Internetközigazgatás: külföldönközigazgatási informatikamédiapolitikai informatikaszakirodalom

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. március 12.

Szerző: 2018. március 12.No Comments

ERRŐL VITÁZIK MA A SZAKMA
Közösségi média és szelfi-diplomácia
Nem szívesen hagyunk egyetlen hetet sem anélkül, hogy ne hoznánk valamilyen új írást, megjelenést, felszólalást a digitális diplomácia szakterületének egyik legeredetibb kutatójától, az izraeli Ilan Manortól. Véleményének szinte mindig itt, az összefoglalónk elején, az elméleti kérdéseket feszegető, a szakmai vitákat bemutató „koncepcionális” rovatban szorítunk helyet, és ez nem véletlen.
Manor ugyanis egyre gyakrabban emeli filozófiai magasságokba, vagy ha úgy tetszik: ágyazza be egészen mélyre, legszélesebben vett társadalmi összefüggéseibe a digitális kor diplomáciai gyakorlatának témáját. Most legutóbb az angliai Warwick Egyetemen rendezett hagyományos éves diákkonferencián nyűgözte le a hallgatóságot szokatlan meglátásaival, meghökkentő fogalmazásaival, elgondolkodtató állításaival.
„Téved, aki fogyasztónak gondol minket, a közösségi média használóit – valójában mi vagyunk az árucikk, amit mások fogyasztanak.” – kezdte ezzel a különös felütéssel mondandóját az oxfordi kutató. A közösségi média világát felépítő, mozgató óriáscégeket kizárólag a profitszerzés vágya mozgatja, mi sem áll távolabb tőlük, mint valamiféle erkölcsi elvek érvényesítése. Ha esetleg valaki erős kétségek között törné a fejét, keresve az online világot manapság elönteni látszó etikátlan, manipulatív cselekvések gyökerét, akkor ne is keresgéljen távolabb.
Hasonlóan tévednek azok is, akik a digitális világot, az online tereket valamiféle demokratikus eszmény megvalósulásainak vélik, vagy vélték. Nem azok, és sohasem voltak azok – vallja Manor. A világ közvéleményét néhány epizód, mint például az ún. Arab tavasz vezette félre, hogy tévesen valamiféle demokratikus eszköznek vélje a világhálót.
Előadásában a kutató szűkebb szakterülete, az – ahogy ő fogalmazott – „digitálisnak nevezett diplomácia” kérdéseinek szentelte a legtöbb teret. Valóságos új korszakról beszélhetünk szerinte, amelynek során a diplomaták tömegesen vándoroltak át a kibertérbe. Ez a terep azonban sokkal inkább szolgál ellentmondásos (hogy ne mondjuk: hamis) narratívák terjesztésére, mintsem őszinte párbeszéd-építésre. Sokat elárul erről például az az apróság, hogy a legtöbb magas rangú politikusnak két Twitter-fiókja van: egy a belföldi, egy pedig a külföldi közvéleményre szabva. Összességében, a valóság megkérdőjelezése a közösségi média tereiben valójában a világban tapintható feszültségek növekedéséhez járul hozzá. Már pedig, véli Ilan Manor, napjaink diplomáciájára nem az „igazságon túli”, hanem a „valóságon túli” a legadekvátabb jelző.
Social Media and „Selfie Diplomacy” in Politics at Warwick Congress 2018; Ilan Manor; The Boar; 2018. március 12.

