terminal. A szervezet legfőbb célja, hogy több és jobb, nagyhatású startup jöjjön létre és működjön Magyarországon. Tizenkét ismert magyar startup alapítója a Google, az IVSZ és a...

Részletek
Page 1 of 9 1 2 9