Skip to main content
közigazgatás: külföldönközigazgatási informatika

Észtország más országokkal együtt szándékozik kiépíteni digitális közigazgatási rendszereket

By 2017. január 15.No Comments

„A GovInsider beszámolója szerint Észtország kormánya más országokkal együtt tervezi kiépíteni új, elektronikus földhivatali rendszerét. A projektben résztvevő partnerek az eredményeket saját országukban újrahasznosíthatják. Az észt kormány a 4,5 millió eurós projekt finanszírozásába EU-forrásokat is bevon. A megvalósításban örömmel vonnak be egyetemeket, magán és állami szereplőket egyaránt. [Horizon 2020 projekt keretében. Szerk.]

A résztvevők hozzáférhetnek a projekt teljes dokumentációjához, a kifejlesztett nyílt forráskódú szoftverhez és betekintést nyerhetnek abba, hogyan épül fel az adott kormányzati infokommunikációs (ICT) program. Viszonzásképpen a kormány elvárja, hogy a partnerek megosszák saját országuk jó gyakorlatait és felhasználói tapasztalatait, valamint teszteljék saját nemzeti adatbázisukon az elkészülő pilot terméket, visszajelzéseket adva róla.

A 33 hónaposra tervezett projekt 2017 szeptemberében indul, és 2020 májusában ér véget.

A terv nem előzmények nélküli, vannak már olyan digitális kormányzati megoldásaik, amelyeket megosztottak Finnországgal: e-adózási rendszer, digitális receptek (e-egészségügy), illetve az észt digitális kormányzat gerincét alkotó X-Road interoperabilitási platform, amely összeköti az észt közigazgatási nyilvántartásokat és a rájuk épülő szolgáltatásokat.”

Forrás:
Exclusive: Estonia wants to build government systems with other countries; Joshua Chambers, Charlene Chin; GovInsider; 2017. január 11.
Invitation to Land Registry Project; Az Európai Földhivatalok Egyesületének (European Land Registry Association) küldött észt ajánlat, amelyben a lehetséges partnerek számára vázolják az elképzeléseiket (pdf)
Lásd még: Introduction to X-Road; Riigi Infosüsteemi Amet