MINEK NEVEZZELEK? – FOGALOMTÁR
Digitális diplomácia. Általános fogalmi keretek (1. rész)
A szakterület egyik erősségének számító Digital Diplomacy blog szerzői most arra vállalkoztak, hogy poszt-sorozatban járják körül a sokfelé és sokak által használt, de továbbra is meglehetősen képlékeny „digitális diplomácia” általános fogalmi kereteit.
Az első részben, talán szokatlan módon, a szakterület műveléséhez szükséges emberi-szakemberi kvalitásokat, tudásokat, készségeket igyekeztek számba venni. Lássuk csak, mit gondol a szerző, milyen készségeket, „skilleket” kell felmutatnia annak, aki eredményesek kívánja felhasználni az új IT-technológiák potenciáját az új (vagy akár a hagyományos) diplomácia területén?
- Kapcsolatépítés: a lehetőségek kiaknázása elképzelhetetlen egy – ugyancsak szélesen vett – szakmai hálózat kiépítése nélkül. Itt mindenekelőtt a technológiai cégeknél fellelhető szakértőkkel való kapcsolati háló jelentőségére hívja fel a figyelmet a szerző.
- A technológiai vállalatok/eszközök alapvető működési elveinek ismerete: kissé leegyszerűsítve a korszerű IT-techológiák mögött működő algoritmusok ismeret kulcsfontosságú ahhoz, hogy a jövő diplomatái kiaknázhassák az új eszközökben rejlő lehetőségeket.
- Perspektívikus látásmód: a szélesebb összefüggések (beleértve a pénzügyi és üzleti aspektusokat), a technológiai ökoszisztéma átfogó ismerete nélkül nem sok esélye van a sikeres működésre annak, aki a terepre „téved”.
- Specifikus szaktudások, a technológiai know-how ismerete: annak mesteri szintű tudása, hogy hogyan lehet a szöveg, a vizuális elemek, és nem különben a hátterek (kontextusok) ötvözésével maximalizálni a kiválasztott célközönségek elérését.
- Szoftveres „skillek”: bizony, néhány alapvető szoftveres tudás nélkül egyre kevésbé lehet már boldogulni annak, aki a digitális technológiákból bőven merítve szeretné dinamizálni a diplomáciai gyakorlatot. A szerző, a teljesség igénye nélkül, említi például a Canva-hoz hasonló szoftverek ismeretét, vagy egy 360o-os virtuális valóság video készítésének szakismeretét, nem is beszélve egy podcast rögzítésének képességéről, vagy még inkább a chatbot-ok építéséhez szükséges alapvető programozási ismeretekről.
Digital diplomacy. A Framework (Part 1); Arik Segal; Exploring Digital Diplomacy; 2017. november 14.
A közösségi média-pánik
Nehéz szabadulni attól a benyomástól, hogy a közösségi média világában elszabadult a pokol: felhasználók tömegei ostromolják, hisztérikus hévvel, teljes önkontrollt veszítve a világhálót, hogy a szenvedélybetegek mániákusságával nyomkodva a „megosztás”, „lájkolás”, vagy „továbbküldés” gombot, így szerezzék meg a napi betevő önazonosságot, a digitális boldogságot. Ebben az összefüggésben érdemes végiggondolni azt a napjainkban kibontakozó vitát, amelyben sokan a közösségi médiumok erőteljes szabályozását sürgetik úgy, hogy azok felelősek legyenek a felhasználóik által közreadott tartalmak pontosságáért (magyarán szólva, azok valóságtartalmáért).
