Skip to main content

Találat: egészségügy fejlesztése

Kásler Miklós: Néhány héten belül kormány elé kerül az új alapellátási program

„Néhány héten belül kormány elé kerül az új alapellátási program – jelentette be Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter a Medicina Konferencián. Ez egy minisztérium, ami az emberi lét aspektusaival foglalkozik, nem pedig minisztériumok gyűjtőhelye – ezzel a mondattal reflektált Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter a konferencia egészségpolitikai kerekasztala mellett a Nemzeti Betegfórum elnökének, Pogány Gábornak arra a megjegyzésére, miszerint az öt nemzeti egészségprogramban megfogalmazott célok megvalósulása érdekében a minisztériumnak „össze kell gyúrnia a területeket, azonban úgy tűnik, hogy sok ezzel a nehézség”....

Részletek

Mindenki azt szeretné, hogy a magyar egészségügy átalakuljon

„Mindenki azt szeretné, hogy a magyar egészségügy átalakuljon, és ehhez meg kell határozni az ágazat struktúráját, tevékenységét - erről az emberi erőforrások minisztere beszélt a Medicina konferencián pénteken Budapesten. Kásler Miklós elmondta, ezek miatt is készültek el az öt nagy betegségcsoportban a népegészségügyi programok a prevenciótól a rehabilitációig, és ha ezeket a programokat egymásra rakjuk, kiépül a magyar ellátórendszer struktúrája - fogalmazott. Ha az öt nemzeti program megvan, akkor tudnak a finanszírozáson módosítani - tette hozzá a miniszter. Kásler Miklós bevezetőjében beszélt...

Részletek

Projektcég alakul az új dél-budai új centrumkórház beruházásának lebonyolítására

„Projektcég alakul a dél-budai új centrumkórház beruházásának lebonyolítására, az erről szóló előterjesztés hamarosan a kormány elé kerül - jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár. Az államtitkár kiemelte, az új kórház építése példaértékű, hiszen ilyen, az Egészséges Budapest Program keretében az elkövetkező években megvalósuló zöldmezős beruházás évtizedek óta nem történt az egészségügy területén. Jelezte, a kormány az elkövetkező 8-10 évben 700 milliárd forintot szán Budapest és Pest megye egészségügyi ellátásának újraszervezésére. Erre a forrásra azért van szükség, mert az előző uniós ciklusban...

Részletek

Budapest történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztése kezdődik meg

„Budapest történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztése kezdődik - hangoztatta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Kocsis Máté, a Fidesz budapesti választmányának elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatón. Rétvári Bence kiemelte, hogy idén 40 milliárd forintból 22 milliárd jut 17 budapesti és 6 Pest megyei intézmény fejlesztésére, ebből a legkisebb összeg 200 millió, a legnagyobb meghaladja a 3,5 milliárdot. A fennmaradó 18 milliárd forintot későbbi beruházások tervezésére fordítják, amelyek ugyancsak elindulnak idén. Eszközparkot, informatikai rendszert fejlesztenek, épületet rekonstruálnak és új tömböket építenek -...

Részletek

Az egészségügyben a változtatás irányát nem lehet vitatni, de a lakosság nem mindig érzékeli a kedvező változást

„Az egészségügyben tett kormányzati intézkedések irányát nem lehet vitatni, de vitának természetesen van helye – mondta az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön egy budapesti fórumon. Ónodi-Szűcs Zoltán az Egészségügy 5 dimenzióban című szakmai konferencián azt mondta, ez a kormány bátran nyúlt az egészségügyhöz, sok minden változott. Arra kért mindenkit, hogy kritikáját úgy fogalmazza meg, hogy az a betegek bizalmát ne ingassa meg az ágazatban. Az államtitkár elismerte, hogy a lakosság nem mindig érzékeli a kedvező változást. A változtatásoknál a betegek érdekeit, a betegbiztonságot...

Részletek