Tanulásra, kísérletezésre és önálló felfedezésekre nyitott közigazgatás kialakítása – ami nem csak korrigál, hanem új pályákat is nyit a gazdaságban

„Az Industry and Innovation hasábjain 2016 májusában publikáló közgazdász és közigazgatásfejlesztési szakértő, Mariana Mazzucato a vállalkozó államról írott könyvével összhangban felvázolja, hogyan tud az állam az innováció fejlesztése és gyorsabb terjedése érdekében szintet lépni.

Az elmúlt évtizedekben az államnak a gazdaságban betöltött szerepéről kialakult konszenzus szerint a piaci kudarcok orvoslására kell koncentrálnia (market failure theory, MFT), minél kevésbé avatkozva be a piac működésébe. Egyrészt fontos szerepe lehet a pozitív externáliák, elsősorban közjavak előállításában, mint a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, másrészt feladata a piaci eszközökkel nem elhárítható negatív externáliák, mint a környezetszennyezés visszaszorítása. Vagyis az állam olyan eszközökkel avatkozhat be, amelyek nem befolyásolják a versenyt: nem-versengő közjavakkal és diszkriminációmentes szabályozással. Az állam ebben a megközelítésben a fejlődés irányát teljes egészében a piacra bízza, és csak a meglévő irányok támogatására, valamint a nem kívánt kudarcok orvoslására koncentrál.

A szerző szerint ez a megközelítés kevés ahhoz, hogy az állam a maga eszközeivel hatékonyan járulhasson hozzá az innovatív megoldások terjedéséhez. Ha nem is kézi vezérléssel, de a „pálya megbillentésével” indokolt befolyásolnia nem csak az irány tartását, hanem annak kijelölését is, fejlesztéssel foglalkozó ügynökségek decentralizált hálózatán, az érdekeltek (stakeholders) széleskörű bevonásával. Míg az MFT megközelítése a kockázatok minimalizálására törekszik, addig a kívánatosnak tartott fejlesztő állam kockázatot is vállalhat a kívánt fejlesztési célok érdekében. Mivel lehetetlen elvárni akár az államtól, akár egy vállalattól, hogy befektetései rendre megtérüljenek (a piaci logika alapján a fejlesztések egy része szükségszerűen sikertelen lesz, sokszor minden várakozás ellenére is), az állami fejlesztési menedzsmentnek a kockázati tőkealapokhoz hasonlóan kellene működnie. Ennek jegyében akár viszonylag kis számú sikeres fejlesztés is behozhat annyi hasznot, amiből fedezni lehet a kísérletezés kudarcos eseteit.

Mazzucato olyan példákat hoz a múltból állításának igazolására, mint amilyen a DARPA szerepe volt a társadalmat és a gazdaságot teljesen átalakító Internet kifejlesztésében és későbbi világméretű terjedésében, vagy a Nemzeti Egészségügyi Intézeté (National Institutes of Health, NIH) a biotechnológiai és nanotechnológiai kutatásokban. Hogy mennyire nem lehet ugyanakkor teljesen konkrétan kijelölni azt, hogy melyik konkrét fejlesztés lesz sikeres, azt a Tesla Motors és a Solyndra párhuzamos példája mutatja. Mindkét zöld-technológiai cég jelentős mértékű, államilag garantált hitelt kapott fejlesztéseire az Egyesült Államok energiahivatalától, de míg a Tesla Motors fényes üzleti sikert aratott, a Solyndra nagyot bukott a piacon. Ezt a kockázatot lehet mérsékelni a már említett portfólió-szemlélettel, amikor az állami fejlesztési portfolióban vegyesen vannak kis kockázatú és alacsony hozamú, valamint magas kockázatú és magas hozamú befektetések.
A szerző szerint nem elegendő, hogy az állam kijavítsa a piaci tökéletlenségeket, hanem olyan küldetés-orientált befektetéseket kell magára vállalnia, mint annak idején az ember Holdra juttatása volt, vagy napjainkban a „zöld” innováció támogatása. Nem elég kockázatmentesíteni, hanem új technológiai lehetőségeket és piaci környezetet kell teremtenie. Ahhoz, hogy mi kell ahhoz, hogy a kormányzat piac-javítóból piac-teremtővé váljon, a tanulmány négy kulcskérdést vizsgál: az irányváltás döntéshozatali folyamata; a szervezetek természete; a küldetés-orientált szakpolitika mérési és értékelési lehetőségei; a kockázatok és nyereségek megosztásának lehetőségei.

A közigazgatás szervezeteinek természetével kapcsolatban a szerző kiemeli: a piaci kudarcok orvoslására szorítkozó felfogás a lehető legkisebb beavatkozást és a kormányzati kudarcok esélyének minimalizálását tűzte ki célul, ami jellemzőiben is elszigetelte a közhivatalokat a versenyszférától, a kiszervezésre ösztönözve a kormányzatot. Ez a gyakorlat ugyanakkor oda vezetett, hogy a közigazgatásból eltűnt a változás-menedzsmenthez szükséges képesség és kapacitás, ami viszont nélkülözhetetlen lenne a küldetés-orientált fejlesztésekhez. Ezen képességek nélkül a kormányzat nem tud megbirkózni azzal a feladattal, hogy irányt szabjon a versenyszférának a fejlesztések kívánatos irányára, így a szükséges gazdasági és társadalmi változásokat sem tudja előmozdítani. Olyan abszorpciós képességekre van szükség, amelyek lehetővé teszik a közhivatalokat arra, hogy tanuljanak a versenyszférától, és eredményesen tudjanak együttműködni vele. Az együttműködés feltételezi azt is, hogy a vállalatok ne csak a kockázatot osszák meg az állammal, hanem a sikeres fejlesztések pénzügyi eredményeit is (ennek többfajta módozatát is leírja a szerző), ami a portfolió-szemlélet alapján fedezetet biztosít a kormányzatnak arra, hogy további innovatív – és ennek megfelelően elkerülhetetlenül kockázatos – üzleti fejlesztési tevékenységeket támogasson.”

Forrás:
From market fixing to market-creating: a new framework for innovation policy; Mariana Mazzucato; Industry and Innovation; Volume 23, 2016 – Issue 2; 140-156. oldalak – a cikk szabadon elérhető változata
Lásd még:
SMS Smart and Inclusive Growth; Mariana Mazzucato; 2016. december 6. (YouTube)
A szerző webhelye
The Entrepreneurial State: Debunking Public vs. Private Sector Myths; Mariana Mazzucato; Anthem Press; 2013 – a könyv szabadon elérhető változata pdf-ben: Demos
Mariana Mazzucato; Wikipédia
The Entrepreneurial State; Wikipédia
Korábbi cikkünk: Céltévesztés a közigazgatás reformjában