Skip to main content

Találat: önkormányzati vagyongazdálkodás

A Fővárosi Önkormányzat visszavenné köztulajdonba a részlegesen privatizált Fővárosi Csatornázási Műveket

„17 milliárd forintért visszavásárolná a Fővárosi Csatornázási Művek 25 évvel ezelőtt eladott kisebbségi részvénycsomagját a fővárosi önkormányzat. A cég 25 százalék plusz 1 szavazatos kisebbségi részvénypakettjét 16,5 milliárdért adta el a főváros még 1997-ben egy német-francia konzorciumnak. Az akkori speciális megállapodás okán azonban a kisebbségi részvényesnek jár a számított osztalékalap 75 százaléka - írja a Népszava. A fővárosnak most van lehetősége a visszavásárlásra, a döntést a 2022-es üzleti év lezárásáról szóló beszámoló elfogadása előtt kell meghozni, ezért is kerül a Fővárosi Közgyűlés elé...

Részletek

Önkormányzati pénz- és vagyongazdálkodás

„A szakkönyv az újjászervezett magyar állam önkormányzati alrendszerében dolgozók számára szolgál kézikönyvként, azzal a célzattal, hogy olvasói, a szakterület aktív állományú köztisztviselői, közalkalmazottjai és kormánytisztviselői átfogó, rendszertani ismereteket kapjanak a magyar önkormányzatiság történetéből és a 2010 után végrehajtott reformokról, az új feladat- és finanszírozási rendszerről. A kiadvány további célja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folyó közigazgatási és államtudományi képzésben, az alap-, mester- és PhD-képzéseken túl az önkormányzati pénzügyeket érintő továbbképzési szakirányok hivatalos tananyaga is legyen. A szakkönyv tíz fejezetre tagolódik. Az első...

Részletek

Az önkormányzati vagyongazdálkodás aktuális kérdései

„A kötet, amelyet a kezében tart, a VIII. Önkormányzati vagyongazdálkodási konferencia előadóinak tollából született írásokat tartalmazza. Budapest Főváros Önkormányzata, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közötti együttműködés közel egy évtizedes múltra tekint vissza, amelynek eredményeként minden évben a vagyongazdálkodást érintő aktuális témák szerepelnek a konferenciák napirendjén. A 2017. évi szimpóziumot kiemelt figyelem övezte: az előadók és a hallgatóság soraiban egyaránt szép számmal képviseltették magukat a gyakorlati szakemberek, illetve az egyetemi oktatók és kutatók is. A plenáris előadásokat...

Részletek

Vannak még feladatok a közpénzügyek terén az Állami Számvevőszék szerint

„Az önkormányzatok adósságkonszolidációja után is maradtak fenn kockázatok a közpénzügyi rendszer ezen kiemelt területén, ezért az Állami Számvevőszék önkormányzati kockázati megfigyelőrendszert fejlesztett ki, az azonosított kockázatok alapján pedig átgondolandó lehet az önkormányzati finanszírozási korlát – erről is beszélt lapunknak Warvasovszky Tihamér, a szervezet alelnöke. Az Állami Számvevőszék 2011-től indított átfogó ellenőrzéseket az önkormányzatoknál, miután nyilvánvalóvá vált, hogy az alrendszerben tetemes adósságállomány halmozódott fel. A számvevőszéki jelentések azt mutatták, hogy az önkormányzatok pénzügyi egyensúlyi helyzete 2007 és 2010 között romlott, a pénzügyi kockázatok...

Részletek

A pénzügyi controlling kockázatcsökkentő szerepe önkormányzati szervezeteknél

„ A nemzetközi és a hazai pénzügyi gazdasági szabályzók és az azt alkalmazó szervezetek korszerűsítése megköveteli az emeltszintű vezetői feladatok ellátását. A vezetői feladatok színvonalas elvégzése hozzájárul ahhoz, hogy a közpénzügyi ellenőrzés is egyre jobban fejlődjön. Tulajdonképpen ez magába foglalja az önkormányzati vállalkozások gazdálkodásának és szerepvállalásának újra pozicionálását. A controll rendszerek (külső, belső) szerepet kapnak a fejlődés értékteremtő fázisainak megvalósításában. Ugyanakkor az is megjegyzendő, hogy az intézményi menedzsmentben is egyre nagyobb hangsúllyal kapnak szerepet ezek a kérdéskörök, a hatékonyság, eredményesség és gazdaságosság...

