Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Önkormányzati Vagyongazdálkodási Konferenciát

Szerző: 2017. május 1.No Comments

„Az eseményt, amelyen a fejlesztési tárca részéről Boros Anita vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár tartott előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán tartották, az egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kara, valamint a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. szervezésében, 2017. április 28-án.
A tudományos konferencia célja az önkormányzati vagyongazdálkodás aktuális kérdéseinek, problémáinak, legjobb megoldásainak bemutatása.

Boros Anita előadásában elmondta: „Az állam vagyona 2010 óta folyamatosan nőtt, és már 18 ezer milliárd forint fölé emelkedett. A fejlesztési tárca az elmúlt időszakban számos vagyonjogi intézkedést hajtott végre az állami vagyonnal való hatékony gazdálkodás érdekében. A minisztérium a kormány racionalizálási szándékával összhangban a korábbi ingyenes vagyonátadások helyett az egyes vagyonelemeket vagyonkezelésbe vagy használatba adta szigorú, a magyar állam számára garanciális feltételek kikötése mellett.”

A helyettes államtitkár hozzátette: „A folyamatban lévő állami beruházások száma soha nem látott mértéket öltött az elmúlt években, egyre nő az állami ingatlanok száma, és eredményesnek bizonyult az állami Elektronikus Aukciós Rendszer bevezetése is.”

Boros Anita hangsúlyozta, hogy a magyar állam az önkormányzatokkal való együttműködés során igyekszik mindig a leghatékonyabb, költségtakarékos megoldási lehetőséget megtalálni a nemzeti vagyon gyarapítása érdekében. Kiemelte, hogy a Modern Városok Program keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium valamennyi érintett önkormányzattal megállapodott a fejlesztésekhez, beruházásokhoz szükséges ingatlanjogi kérdések rendezéséről.”

Forrás:
Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Önkormányzati Vagyongazdálkodási Konferenciát; Nemzeti Fejlesztési Minisztérium; 2017. április 28.
Meghívó (pdf)