A polémia természetesen nem hagyja érintetlenül a digitális diplomácia világát sem, ami nyilvánvaló, ha figyelembe vesszük, hogy (ma még) a közösségi médiumok innovatív felkarolása az „informatizált” külkapcsolati munka fő csapásiránya. A közösségi médiumok terén „általában” jelentkező problémák természetszerűen gyűrűznek be a korszerű, digitalizáld külkapcsolati folyamatokba is. A tématerület kiemelkedő kutatója, az izraeli Ilan Manor ebből a szempontból veszi szemügyre a közösségi platformokat kísérő társadalmi vitát. A szakember úgy látja: valójában az egész kérdéskör középpontjában az a – lényegében senki által meg nem kérdőjelezett – feltételezés áll, miszerint a közösségi médiumok általánosságban károsan befolyásolják a felhasználók pszichéjét. Hasonlóan közkeletű felfogás az, ami a normális közbeszéd, a társadalmi vita blokkolását tulajdonítja a közösségi média eszközöknek, s így a demokratikus közélet erodáló erőit látja ezen új alkalmazásokban.
Vitacikkében Manor miközben nem tagadja a jelenség sokszor riasztó aspektusait, a fentiekben összegzett véleményekkel szembe menő, kritikus meglátásaiban négy tézist igyekszik felállítani és bizonyítani. Véleménye szerint
- A közkeletű feltételezésekkel, néphiedelmekkel szemben a közösségi médiumok valójában sohasem voltak demokratikus intézmények (sőt, nem is aspiráltak ilyen szerepre). Ez a – sok hajdani közösségi média úttörő – által is mostanában pedzegetett „nagy kijózanodás” legfőbb alapja.
- Valójában minden technológiai tömegközlési eszközt a felhasználóikat károsan befolyásoló (megrontó) innovációként tartották számon a maguk idejében.
- A különösen kiélezett társadalmi vitáknál elengedhetetlen a tisztánlátáshoz az, hogy egy kicsit az álláspontok mögé nézzünk, felderítve az azok hátterében álló érdekeket.
- A negyedik és – véleményünk szerint talán legfontosabb – szempont, amit a szerző felvet, az valójában az új ICT-eszközök mindenható erejének megkérdőjelezése. Azaz, Manor igyekszik leszámolni azzal a mítosszal, miszerint a közösségi médiumok szinte korlátlan módon képesek lennének befolyásolni a közvélemény alakulását.
The Social Media Scare; Ilan Manor; DigDiplo; 2017. november 24.
Humanitárius diplomácia, az új szereplők és új technológiák hatása
A digitális diplomácia kiemelkedő szakmai műhelyként számon tartott máltai Diplo Foundation novemberi web-vitája a humanitárius diplomácia specifikumait igyekezett körüljárni. A témakör szinte kínálja magát: talán sehol nem annyira szembeötlő a közösségi médiumok azon sajátossága, hogy sok és sokféle (ráadásul korábban valószerűtlen aktornak tartott) új szereplőt kapcsol be a közdiplomáciai folyamatokba, mint éppen a humanitárius diplomácia területe. Mi hát az új szereplők és az új technológiák hatása a humanitárius diplomácia alakulására? – ezt a kérdést igyekeztek körüljárni a meghívott szakértők: Christopher Lamb nagykövet, az Ausztrál Vöröskereszt, valamint a Nemzetközi Vöröskereszt és Nemzetközi Vörös Félhold különleges tanácsadója, illetve Javier Ormeno, a Nemzetközi Vöröskereszt katasztrófaügyi főtisztviselője.
A beszélgetés résztvevői, miközben megerősítették a diplomácia más területeiről már ismert IT-alkalmazási szempontokat, a terület néhány specifikumát is kiemelték:
Különösen jellemző a humanitárius események helyszínein dolgozó szakértők, segítők, támogatók, önkéntesek esetében az IT eszközök (ezen belül is a mobil felszerelések és megoldások) széleskörű, és immár rutinszerű alkalmazása. Ezek az eszközök ma már a humanitárius események (pl. katasztrófák, válságok) szenvedő alanyai körében is széles körben elterjedtek, ezért a közvetlen, azonnali kapcsolattartásra ma már nélkülözhetetlen alkalmazásként szerepel a Facebook, vagy a Twitter (illetve más, az adott helyen népszerű közösségi médium).
