„Az Atlantic hasábjain Bruce Sterling amerikai sci-fi író, a műfaj „kiber-punk” mozgalmának egyik alapítója provokatív című és tartalmú jegyzetet tett közzé, mintegy az okos város projektek görbetükreként. Mint írja: a „digitális csillagpor” nem olyan csodaszer, ami önmagában élhetőbbé, elérhetőbbé és rugalmasabbá tenné a városokat. Meglátása szerint az „okos város” csak egy divatos címke a balos városlakók és az info-tech „iparosok” modern szövetségén. Ami azért is praktikus ön-elnevezés, mert a „csak ne az én udvarom előtt” jeligéjű vagy más alapon álló ellenzőik automatikusan a „buta” címkét kapják. Példaként említi London városát, amely az okosváros-hívők szerint különösen okos város, miközben egy nagy, otromba szörnyeteg, istenverte városi tömeggel – viszont a világ legjobb okosváros-konferenciáit szervezik ott. Londonnak mindig is nagy városirányító bürokráciája volt, amely ügyesen operál az okosváros hívószavaival, amelyeket nemritkán éppen ott találnak fel. Nem véletlen, hogy az okos városok nyelve mindig az üzleti angol nyelvezete lett, a világ bármely részén. A szerző szerint a digitális változások csak azt a régi mondást idézik fel, miszerint mindennek meg kell változnia, hogy minden maradjon a régiben. A népesség gyorsan öregszik, az infrastruktúra felmorzsolódik, az időjárási katasztrófák pedig hasonló szerepet töltenek be, mint a múltban a nagy városi tüzek, háborúk vagy járványok. Ezek a városi lét valóban fontos, bár viszonylag unalmas kérdései.

Az okosváros rajongói által imádott digitális technológiák gyengék és felületesen csillogók – néhány kifejezetten veszélyes – , bár kétségtelenül a városhoz köthetők, a városi lét örökségei. Mint írja a szerző: akkor van internet, ha üvegszálas kábeleket ásunk a föld alá; ha vannak tornyaink és okostelefonjaink, máris megvan a hordozható és mindenütt jelenlévő érzékelő-rendszer; ha szétszednénk az okostelefonunkat, ott lenne a szemünk előtt a tárgyak internete – érzékelőkkel, kapcsolókkal és kis rádióval. Napjaink nagy ipari titánjai – a Google, az Apple, a Facebook, az Amazon, a Microsoft, a Baidu, az Alibaba vagy a Tencent – nem csak azt tudják, hogy hogyan kell pénzt csinálni vagy háborút folytatni, hanem azt is, hogy miképpen kell okos városokat létrehozni. Sterling szerint a jövő városai nem csak okosak és jól tervezett nem lesznek, hanem tiszták, méltányosak, zöldek, fenntarthatók, biztonságosak, egészségesek, elérhető árúak és rugalmasan reagálók sem. Nem fogják olyan erkölcsi értékek sem vezetni, mint a szabadság, egyenlőség, testvériség. A jövő okos városát az internet, a mobil felhők és egy rakás beilleszthető modul fogja jelenteni, a városházára telepítve, leginkább abból a célból, hogy a tőke számára vonzóvá tegye a várost. Ha mindez jól sikerül, az növeli az ambiciózus és figyelmes városok „soft power”-jét és javítják a városvezetés újraválasztási esélyeit. Ha nem, akkor csak megismétlődnek az urbanizáció korábbi hullámának árnyoldalai.

Az tény, hogy ma már szinte mindenkinek van szélessávú összeköttetése és mobiltelefonja, azt az illúziót kelti, mintha a városvezetés kevésbé hierarchikus, részvételen alapuló és bevonó jellegű lenne. Az okosváros-retorika eme optimista értelmezése a szerző szerint a baloldal intézményes érdekeinek felel meg – a közösségi vezetők, alulról jövő szerveződések, a részvételt akaró emberek jellemzően olyanok, akik szerint egy városi tanács ülés vagy egy szakszervezeti felvonulás érdekes, miközben ezek valójában unalmasak. Az okosváros-megoldások e téren ezért inkább távol tartják az embereket a nyilvános web-oldalaktól és a véleményezéstől. Minek is vesződni az emberek megkérdezésével arról, hogy mit is akarnak a városi élettől, ha az „adatkitermeléssel” biztosított „felügyeleti marketing” naprakészen követi és közvetíti a polgárok aktivitását? Mindez a szerző szerint a baloldali tömegdemokrácia ideológiája felé való elmozdulást jelenti, amire a leglátványosabb példát a kínai, államilag ellenőrzött közösségi háló által biztosított felügyelet mutatja, a fogyasztási és egyéb szokások naprakész nyilvántartásával. Egy másik kínai gyakorlat ellentmondása az okosváros-megoldások deficitjére is rámutat: bár a nagyvárosok tele vannak szórva légszennyezettség-mérőkkel, az ezekből kinyerhető eredményeket és az abból levonandó tanulságokat rutinszerűen félreteszik, ha az igazság valamilyen okból kényelmetlenné válik.

Sterling szerint az okosváros-törekvések valójában nem a digitalizációról szólnak, hanem egy generációs polgárháborúról egy már digitalizált városi világban. Az a folyamat, amelyben a Google, az Apple, a Facebook, az Amazon, a Microsoft és társai lerombolják az előző generáció számítástechnikai régivágású vállalatainak – mint a Honeywell, az IBM vagy a General Electric – hídfőállásait a városi infrastruktúrák irányításában, mint egy „földrablást” valósítva meg a meglévő irányítási rendszerekben. ”

Forrás:
Stop Saying ‘Smart Cities’. Digital stardust won’t magically make future cities more affordable or resilient; Bruce Sterling; The Atlantic; 2019. február 12.
A szerzőhöz: Bruce Sterling; Wikipédia
Szerkesztői megjegyzés: A kínai városi környezetvédelmi példa biztosan nem igaz már, mivel a környezetvédelmet kiemelt fontosságú ügyként kezelik.