A magyar gazdaságban a járműgyártás jelentősége nőni fog

„A magyar gazdaságban a járműgyártás jelentősége megmarad, sőt nőni fog – hangsúlyozta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára kedden a HG Media csoport Fókuszban rendezvénysorozatának autóiparral foglalkozó konferenciáján, Budapesten.
Az innovációs kihívások az autóipar hazai szereplői előtt címmel tartott előadásában az államtitkár rámutatott arra, hogy a járműgyártás kutatás-fejlesztési igénye az utóbbi időben dinamikusan növekedett, így várható, hogy néhány éven belül ebből az ágazatból származik majd a legnagyobb részesedés a k+f költésben.

Az NGM államtitkára rámutatott arra, hogy Magyarországon erőteljes az egyetemek és nagyvállalatok közötti kapcsolat, a járműgyártás és az egyetem egymás mellé települt, például Győrben, Kecskeméten, Szegeden a tudományos parkban egyre több járműgyártással kapcsolatos terület jelenik meg.

Lepsényi István hangsúlyozta, hogy az autonóm és elektromos járművek tesztelésére alkalmas zalaegerszegi próbapálya egyedüli lehetőséget ad majd arra, hogy vonzza a nemzetközi kutatás-fejlesztést, és ehhez Magyarország szolgáltatást nyújtson.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a magyar járműgyártás az elmúlt években dinamikusan fejlődött, hozzájárulása a nemzetgazdasághoz kiemelkedő értéket képvisel, fontos szerepet tölt be a magyar exportban, továbbá a foglalkoztatásban.

A járműgyártás volumene világviszonylatban is növekedni fog, emellett átalakulnak a járművek, a beszállítói láncok, a digitális átalakulás nemcsak a járművekben, hanem a gyártásban is megjelenik, és ezekre a gyors változásokra a magyar beszállítóknak is fel kell készülniük – hívta fel a figyelmet Lepsényi István.

Fontos feladatnak nevezte az alternatív üzemanyag infrastruktúrájának kiépítését. Példaként említette, hogy Magyarországon 2015-ben 300 tisztán elektromos jármű volt, jelenleg pedig már 1200-1300 ilyen autó fut.

Az autókereskedőknek is szembe kell nézniük az értékesítés változásával, egyre nagyobb igény mutatkozik az online autóvásárlás iránt is, növekszik a közösségi média jelenléte. Az autókereskedelem változásával megszűnhetnek a hagyományos bemutató termek, előtérbe kerül a virtuális vezetés – emelte ki Lepsényi István.”

Forrás:
A magyar gazdaságban a járműgyártás jelentősége nőni fog; Nemzetgazdasági Minisztérium; 2017. december 5.

A bejegyzés kategóriája: energia, gazdaság, közigazgatás:magyar, technika
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.