Digitális kapcsolatépítők a davosi csúcson
A modern diplomáciának alapvetően a közösségi médiás szeletére koncentráló Twiplomacy nevű blog rendkívül érdekes elemzést tett közzé a legutóbbi davosi Világgazdasági Fórum közösségi média forgalmáról. A nagyhatalmú világelit egyfajta éves gyülekezőhelyének, nem nyilvános értekezésének számító eseményre joggal figyel a diplomáciai szakma is. A közösségi média, elsősorban persze a Twitter elemzése ugyanakkor remek eszközt kínál arra, hogy – nyilván csak bizonyos aspektusait ugyan, de – kitapinthassák a kívülállók is, a nagyhorderejű eseményen zajló „networking-nek”, személyes és szakmai hálózatépítésnek. Mert, ahogy azt minden konferencia-látogató is jól tudja, az ilyen rendezvények egyik legfőbb, nem is titkolt célja a kapcsolatépítés. Ennek tere pedig, ma már, jórészt a digitális világ. A Fórum mintegy 3000 résztvevője közül idén már csaknem minden második rendelkezett saját Twitter fiókkal, és szinte mindenki aktívan használta is a profilját a rendezvény teljes időszaka alatt.
A Twiplomacy blog szerkesztői, a forgalmi adatok elemzése nyomán több érdekes listát is összeállítottak, amelyek némi bepillantást engednek a Fórum társasági hálójába. Az érdekes sorozatok élén áll a „legtöbb Twitter-követővel rendelkező résztvevők” listája. A sort Barack Obama és Bill Gates vezeti, de a harmadik (és negyedik) helyen ott találjuk Donald Trump elnököt is. A szervezetek, illetve médiaorgánumok hasonló népszerűségi listáinál érdekesebb lehet számunkra az a táblázat, amely a „legjobban összekapcsolt résztvevők” listáját tartalmazza. Itt ugyanis az egymást kölcsönösen követő hatalmasságok neveit találjuk, ami bepillantást engedhet a (legalább ideiglenes) ügyszövetségekbe, szimpátiákba, kapcsolódásokba. Ami meglepő lehet, itt szinte egyet sem találunk a jól ismert politikusi, újságírói nevek közül. A listát ugyanis Mike Allen, az Axios cég társalapítója vezeti: ő a Fórum „legjobb kapcsolatokkal rendelkező” résztvevője.
Meet the Davos Digital Connectors; Twiplomacy; 2018. január 18.

Már megint az oroszok! Avagy hogyan pumpálták nagyra az olasz szélsőjobbot az orosz online hálózatok
A hagyományos politikai elitek további visszaszorulását eredményező olaszországi parlamenti választások nyomán – noha nagy jóstehetségre nem volt szükség ennek megsejtéséhez – ismét felröppentek a szavazók manipulálásáról, átgondolt „befolyásolási hadműveletekről” szóló híresztelések. És, ahogy ez szintén borítékolható volt, az itáliai választókat mozgató szálak kiindulási pontjaként – ismét Oroszországot vélték felfedezni!
Az ügynek most egyébként érdekes mozzanata is támadt: a feltételezett orosz befolyásolási hadműveletekről ugyanis egy spanyol napilap, a kormányközelinek tartott El País adott hírt. Hogy ebben mi a rendkívüli? Egészen a legutóbbi napokig tartotta magát az a vélekedés az európai uniós elitekhez közel álló szakértői körökben, hogy „a spanyolok” a legfontosabb kérdésekben „gyanúsan az oroszok zsebében vannak”. Nincs még egy hete, hogy a befolyásos Carnegie Moscow Center nevű agytröszt azt fejtette ki egy hosszabb tanulmányában, hogy a spanyolok a „jóindulatú semlegesség” álláspontját tartják fenn az oroszokkal kapcsolatban, ami szinte unikummá teszi őket az EU nyugat-európai blokkjában.
Ehhez képest meglepő, hogy éppen az ottani elitekhez sorolható, legnagyobb spanyol napilap rukkolt elő részletes beszámolóval arról, hogy – ahogy írták – az „orosz manipuláló gépezet” hogyan vetette most rá magát Olaszország szavazópolgáraira.
A lap újságírói a közösségi médiának a választásokhoz kapcsolódó forgalmát elemezték, különös figyelmet szentelve a Twitternek. Nagytömegű adathalmaz vizsgálata alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a migrációt támogatókkal szembeszálló, illetve civil szervezet ellenes hálózatok tapinthatók ki a közösségi médiatérben áramló migráció ellenes üzenetek mögött. A téma természetesen kulcsterületnek tekinthető, hiszen abban minden szakértő egyetértett, hogy az olaszországi választási kampány (is) döntően az illegális migráció problémái (és persze, áttételesen annak rövid- és hosszú távú társadalmi, etnikai, szociális, politikai következményei) körül forgott. A spanyol vizsgálódók azt is kimutatták, hogy a migráció ellenes pozíciót képviselő, és az olasz közösségi média platformokon kampányoló hálózatok jelentős mértékben támaszkodtak az orosz Szputnyik (Sputnik Italia) hírszolgáltatótól származó hírekre. A spanyol újságírók azt állítják: a cél Olaszország destabilizálása volt, és ebben az orosz hírszolgáltató szervezet játszotta a meghatározó, stratégiai szerepet.
How Russian networks Worked to Boos theFar Right in Italy; Davis Alandete, Daniel Verdú; El País; 2018. március 1.
Why Spain Doesn’t Fear the “Russian Threat”; Alexander Dunaev; Carnegie Moscow Center; 2018. március 5.