Részletek

Ingatlangazdálkodás a köz szolgálatában

„„Az egyetemi oktatásban is helye van az állami, közcélú ingatlangazdálkodással kapcsolatos ismereteknek, így az NKE államtudományi mesterképzésében erről is tanulhatnak a hallgatók”- hangzott el az Államtudományi és Közigazgatási Karon (ÁKK) rendezett szakmai konferencián. A rendezvényen többféle megközelítésben tárgyalták az ingatlangazdálkodás sajátosságait, fejlesztésének lehetőségeit. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a Ludovika Campus fejlesztésével jelentősen megnőttek az ingatlangazdálkodással kapcsolatos feladatok. Egyrészt jelentős fejlesztés történik az ingatlanvagyonban, másrészt az épületegyüttesek működtetését is meg kell szervezni. „Egy olyan egyetemi campus épül, amely a főváros fejlesztésében is jelentős...

Részletek

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Önkormányzati Vagyongazdálkodási Konferenciát

„Az eseményt, amelyen a fejlesztési tárca részéről Boros Anita vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár tartott előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán tartották, az egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kara, valamint a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. szervezésében, 2017. április 28-án. A tudományos konferencia célja az önkormányzati vagyongazdálkodás aktuális kérdéseinek, problémáinak, legjobb megoldásainak bemutatása. Boros Anita előadásában elmondta: „Az állam vagyona 2010 óta folyamatosan nőtt, és már 18 ezer milliárd forint fölé emelkedett. A fejlesztési tárca az elmúlt időszakban számos vagyonjogi intézkedést hajtott végre...

Részletek

VII. Önkormányzati Vagyongazdálkodási Konferencia – Budapest, 2016. április 14.

„...A helyi önkormányzatok gazdálkodási tevékenységében egyre jelentősebb a vagyongazdálkodási tevékenység. Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás eredményessége jelentős mértékben függ az önkormányzatok gazdálkodással kapcsolatos döntéseitől. Az önkormányzatok által létrehozott vagyonkezelő szervezetek sokfélék mind szervezeti formájukat, mind működésüket tekintve. Egymás tevékenységét csak részben ismerve tevékenykednek, így megállapítható, hogy vannak olyan technikák az önkormányzati vagyongazdálkodás területén, amelyeket érdemes összegyűjteni, rendszerezni, szintetizálni és mint szakmai javaslatot a jogszabályalkotók, a jogalkalmazók figyelmébe ajánlani. FŐVÉDNÖKÖK: Prof. Dr. Kiss György dékán (Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar) Tarlós István főpolgármester...

Részletek

VII. Önkormányzati Vagyongazdálkodási Konferencia

„...A helyi önkormányzatok gazdálkodási tevékenységében egyre jelentősebb a vagyongazdálkodási tevékenység. Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás eredményessége jelentős mértékben függ az önkormányzatok gazdálkodással kapcsolatos döntéseitől. Az önkormányzatok által létrehozott vagyonkezelő szervezetek sokfélék mind szervezeti formájukat, mind működésüket tekintve. Egymás tevékenységét csak részben ismerve tevékenykednek, így megállapítható, hogy vannak olyan technikák az önkormányzati vagyongazdálkodás területén, amelyeket érdemes összegyűjteni, rendszerezni, szintetizálni és mint szakmai javaslatot a jogszabályalkotók, a jogalkalmazók figyelmébe ajánlani. FŐVÉDNÖKÖK: Prof. Dr. Kiss György dékán (Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar) Tarlós István főpolgármester...

Részletek

VI. Önkormányzati Vagyongazdálkodási Konferencia Budapest, 2015. április 9.

„...A helyi önkormányzatok gazdálkodási tevékenységében egyre jelentősebb a vagyongazdálkodási tevékenység. Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás eredményessége jelentős mértékben függ az önkormányzatok gazdálkodással kapcsolatos döntéseitől. Az önkormányzatok által létrehozott vagyonkezelő szervezetek sokfélék mind szervezeti formájukat, mind működésüket tekintve. Egymás tevékenységét csak részben ismerve tevékenykednek, így megállapítható, hogy vannak olyan technikák az önkormányzati vagyongazdálkodás területén, amelyeket érdemes összegyűjteni, rendszerezni, szintetizálni és mint szakmai javaslatot a jogszabályalkotók, a jogalkalmazók figyelmébe ajánlani. FŐVÉDNÖKÖK: Prof. Dr. Kiss György mb. dékán (Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar) Tarlós István...

Részletek
Page 1 of 2 1 2