Skip to main content
közigazgatás: külföldönközigazgatási informatika

Tallini E-kormányzati Nyilatkozat – 2017. október 6.

Szerző: 2017. október 9.No Comments

„Az észt uniós elnökség nagy eseménye volt az E-kormányzati Miniszteri Konferencia Tallinban. Ennek keretében az összegyűlt politikusok az Európai Unió és az EFTA minden tagországa képviseletében aláírták a Tallini E-kormányzati Nyilatkozatot.

Az aláírók. országuk nevében, ezzel ismét megerősítették kollektív és országokkénti elkötelezettségüket, hogy biztosítják a határokon átnyúló össz-európai digitális közigazgatási szolgáltatásokat, a digitális egységes európai tér keretében, összekapcsolják digitális kormányzati rendszereiket, megvalósítják az eIDAS rendelkezést és azt az elvet, hogy az adatokat csak egyszer kell megadni.

Az E-kormányzati Nyilatkozat folytatja a Malmöben 2009-ben elfogadott Nyilatkozat illetve a 2016-2020-as E-kormányzati Cselekvési Terv által megkezdett törekvéseket a közszektor modernizálására és az egységes, határokon átnyúló európai digitális közszolgáltatások kialakítására.

A Nyilatkozat mellékletében az aláírók kötelezettséget vállalnak az ügyfélközpontúság megvalósítására, ami a dokumentum értelmezése szerint digitális közszolgáltatást, a bürokratikus terhek csökkentését és az állampolgárok bevonását jelenti.”

Forrás:
Ministerial Declaration on eGovernment – the Tallinn Declaration; Európai Bizottság; 2017. október 6.
Tallin Declaration on eGovernment; EU2017.EE; 2017. október 6. (a nyilatkozat HTML-oldalként; de pdf-ként is letölthető, az aláírásokkal együtt)
Lásd még: Az első lépés az EU-s e-ID bevezetése útján; Dajkó Pál; IT café; 2017. október 6.