Mindenki lehet nagykövet – hála a Cambassy nevű mobil alkalmazásnak
Aki azt gondolja, hogy az e-diplomácia egyelő a Twitterrel, meg a Facebookkal, az hatalmasat téved! Az online eszközök, alkalmazások, algoritmusok valójában lassan, de szívósan felforgatják a külpolitizálás teljes vertikumát – de legfőképpen persze a „horizontját”. Mert, hogy a digitális technológiák alkalmazásának egyik legdrámaibb következménye éppen az, hogy szinte a feje tetejére állítja a hagyományos diplomácia jól ismert, kiforrott, évszázados szereposztását. Az online forradalomnak hála korábban sohasem látott mértékben tágult ki a „külpolitizálásba”, a „diplomáciai tevékenységbe” bekapcsolódott szereplők száma. És itt az igazi újdonságot nem is a megnövekedett számok jelzik, hanem a diplomáciába játszi könnyedséggel bekapcsolódók köre. Városok, nemzetközi szervezetek, civil szervezetek, érdekcsoportok, nem hivatalos állampolgári szerveződések – és persze egyszerű magánemberek is tömegével űzik ma már a „diplomáciát” – Twitteren, Facebookon, Instagramon, egy-egy szakmai vagy magánblogon, vagy éppen a YouTube-on.
Az önjelölt digitális diplomatáknak most újabb eszköz gyarapítja a fegyvertárát: a két fiatal fejlesztő, Khalid Twaim és Omar Rabea által kifejlesztett Cambassy nevű kisalkalmazás készen áll arra, hogy országa, városa, közössége „nagykövetévé” varázsolja bármelyik lelkes felhasználót. A”Camera” és az „Embassy” szavakból egybegyúrt névre hallgató szoftver az ún. utazási közösségi média alkalmazások kategóriájába tartozik, és szándéka szerint a helyi emberek, ott lakók, ott élők, vagy csak időlegesen ott dolgozók szemével láttatja a világot – és ezzel inspirációt szolgáltat másoknak is az utazáshoz. Legalábbis ezt remélik a fejlesztők.
Cambassy Lets You Be Your Country’s Digital Ambassador; John Biggs; Techcrunch; 2018. január 23.

A digitális diplomácia naggyá teheti a kicsit is – véli egy új zélandi kutató
A Facebook, a Twitter, és persze megannyi más digitális, vagy éppen mobil eszköz nem csak a nagyoknak, a világpolitika nehézsúlyú szereplőinek kínál új, hatásos, és többnyire kifejezetten költséghatékony eszközt erejük „kivetítésére”. Sőt, ha ügyesen használják ezeket az eszközöket, akkor a kicsik még talán többet is profitálhatnak az ICT rohamos fejlődéséből – vélik az egyetemi kutatók a távoli Új-Zélandon.
Lelkesedésükben azonban – ha hinni lehet a legfrissebb iparági felméréseknek, például a világ külképviseleteinek „e-rangsorát” felállító Digital Diplomacy Review 2017 felmérésnek – nem osztoznak velük az új-zélandi külügy hivatalnokai. „Mi a szerény, visszafogott kapcsolatépítés előnyeiben hiszünk. A nagyhangú ’megafondiplomácia’ nem a mi világunk…” – jellemzi a külkapcsolati elit álláspontját Brook Barrington, az Új-Zélandi Külügyminisztérium illetékes főosztályvezetője. A hivatal természetesen nem valamiféle modern luddita szemlélettel utasítja el az új technológiákat; a közösségi média használata folyamatosan növekszik, bár az is kétségtelen, hogy az innovatív megoldások, a külföldi célközönségek igényeihez szabott formák aligha jellemzik a kommunikációját. Jól jelzi ezt egyebek mellett az is, hogy a távoli, meglehetősen izolált szigetország közösségi média jelenléte szinte kizárólagosan az angol nyelvre szorítkozik. Ez pedig – vélik a Facebook- és Twitter-dplomácia kutatói – ma már súlyos hiányosságnak számít. Hiába divatnyelv az angol, és nem különben a tudomány modern lingua francája – a „magukra adó” külképviseletek ma már a helyi célközönségek nyelvén árasztják a közösségi médián üzeneteiket. A tájékoztatás nyelve persze csak az egyik szempont; az sem mindegy, hogy az ország külpolitikai kapcsolatépítését lelkes, a korszerű technológiák lehetőségeit és sajátosságait jól ismerő fiatal szakemberek veszik-e át.
Digital Diplomacy: How New Zealand Can Better Itself; Fahad Alammar; Stuff; 2018. március 6.

