Kiadvány Magyarország bűnstatisztikájáról: Bűnmegelőzés térinformatikai eszközökkel

„Online hozzáférhetővé vált a 2010 és 2015 között regisztrált hazai bűnesetek alapján készült kiadvány, a Bűnmegelőzés térinformatikai eszközökkel, mely térképeken és diagramokon jeleníti meg a kiemelten kezelt bűncselekmények adatait. A bűnözési és a társadalmi-gazdasági statisztikai adatok együttes elemzését tartalmazó, csaknem 300 oldalas kötet – több mint 180 térbeli statisztikai elemzés alapjául szolgáló ábrával – rávilágít a ritkábban vagy eddig még egyáltalán nem vizsgált összefüggésekre.

Kiemelten kezelt bűncselekmények adatait jeleníti meg térképeken és diagramokon az a kiadvány, amely most vált online hozzáférhetővé. A Bűnmegelőzés térinformatikai eszközökkel címet viselő műből, amely 2010-2015 közötti regisztrált bűnesetek alapján készült, érdekes információkat tudhatunk meg. Például azt, hogy 2010-ről 2015-re országosan 62,3%-kal csökkent az összes regisztrált bűncselekmény száma, illetve 2015-ben a bűncselekmények harmadát a fővárosban követték el, míg ugyanebben az évben Tolna volt a legbiztonságosabb megyénk. Az előzőeken túl bűnügyi adatok ezrei olvashatók le a kiemelten kezelt bűncselekmények statisztikai adatait bemutató térképekről és diagramokról, az ország teljes területére vonatkozóan.

A kiemelten kezelt bűncselekmények közé tartozik az emberölés, testi sértés, kiskorú veszélyeztetése, embercsempészés, garázdaság, önbíráskodás, kábítószerrel kapcsolatos egyes bűncselekmények, lopás, rablás, kifosztás, zsarolás, rongálás, orgazdaság vagy a jármű önkényes elvétele.

A Belügyminisztérium, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Lechner Tudásközpont együttműködéseként létrejött munkához több forrásból is érkezett térinformatikai eszközökkel jól vizualizálható adat. Az egyik oldalon a rendőri szervek által rögzített adatokat tároló és feldolgozó RobotZsaru rendszer, illetve az ENyÜBS, vagyis az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika adatbázisa szolgáltatott bűncselekményekkel kapcsolatos adatokat. Ezek az adatok a 2010. és 2015. közötti időszakra évente álltak rendelkezésre. Az adatok másik csoportját a Lechner Tudásközpont által üzemeltetett TeIR-ben, vagyis az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszerben elérhető statisztikai adatok képezték.

A települési szintű statisztikai adatokból a szakértők fajlagos mutatók képzésével, majd térképi és diagramos megjelenítés alkalmazásával vizsgálták az adatok térbeli különbségeit különböző területi szinteken. A térbeli elemzéseket egyrészt országos kiterjesztéssel, megyei, járási, települési és rendőrkapitánysághoz tartozó illetékességi terület szinten végezték, másrészt sor került előre meghatározott mintaterületek vizsgálatára is. Ilyen mintaterület volt Jász-Nagykun-Szolnok megye, valamint Ercsi, Budaörs és Szeged települések.

A magyarországi bűncselekmények alapos térbeli bemutatása mellett szakértőink körbejárták a bűnmegelőzést célzó informatikai, illetve térinformatikai megoldások külföldi és hazai jó gyakorlatait is. Párhuzamosan látható például a legalacsonyabb bűnfertőzöttségi értékkel bíró lakókörnyezet megtalálásában segítséget nyújtó Egyesült Államokbeli Neighborhood Scout rendszer a hazai Otthon Térképpel, amely ugyan nem bűnüldözési céllal jött létre, ám segítségével sokat megtudhatunk lakáskeresés közben a kiszemelt városrésszel kapcsolatban.

A Lechner Tudásközpont szakértői által készített Bűnmegelőzés térinformatikai eszközökkel című kiadvány az azonos nevű, Bűnmegelőzés térinformatikai eszközökkel projekt részeként valósult meg, a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával A projekt alapjául a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia 2016–2017. évre szóló intézkedési tervéről szóló 1166/2016. (IV. 6.) Korm. határozat 2. mellékletének 1.1. pontja szolgált.

A fentiek mellett a településen belüli, utcaszintű Robotzsaru adatok is vizsgálat alá kerültek Budapest VIII. kerületére vonatkozóan. Az adatok között szerepelnek utcaszintű, geokódolt bűncselekmény adatok, térfigyelő kamerákra vonatkozó adatok, illetve a bűncselekmények elkövetésének valószínűségét befolyásolni képes építészeti elemek adatai is.

A kerület vizsgálatában a szakértők segítségére voltak a BME Smart City Budapest kurzusának külföldi hallgatói is, akik hat józsefvárosi köztér bűnügyi fertőzöttségét mérték fel és jelenítették meg térinformatikai eszközökkel.

Külön fejezetet alkot a projekt másik eredményét képező webes térinformatikai alkalmazás, a Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (PRE-STAT) bemutatása. Az alkalmazás a bűnözési, a társadalmi, a gazdasági és az egyéb releváns statisztikai és pontszerű adatokhoz olyan, mindenki által könnyen kezelhető felületet biztosít, melyen néhány kattintással hozhatók létre elemzésre alkalmas tematikus térképek és diagramok. Az alkalmazásról, annak élesítése után szintén várható bővebb tájékoztatás a Lechner Tudásközpont honlapján.”

Forrás:
Kiadvány Magyarország bűnstatisztikájáról; Tóth Ágnes, Juhász Réka; Lechner Tudásközpont; 2018. január 26.
Bűnmegelőzés térinformatikai eszközökkel; Lechner Tudásközpont; 2016. december (PDF)
1166/2016. (IV. 6.) Korm. határozat a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia 2016–2017. évre szóló intézkedési tervéről; Nemzeti Jogszabálytár

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar, közigazgatási informatika, szakirodalom, társadalom
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.