egészségügy

Központosítják a kórházak pénzügyi rendszerét

Szerző: 2017. január 8.No Comments

„Lehet, hogy nem áprilistól, hanem később, de mindenképpen átveszi a kórházak pénzügyi-számviteli feladatait és az érintett területen dolgozókat a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) – erősítette meg a Magyar Idők információját az egészségügyi államtitkár.

Ónodi-Szűcs Zoltán tegnap újságírók előtt azt mondta, egységes pénzügyi-számviteli rendszernek kell működnie a kórházakban, ezt szolgálja a tervezett intézkedés, amellyel azonban semmilyen módon nem csorbul a kórházi menedzsment döntési jogköre. Jelezte, azért április 1-jét jelölték meg céldátumként, mert akkor indul az új pénzügyi év, erről azonban majd azután döntenek véglegesen, ha beérkeznek a kórházaktól a dolgozók létszámára és a pénzügyi-számviteli területen végzett munkára vonatkozó adatok. Az államtitkár azt mondta, bár az átszervezés időpontjáról valóban nem egyeztettek a kórházszövetséggel, az átalakításról tárgyaltak a kórházigazgatókat tömörítő szervezettel.

A kórházszövetség ugyanakkor tegnap éppen azért hívott össze rendkívüli elnökségi ülést, mert bár a szándékról valóban tudott, arról volt szó, hogy a lépést velük közösen készíti elő az ágazat vezetése. A testület most levélben kért részletes tájékoztatást az államtitkártól a tervezett lépésekről, és jelezte, hogy a körlevél elbizonytalanította a pénzügyi területen dolgozókat. Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, amely tegnap szintén elnökségi ülést tartott, ugyancsak további részleteket kért a tervezett intézkedésről. A szervezet részéről azt mondták lapunknak, addig ők sem alakítanak ki álláspontot.

Ónodi-Szűcs Zoltán a kórházak pénzügyi-számviteli folyamatának egységesítése melletti érvként hozta fel: ez garanciát jelenthet arra, hogy végre felszámolják azokat az anomáliákat, amelyeket az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is feltárt tavalyi vizsgálataiban. Emlékezetes, az ÁSZ pénzügyi és vagyongazdálkodási szabálytalanságokat, valamint folyamatos likviditási problémákat talált több vizsgált intézményél is, ami a számvevők szerint a nem megfelelő vezetés, illetve a nem elégséges tulajdonosi kontroll következménye.

Az ÁSZ-nál ezért is üdvözölték a tervezett kórházi kancelláriákat. Bevezetésüket a kormány azonban a választások utánra halasztotta, és Ónodi-Szűcs Zoltán most az mondta, hogy a pénzügyi-számviteli terület átszervezése nem a kancelláriák irányába vezető lépés. Ezzel ugyanakkor nagyobb kontroll alá helyezik a kórházakat, és egy hónapja még maga az államtitkár is arról beszélt, hogy meg fogják erősíteni a térségi ÁEEK-központokat, amelyek lehetnek akár a kancellária gyökerei is.”

Forrás:
Központosítják a kórházak pénzügyi rendszerét; Haiman Éva; Magyar Idők; 2017. január 6.