Budapest történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztése kezdődik meg

„Budapest történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztése kezdődik – hangoztatta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Kocsis Máté, a Fidesz budapesti választmányának elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatón.
Rétvári Bence kiemelte, hogy idén 40 milliárd forintból 22 milliárd jut 17 budapesti és 6 Pest megyei intézmény fejlesztésére, ebből a legkisebb összeg 200 millió, a legnagyobb meghaladja a 3,5 milliárdot. A fennmaradó 18 milliárd forintot későbbi beruházások tervezésére fordítják, amelyek ugyancsak elindulnak idén.

Eszközparkot, informatikai rendszert fejlesztenek, épületet rekonstruálnak és új tömböket építenek – sorolta a terveket az államtitkár, aki arról is beszámolt, hogy a szuperkórházak építése 2019-ben kezdődhet és 2025-ben zárulhat le.

A nagyléptékű budapesti fejlesztéseket azzal indokolta, hogy országszerte számos hasonló volumenű beruházás zajlott le az emberek egészsége, annak megőrzése, illetve a betegségből felgyógyulás érdekében.

A vidéki egészségfejlesztési programra eddig 500 milliárd forintot fordítottak, ebből egyebek mellett 77 kórházat újítottak fel részben vagy egészében, 54 rendelőintézet és 97 mentőállomás újult meg, utóbbiból pedig 30 új is épült a mihamarabbi ellátás érdekében.

Kitért arra is, hogy a 2012-es adathoz képest 400 milliárd forinttal többet tudnak az egészségügyi dolgozók bérére fordítani, ösztöndíjakkal segítik elő a pályaválasztást, további 10 milliárd forintos tétel jut a Semmelweis Egyetem beruházásaira és 7 milliárd a Heim Pál Gyermekkórház sürgősségi ellátására.

Most Budapesten és Pest megyén a sor – emelte ki Rétvári Bence, jelezve: a következő évek több 100 milliárd forintos ágazati beruházásai révén 4 millió ember ellátása fog fejlődni. Rétvári Bence a tervek volumenével magyarázta, hogy az elmúlt hónapokban egyeztetéseket folytattak a Fidesz budapesti vezetőivel…”

Forrás:
Budapest történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztése kezdődik meg; Emberi Erőforrások Minisztériuma; 2017. szeptember 22.

A bejegyzés kategóriája: egészségügy, közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.