gazdaságközigazgatás: magyar

75. Kormányinfó: fejlesztések többletköltségei, további létszám-racionalizálások

Szerző: 2017. január 13.No Comments

„…Szigorúbb elbírálás várható a fejlesztések többletköltségeiről
A miniszter arról is beszámolt, hogy a jövőben a folyamatban lévő beruházások többletköltségeire vonatkozó önkormányzati és egyéb beruházói igényeket szigorúbban bírálja el a kormányzat.

Lázár János elmondta: a 15 százalékot meg nem haladó pluszkiadásokról a minisztérium dönthet, a 15 és 30 százalék közötti növekmények esetében azonban a gazdasági miniszter – igazságügyi szakértő bevonásával – vétójogot élvez. E feletti többletköltségek elfogadtatására egyáltalán nem lesz lehetőség.

Közölte azt is: jövő március végéig mind a 9000 milliárd forintos uniós fejlesztési forrást ki kívánják fizetni, a 2020-ig tartó uniós pénzek felhasználásáról pedig még idén március végéig kiírnák a pályázatokat és legkésőbb az év végéig döntenének azokról.

Mint azt elmondta, idén minimum 2200 milliárd forintnyi forrást fizetnének ki, de akár 2700 milliárd forintot is, ami érdemben járulhat hozzá a legalább 4 százalékos gazdasági növekedéshez.

Kérdésre elmondta: tavaly mintegy 1300 milliárd forintnyi beruházás esetében 230 milliárd forintos növekményigény érkezett a kormányhoz, ezt kívánják a jövőben követhetővé tenni igazságügyi szakértők bevonásával.

Cél az államadósság csökkentése
A 75. Kormányinfón Lázár János elmondta azt is: a kormány a háttérintézmények további felülvizsgálatára valamint az állami cégek felülvizsgálatára hatalmazta fel a Miniszterelnökséget. Hozzátette: az állami cégek átalakítására, létszám-racionalizálására is sor kerülhet idén.

Elmondta azt is, hogy törvénymódosítást kezdeményeznek annak érdekében, hogy a csokot igénybe vevők könnyebben tudjanak lakóházat építeni. Az építési szabályok egyszerűsödnek a vezetékes ivóvízre, az üdülőövezetekre és a zártkertekre vonatkozóan.

A kormány meghallgatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelentését is az új állampapír-piaci stratégiáról. A cél továbbra is az, hogy az államadósság 2020-ban GDP-arányosan 65 százalékra csökkenjen, ugyanakkor jelenleg a gazdasági teljesítmény alapján olcsóbban finanszírozható az. A magyar lakosság az államadósság 40 százalékát finanszírozza – ismertette Lázár János -, külföldi hitelezők pedig már csak szintén 40 százalékban járulnak hozzá ahhoz, vagyis csökkent az ország kiszolgáltatottsága.

Kérdezték az M0-ás autóút továbbépítéséről is. Azt felelte, a nyomvonal-vitákat idén szeretnék lezárni és az év második felében kiírni a közbeszerzéseket. Az építkezés 2018-ban kezdődhet és 2022-re fejeződhet be.”

Forrás:
Vissza kell állítani az idegenrendészeti őrizetet; Miniszterelnökség; 2017. január 12.