Különösen fontos a humanitárius eseményben érintettek pontos azonosítása, felmérése: ma már szempont az is, hogy az egyes katasztrófák által sújtott népcsoportok milyen IT-kommunikációs eszközökkel, illetve alkalmazásokkal érhetők el a leghatékonyabban. Az erre vonatkozó stakeholder-elemzés ma már a humanitárius munka egyik fontos eleme.
A humanitárius diplomácia egyértelműen az a terület, ahol a „diplomata”, vagy „diplomáciai szereplő” fogalma gyökeresen megváltozott, felváltva a korábbi (diplomatán kizárólag állami képviselettel bíró személyt értő) felfogást. A humanitárius események színhelyein az állami szereplőkkel egyenlő (de nem jogi értelmemben vett) státuszú „diplomatának” tekintik a különböző civil szervezetek képviselőit, vagy tagjait, de még az egyszerű önkénteseket is.
A jelentősen kibővült, és drámaian megváltozott résztvevői körrel függ össze a téma azon specifikus problémája, hogy ugyanis a digitális diplomácia korszerű eszközeit, alkalmazásait, eljárásait nem csupán az állami szereplőkhöz („hivatalos” diplomáciai személyekhez), hanem a nagyszámú, és különféle hátterű helyi erőkhöz, „civil diplomatákhoz” is el kell juttatni annak érdekében, hogy a működés valóban eredményes legyen.
Humanitarian diplomacy and the influence of new actors and new technology; Arieh Hurel; Diplo blog; 2017. november 21.
A közdiplomácia és a közösségi médiumok „csodafegyverét” latolgatják Észak-Korea ellen
Stratégák egyöntetűen vallják: a jelentős (ellen-)csapásmérő erőkkel rendelkező Észak-Koreát nem nagyon lehetséges, de semmiképpen sem célszerű katonai eszközökkel „megfegyelmezni”. A közmondásosan elzárkózó, évtizedek óta csaknem teljes önellátásra berendezkedő állam ellen a gazdasági hadviselés szokásos embargó-fegyvere sem kínál hathatós eszközt. A hírszerzők és stratégia-alkotók különös módon most figyeltek fel egy további lehetőségre: talán a világ külkapcsolataiban már szinte klasszikusnak számító „soft power”eszközök jelenthetik a leghatékonyabb megoldást az észak-koreai rezsim megingatására.
A felismerés állítólag a napokban átszökött határőr kihallgatása során ötlött fel: az életét kockáztatva menekülő észak-koreai katona ugyanis nem ideológiai okokat, nem a szabadság utáni sóvárgást, de még csak nem a bőség utáni vágyakozást említette tette motívumaként. Egyszerűen rajong az ún. lányzenekarokért. Aki nem tudná: ezek a csinos, fiatal lányokból verbuválódott rockzenekarok Dél-Korea egyfajta emblémájává váltak az elmúlt években. A dél-koreai politikacsinálók fejében megfordult: talán éppen azzal a kulturális vonzerővel gyűrhetnék le a makacs északi ellenfelet, amivel – egy magát erősen tartó vélekedés szerint – annak idején a Nyugat rendítette meg a közép- és kelet-európai szocializmusokat.
A közdiplomáciában manapság rohamosan teret nyerő eszközök, a digitális diplomácia közkeletű fegyvertára azonban, legalábbis egyelőre, kevéssé alkalmazhatók Észak-Korea esetében. Az izoláció, a fejletlenség ugyanis az IT-forradalom terén is nyilvánvaló, ahogy az állam minden felügyelő és korlátozó kontrollja is. Szakértők most fontolóra vesznek olyan innovatív megoldásokat, mint például a műholdon át biztosított Facebook elérés. Legközelebbi eszközként talán a BBC hamarosan induló koreai nyelvű adása jöhet számításba. Egyelőre azonban szinte bizonyos, hogy az információs offenzíva csak lassan és nehézkesen indulhat meg, ráadásul az amerikai szakértők egy része szkeptikus: ez alkalommal nem bízik annak rendszerdöntő erejében.
Új módszerrel kényszerítenék térdre Észak-Koreát; Komócsin Sándor; Napi.hu; 2017. november 25.
