Skip to main content

Találat: Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE)

Robbanásszerűen nőtt a kórházak adóssága

„Júniusban 5,6 milliárd forinttal gyarapodott a költségvetési intézményként gazdálkodó kórházak lejárt adóssága, ennek eredményeként az első félévben felgyűlt tartozásállomány megközelítette a 43 milliárd forintot a MÁK friss adatai szerint. A tartozások szerkezete a fizetési hajlandóság romlását jelezi: az összes adósság több mint 40 százaléka, 17,6 milliárd forintnyi számla fizetési határideje több mint két hónapja lejárt, további 21 százalékot is már több mint 30 nappal korábban teljesíteni kellett volna. A 2019-es évet 15 milliárdos adóssággal indító kórházak 6 hónap alatt mintegy 28 milliárd...

Részletek

Vita az egészségügyi intézmények gazdálkodásáról: Az ÁSZ reagálása a Magyar Kórházszövetség szerdai állásfoglalására (Állami Számvevőszék)

„Az Állami Számvevőszék üdvözli, hogy a Magyar Kórházszövetség elkötelezett az állami egészségügyi intézmények törvényes gazdálkodása mellett. Az ÁSZ álláspontja szerint a jogszabályi előírások betartása, a szabályos működés biztosítása és fenntartása alapvetően nem pénzkérdés. Az ÁSZ egyetért azzal is, hogy „közös érdek, hogy a magyar egészségügy hatékonyan működjön, és a betegek a lehető legmagasabb szintű ellátást kapják”, ugyanakkor a Számvevőszék rámutat: az is közérdek, hogy mindezt az egészségügy a legeredményesebb módon nyújtsa. Ehhez mindenekelőtt szabályosan és átláthatóan gazdálkodó egészségügyi intézményekre és gazdasági társaságokra...

Részletek

Vita az egészségügyi intézmények gazdálkodásáról: A Kórházszövetség visszautasítja az ÁSZ-elnök kijelentéseit

„A kórházszövetség és az EGVE vezetőit megdöbbentették "általánosításokon és téves feltételezéseken alapuló megállapítások". A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE) visszautasítja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének egy hétfői lapinterjúban megjelent kijelentéseit - olvasható a két szervezet szerdai nyilatkozatából. Azt írták, hogy "visszautasítjuk azt a megállapítást, amely szerint az egészségügyünket az "anarchia, botrány" summázattal lehet jellemezni, miközben a szakmai alapossággal végzett elemzések egyértelműsítik: ilyen kevés pénzből, ennyire hozzáférhető, ilyen magas szintű ellátás a fejlett országokban sem általános". Domokos László,...

Részletek

Központosítják a kórházak pénzügyi rendszerét

„Lehet, hogy nem áprilistól, hanem később, de mindenképpen átveszi a kórházak pénzügyi-számviteli feladatait és az érintett területen dolgozókat a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) – erősítette meg a Magyar Idők információját az egészségügyi államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán tegnap újságírók előtt azt mondta, egységes pénzügyi-számviteli rendszernek kell működnie a kórházakban, ezt szolgálja a tervezett intézkedés, amellyel azonban semmilyen módon nem csorbul a kórházi menedzsment döntési jogköre. Jelezte, azért április 1-jét jelölték meg céldátumként, mert akkor indul az új pénzügyi év, erről azonban majd...

Részletek

Kórházak: a forrásteremtés felér a varázslással

„A szerdai tisztújító közgyűlés óta Törökné Kaufmann Zsuzsanna az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) új elnöke. Az egészségügyi szakközgazdász 38 éve dolgozik a balatonfüredi Állami Szívkórházban, amelynek – miután végigjárta a szakmai ranglétrát – 2010 óta gazdasági igazgatója. – Megújulás előtt áll az EGVE? – A tisztújító közgyűlésen mindig megfogalmazódnak szakmai elvárások a megválasztott, új vezetőséggel szemben, de régóta nagy zűrzavar vesz körül bennünket. Sok tisztázatlan és megoldatlan szakmai problémával küzdöttünk az elmúlt években és most is, mire ezeket a feladatokat az...

Részletek

Továbbra sincs minden rendben a Magyar Államkincstár KIRA-rendszerével

„...– A Központosított Illetményszámfejtési Rendszer (KIRA) bevezetése után, március elején tárgyalásokat kezdeményeztek a Magyar Államkincstárral (MÁK). Rendeződtek a problémák? – A központi lekérdező rendszer továbbra sem működik. Szerdai határidővel kellett adatot szolgáltatniuk az intézményeknek az ÁEEK kérésére a gazdasági-műszaki területen foglalkoztatott dolgozóikról (reménykedem, hogy ez egy lépés afelé, hogy foglalkoznak a bérezésükkel). Miközben a 21. században azt várnánk, hogy ezeket az adatokat központilag lekérheti a fenntartó, sok intézményben papíron, ceruzával gyűjtögetik össze az adatokat. Voltak egyeztetések, zajlanak a tárgyalások, bevontak a munkába...

Részletek

Ráfizetnek a kórházak, ha ellátják a betegeket

„Tárgyalásokat kezdeményeznek az egészségügyi szervezetek a MÁK-kal a bérszámfejtéssel kapcsolatban, a Közbeszerzési Döntőbizottságnak pedig azt magyaráznák el, hogy az egészségügy speciális ágazat – derült ki többek közözött a Magyar Kórházszövetség XXVIII. Kongresszusának csütörtöki rendezvényein. Száztizenhat bekezdésben sorolta az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE), hogy mi a probléma a Központosított Illetményszámfejtési Rendszerrel (KIRA), a levelet január közepén küldték el a Magyar Államkincstárnak (MÁK), azonban az állami hivatal főosztályvezetője, Lengyel Ferencné azt mondta, csak múlt héten találkoztak azzal. A másfél milliárd forintos, uniós támogatással...

Részletek

Kabinetfőnök harcra buzdít, a vákuum üvölt, az egészségügy körbejár…

„Az elmúlt években sem sikerült változtatni azon, hogy szürkezónás döntések és a szakmai érveket lesöprő politikai érdekek határozzák meg az egészségügyi ágazat sorsát – derült ki a XVII. Járóbeteg Szakellátási Konferencia Egészségpolitikai Fórumán Balatonfüreden. Talán a legkevesebb szó éppen a járóbeteg szakellátásról esett a fórumon, a beszélgetés inkább a kórházak adóssága, a finanszírozás elégtelensége, a források hatékonyabb felhasználása, és az egyre égetőbb humánerőforrás-hiány körül folyt, így megint csak azok a kérdések kerültek terítékre, amelyeken húsz éve rágódik az ágazat, valaki a közönség...

Részletek