Ügyintézés helyben – kormányablak nyílt Füzesgyarmaton

„Átadták pénteken a füzesgyarmati kormányablakot, ami a városháza földszinti részén kapott helyet. A jövőben heti harminc órában négy ügyintéző áll az ügyfelek rendelkezésére négy munkaállomáson: három helyen okmányirodai, egy helyen egyéb ügyek intézhetők.

– Fontos döntés született akkor, amikor arról határoztak, hogy az okmányirodából kormányablakot hozzanak létre – mondta Bere Károly. Füzesgyarmat polgármestere kiemelte, a város jelentős gazdasági és turisztikai szerepet tölt be a térségben. Egyértelmű volt, hogy egy ilyen településnek szüksége van kormányablakra, hogy a helyiek helyben intézhessék ügyeiket.

A hitelesség napjának nevezte a péntekit dr. Takács Árpád. A Békés megyei kormánymegbízott emlékeztetett, februárban megígérték, hogy még idén megnyílik a kormányablak Füzesgyarmaton. Kiemelte: a jó állam az ígéreteit betartó állam. Békés megyében a füzesgyarmatival együtt jelenleg 14 kormányablak működik, azokban idén eddig 207 ezer ügyfél jelent meg.

– 2011-ben kezdődött el egy folyamat, ennek eredménye egy nyitott, együttműködő, partnerségre alapuló közigazgatási rendszer, amelynek köszönhetően gyorsan és hatékonyan intézhetők az ügyek – fogalmazott dr. Takács Árpád. Kitért arra is, hogy mindig az ügyintézők előtt lévő ügy a leglényegesebb, és hogy az az ember a legfontosabb szereplő a történetben, aki döntést hoz.

– A Bere Károly polgármester vezette Füzesgyarmat megtette a szükséges lépéseket ahhoz, hogy kormányablak legyen a városban. Füzesgyarmat szerepe felértékelődött, nemcsak turisztikai és gazdasági központ, hanem immár közigazgatási is – mondta a kormánymegbízott.

– Magyarország kormánya jó döntést hozott – fűzte hozzá dr. Kovács József országgyűlési képviselő. Mint mondta, az emberek az ügyeiket lakhelyükhöz közelebb, egyszerűbben és rugalmasabban intézhetik immár. Korábban többen azt sem tudták, hova kell fordulni ügyes-bajos dolgaikkal, ma viszont már köztudott: a kormányablakhoz.

Példaértékű összefogás eredménye az okmányirodából létrejött füzesgyarmati kormányablak – hangsúlyozta Détárné Molnár Andrea szeghalmi járási hivatalvezető. XXI. századi színvonalon, XXI. századi körülmények között számítanak az ügyfelekre – nemcsak Füzesgyarmatról, hanem Bucsáról és Kertészszigetről is, valamint a Hajdú-Bihar megyei Darvasról, Sárrétudvariból és Biharnagybajomból egyaránt.”

Forrás:
Ügyintézés helyben – kormányablak nyílt Füzesgyarmaton; Licska Balázs; beol.hu; 2017. szeptember 1.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.