KÖNYVSZEMLE – KLASSZIKUSOK
Nickles, David Paull (2003): Under the Wire. How the Telegraph Changed Diplomacy. Cambridge-London, Harvard University Press.
Hajlamosak vagyunk a csőlátásra. Úgy gondoljuk, hogy rendkívüli, a történelemben még sohasem látott korban élünk. Hogy velünk csupa rendkívüli dolog történik, amit mások, más korokban még elképzelni sem tudtak volna. Ha Ön is hajlamos így érezni, akkor ez a könyv, amit most ajánlok, több lesz izgalmas, letehetetlen olvasmánynál: megvilágosodást hoz! Van még egy további csavar is az ajánlatomban: a digitális diplomácia szerelmeseiként, kutatóiként, gyakorlóiként mérhetetlenül sokat megtudhatunk a témánkról úgy, hogy a könyvben el sem hangzik az „e-diplomácia” szóösszetétel! David Nickles ugyanis jóval a mi IT-forradalmunk előtti korba kalauzol vissza minket, a távoli XIX. század Európájába, de még inkább Amerikájába. Ma már klasszikusnak számító könyve egy fantasztikus műszaki találmány története: a távíróé, és persze a rajta pötyögtetett táviratoké. De, nem csak úgy, általában! A szerző kifejezetten a mi terepünkön mozog: azt vizsgálja, hogyan forradalmasította az elektromos szikrán alapuló üzenetközvetítés – a korszerű diplomáciát! Bizony, bizony. Hát nem ismerős? Hiszen erről írunk, erről beszélünk mi is napjainkban: az elektronika, a digitalizáció mindent átformáló erejéről. Arról, hogy az új technika és technológia gyökerestül forgatja fel a hagyományos értelemben vett diplomáciát. És, ni csak: mintha csak Nickles könyvének fejezetcímeit futnánk át – száz évvel korábbról!

SZAKMAI MŰHELYEK – Diplomácia kontra mesterséges intelligencia. Külpolitika, botok és blockchain. Izgalmas szakmai vitadélelőtt Austinban.
Az amerikai EU Delegáció, a világ kreatív iparágainak otthont adó USA-ba delegált európai képviselet a jelek szerint jó érzékkel méri fel a kulturális környezetet. Szakemberei felismerték, hogy a híres South by Southwest, a szórakoztató iparágak digitalizációjának nagy horderejű éves fesztiválja, a becézően csak SXSW-nek nevezett rendezvénysorozat kitűnő terepet kínálhat arra, hogy eszmét cseréljenek, kapcsolatokat építsenek a digitális iparágak amerikai kulcsszereplőivel.
Tavaly, a fesztiválhoz kapcsolódva, már külön rendezvényen, az EU@SXSW programjaival igyekeztek előrukkolni az EU-t foglalkoztató kulcstémákban. A lendület idén is folytatódik, és az uniós rendezvénysorozat egyik első elemeként ma délelőtt a texasi Austinban rendeznek izgalmas vitadélelőttöt – méghozzá a digitalizálódó külkapcsolatok legérdekesebb kérdéseiről. A világpolitika szereplői ma már a gépek sebességével termelhetik a tartalmakat, ráadásul valós időben. Közben azonban a folyamat lassan kicsúszik az emberi kontroll alól. Alkalmazkodhatnak-e a kormányok az új technológiák kihívásaihoz úgy, hogy közben nem vesznek el a mindent elborító manipulációban? A kérdésre az EU Delegáció szakemberei közösen keresik a választ az USA Külügyminisztériumának tisztviselőivel, és természetesen a digitális iparok válogatott képviselőivel.
Diplomacy vs. AI: Foreign Policy, Bots and Blockchain

Összeállította és szemlézte: Nyáry Gábor