közigazgatás: külföldönközigazgatási informatika

Dániában folynak az úgynevezett Következő Generációs Digitális Posta előkészítő munkálatai

Szerző: 2017. január 15.No Comments

„Sok szó esik az észt digitális kormányzat fejlettségéről. Kevésbé ismert Dánia élenjáró szerepe ezen a területen, ami azért is érdekes, mert a digitális kormányzati szolgáltatások működéséhez kulcsfontosságú digitális személyazonosítást nem a szokásos intelligens kártyával (és a szükséges leolvasóval – bár Észtországban egyre inkább a mobiltelefonos kódgenerálást részesítik előnyben) oldják meg.

Dániában már ma is kötelező a digitális kormányzati szolgáltatások használata számos területen. Néhány meghatározott kivételtől eltekintve, nincs személyes ügyintézés ezekben az ügyekben, ezért a most is létező Digitális Posta (Digital Post 2), amely a közigazgatás digitalizációjáért felelős kormányügynökség (Digitaliseringsstyrelsen) irányítása alá tartozik, a dán digitális kormányzat meghatározó eszköze, ezen keresztül folyik a kommunikáció a közigazgatás és az állampolgárok között, illetve az egyes közigazgatási egységek között is. Ezek a hivatalos digitális levelek a hagyományos, papíron küldött hivatalos levelek jogi státuszával rendelkeznek: letagadhatatlanok, a címzett felelőssége, hogy kövesse a postaládája forgalmát. Két biztonságos webhelyen keresztül lehet használni: borger.dk és e-Boks.dk. Ehhez szükség van a NemID (EasyID) digitális azonosítási szolgáltatás használatára, ami nem csupán az összes közigazgatási webhelyhez biztosít egyszeri belépési pontot, de az online banki szolgáltatásokhoz és számos más webhelyhez is. Ez kéttényezős azonosításon alapul, mindenki jogosult rá, akinek van személyi száma – a Dániában élő külföldieknek is van személyi száma. Áll egy jelszóból, egy felhasználói azonosítóból, szükség van továbbá egyszer használatos jelszavakra, ezeket egy külön igényelendő kódkártya tartalmazza, ami egy bankkártya méretű lap, három részbe hajtva, 148 egyszer használható nyilvános jelszóval, amelyek egy meghatározott ideig érvényesek. Abban az esetben, ha valakinek gyakran van szüksége jelszavakra, akkor célszerű vennie egy kódgenerátor eszközt („token”).

Nagyjából 4,3 millió állampolgár és 680 ezer vállalkozás használja. A közigazgatás részéről körülbelül 400 szervezet csatlakozott. 48 millió üzenet volt a 2014-es forgalom, ez 2015-ben elérte a 86 milliót, a 2016-os adat (szeptember elsején) 71,5 millió volt.

A Következő Generációs Digitális Posta a kötelező digitális ügyintézés kiterjesztésének (például a szociális ügyekre) eszköze lesz. Emiatt különösen fontos az ügyfélélmény és a használhatóság. A közigazgatási digitalizációért felelős szervezet ősszel egy hónapig konzultációt folytatott, hogy a megfogalmazandó követelmények és a kiírandó közbeszerzés tükrözze minden érintett véleményét. A konzultáció az ügyfélélményre, az informatikai architektúrára, a megvalósítás menetrendjére és a közbeszerzésre irányult. A konzultáció része volt a speciális igényű embereket (pl. látássérültek) képviselő szervezetek igényeinek megismerése. Külön kampány foglalkozott a fiatalokkal, hogy milyen elképzeléseik vannak a szolgáltatás továbbfejlesztésére.”

Forrás:
Denmark improves the user experience of its Digital Post solution; Joinup; 2017. január 2.
Háttér: Next Generation Consultation Document; Digitaliseringsstyrelsen, 2016. szeptember (pdf)
eGovernment Strategy 2011-2015
Digital Strategy 2016-2020
Strategy for Digital Welfare 2013-202