Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Új kormányablakot adtak át a Nyugati pályaudvaron

Szerző: 2018. február 25.No Comments

„A kormányzat közigazgatás-fejlesztési terveinek megfelelően már 270 kormányablakban intézhetik ügyeiket az emberek, 29 városban – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahol új kormányablakot adtak át.
Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy a MÁV integrált állomás- és ügyfélszolgálat-fejlesztési programja keretében már 6 vasútállomáson működik kormányablak és további 7 megnyitását tervezik, köztük március 31-én a budapesti Keleti pályaudvaron. Ezáltal hasznosan eltölthetik a várakozási időt az utazók a vasútállomáson – mondta.

A fejlesztés további eleme az informatikai rendszer megújítása, amelynek nyomán 2019-ben már összekapcsolódnak a kormányhivatalok a többi között a földhivatali vagy a közlekedési-hatósági ügyintézési rendszerrel. Fontos elemnek tartják az esztétikus környezet kialakítását is – fűzte hozzá.

Az államtitkár közölte, a kormányablakokban már 1500 fajta ügytípus kezelésére nyílik lehetőség. Ennek köszönhetően az elmúlt évben csaknem 15 millió ügyet intéztek a kormányablakokban az emberek, ami a területi közigazgatás ügyfélszámának kétharmada – mondta Kovács Zoltán.

György István, a főváros kormánymegbízottja kiemelte, hogy Budapesten már 29 kormányablak működik, vagyis több kerületben kettő is. Ezeknek az elmúlt évben több mint 2,5 millió ügyfelük volt.

Pál László, a MÁV stratégiai vezérigazgató-helyettese hasznosnak nevezte, hogy a program keretében nem csupán új kormányablakok jönnek létre, hanem megújulnak a többnyire városképi jelentőségű, sokszor leromlott állapotú vasúti épületek is.

A Nyugati pályaudvaron az ügyfélszolgálatot a Ceglédi váróban alakították ki. Az épület 435 millió forint felhasználásával újult meg az Európai Unió Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programja (IKOP) keretében.”

Forrás:
Új kormányablakot adtak át a Nyugati pályaudvaron; Miniszterelnökség; 2018. február 20.