Skip to main content
környezetvédelemközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

A közigazgatási szolgáltatásokat javító informatikai fejlesztés indult 10 milliárd forint értékben

By 2017. október 13.október 14th, 2017No Comments

„Az ügyintézési idő és az adminisztrációs terhek csökkentését lehetővé tevő, tízmilliárd forintos költségvetésű informatikai fejlesztési projekt indult a kormányhivatalokban – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatás fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Szegeden.
Zöld-Nagy Viktória a projektet bemutató tanácskozás előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban nyolc olyan, a teljes államigazgatást érintő fejlesztési program indult, amelyet a kormányhivatalok hajtanak végre. A korábbi évekkel ellentétben a rendelkezésre álló 53,5 milliárd forintos forrás kisebb részét fordítják eszközbeszerzésre, nagyobb arányban költenek a hivatali működést támogató alkalmazásfejlesztésre – tette hozzá.

Az államigazgatásban összességében csaknem háromszáz különböző szakrendszert használnak, ezek sok esetben nem kommunikálnak egymással. A fejlesztések célja részben ezek összekapcsolása, illetve bizonyos feladatok automatizálása, az elektronikusan intézhető ügyek számának bővítése – közölte a helyettes államtitkár.

Zakar Péter, a Csongrád Megyei Kormányhivatal igazgatója elmondta, országosan a megyei kormányhivatalok és a járási hivatalok tevékenységét mintegy 1700 szerver szolgálja ki. A 2018 végéig tartó projekt keretében 1,5 milliárd forintból megyénként egy-egy szerverközpontot alakítanak ki, ami a működtetési költségek jelentős csökkentését teszi lehetővé. Az igazgató kiemelte, a programban olyan informatikai keretrendszert fejlesztenek ki, amelyhez később bármilyen szakterület illeszthető lesz.

A szociális ellátásokhoz kapcsolódó – jelenlegi, csak megyei szinten működő – adatbázisokat egységesítik, a hivatali döntéshozatalt támogató informatikai rendszert hoznak létre. A környezetvédelmi szakrendszer korszerűsítése a többi között lehetővé teszi, hogy a rendszeres adatközlésre kötelezett ügyfelek elektronikusan adhassák majd be dokumentumaikat – mondta.

A nyugdíj- és egészségbiztosítási ellátást érintő fejlesztések is az adminisztratív terhek csökkenését eredményezik – ismertette a program részleteit, példaként említve, hogy a taj-kártya és az uniós egészségbiztosítási kártya igénylése is elektronikus alapra kerül.”

Forrás:
A közigazgatási szolgáltatásokat javító informatikai fejlesztés indult; Miniszterelnökség; 2017. október 12.