„Az ISIS és az Al-Kaida szócsöve”. Hadüzenettel felérő Twitter-szóváltás az Arab Öbölben
A kiberdiplomácia szakértői a minap arról vitatkoztak: vajon eljön-e majd az idő, amikor közszereplők Twitter-üzenetei nyomán dördülnek el a fegyverek. A hét végén bizonyosan egy lépéssel közelebb került a világ ehhez az eshetőséghez. Az utóbbi időben szinte robbanásig feszült a helyzet a Perzsa-(Arab-) öböl mentén; ebben a helyzetben egyfajta gyújtó szikrának tűnhet a dühödt üzenetváltás, amit az Egyesült Arab Emírségek biztonsági vezetőjének hétvégi Twitter-üzenete indított el.
Dhahi Khalfan altábornagy az ISIS és az Al-Kaida szócsövének nevezte a Katarban székelő Al Dzsazíra televíziós csatornát, és a tévétársaság lebombázására buzdított cseppet sem visszafogott üzenetében. A posztban nyíltan a minapi sinai-félszigeti tragikus merénylet előmozdításával vádolta meg az arab világban erős pozíciókkal rendelkező tömegtájékoztatási eszközt. Fontos tudni: ezzel a véleményével korántsem áll egyedül. A térség elemzőinek és politikusainak egy része jó ideje a katari titkosszolgálat propaganda szervezetének tartja az Al Dzsazírát, és így a helyi feszültségek növelőjének.
A Dohában székelő tévétársaság maga is a mikroblogján vágott vissza: Twitter-üzenetében éppen a tábornokot nevezve a terrorizmus szítójának. Egyben magyarázatot követelt az Egyesült Arab Emírségek kormányától, mondván, hogy Khalfan tábornok az apparátus meghatározó irányítója, s így véleménye csakis hivatalos álláspontnak tekinthető. Az biztos: a nagyhatalmú katonatiszt eddig is hírhedt volt sokszor indulatos közösségi média szerepléseiről, és 2 és fél millós Twitter-követői tábora tanúsága szerint népszerűsége töretlen.
Channel of ISIS and Al-Qaeda. Top UAE security official calls for Al Jazeera to be bombed; RT.com; 2017. november 26.
A hivatkozott Twitter-üzenet
SZAKMAI MŰHELYEK – „Adatokra épített elemzések”. CPD közdiplomáciai rövidkurzus Washintonban
Az amerikai egyetemi képzési szervezet, az USC Center on Public Diplomacy sikeres programjaira alapozva most „Adatokra épített elemzések a közdiplomáciában” címmel rövid kurzus szervez a jövő hónap közepén az Egyesült Államokban, Washingtonban.
A külkapcsolatok építőinek ma már nem az információk szűkössége okoz gondot, hanem éppen az ellenkezője. A megfelelő minőségű, releváns adatok megtalálása, kiválasztása kulcsfontosságú az egyes témákhoz, vagy térségekhez kapcsolódó nézőpontok, magalapozott benyomások kialakításához.
A kurzus célja az, hogy a résztvevők elsajátítsák a sokféle forrásból beszerezhető adatok elemzésének és integrálásának szaktudását, így segítve az eredményes közdiplomáciai stratégiák és programok kialakítását.
A workshop öt modul köré épül majd:
- adatalapú munka a közdiplomáciai stratégiák és programok tervezésében
- kutatási- és adattudományi alapismeretek a közdiplomáciában
- stakeholderek és influencerek
- digitális adatok és valósidejű elemzésük
- „közösségi történetek” építése: népszerű narratívákkal a közdiplomáciai stratégiák szolgálatában
A kurzusra 201. december 11-13. között kerül sor, Washington D.C.-ben. További információk és jelentkezés:
http://uscpublicdiplomacy.org/page/cpd-mini-course-public-diplomacy-application-form
Transforming Data into Insights for Public Diplomacy; USC Center on Public Diplomacy; 2017. november 26.
Összeállította: Nyáry Gábor
