A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. május 2.

MINEK NEVEZZELEK? – FOGALOMTÁR
Álhírek és valódi politika. A „fake news” körüli értelmezési mocsár
Az álhír, hamis hír, félrevezető hír (és még sorolhatnánk a közkeletű és közhasználatú kifejezéseket) témája – mondanunk sem kell – tovább foglalkoztatja a nemzetközi kapcsolatok szakember gárdáját is. Különösen a digitális diplomácia művelői taglalják növekvő aggodalommal a „fake news” jelenséget, hiszen annak kiemelt terepe, a közösségi média világa a technologizált külkapcsolatoknak is a sajátja.
A minap a Diplomatic Courier közölt érdekes, jól összeszedett rezümét a témában. A legutóbbi davosi Világgazdasági Fórum jeles újságíró résztvevői egy vitabeszélgetésen járták körül a fake news problematikát, felvillantva a legizgatóbb kérdéseket – és a nagyhatalmak közötti nézetkülönbségeket egyaránt.

  • Az újságírók többsége egyértelmű különbséget tenne a ténylegesen valótlan, kitalált híresztelésen alapuló „valódi álhír”, és a politikai szándékokat szolgáló „propaganda álhírek” között. Éppen ezért a „fake news” kifejezés meggondolatlan, divatos használatát félrevezetőnek tartják.
  • Az „álhír” kifejezés abban az értelemben is félrevezető, hogy használói nem csupán a félrevezető információkat tartalmazó híradásokat illetik ezzel a terminussal. Szokássá vált „álhírnek” bélyegezni minden olyan hírt, információt, véleményt, amely eltér a saját kánonoktól – a politikai spektrum mindkét oldalán.
  • A kifejezés meggondolatlan, válogatás nélküli használata megnehezíti annak felderítését, hogy az ilyen hírek közreadásában mekkora szerepet játszik az azt kibocsátó média orgánum tudatossága.
  • A félretájékoztatás (avagy angol kifejezéssel a „misinformation”) ilyen széles körű elterjedése egyértelmű veszélyt jelent a társadalmak demokratikus működésére.
  • A probléma megoldását nem lehet (nem szabad) a kormányzati szabályozások vidékén keresni. Az ilyen beavatkozások ugyanis kifejezetten veszélybe sodorhatják a szólásszabadságot, és a sajtószabadságot is.
  • Sokkal inkább az alulról jövő (grassroot) kezdeményezések jelenthetik a megoldást: a civil szervezetek, illetve szakszerű újságírói képviseletek együttműködése szülhet olyan felügyeleti intézményeket, amelyek hatékonyan őrködhetnek az információ torzítatlansága felett.
  • Az oktatás játszhatja a kulcsszerepet az álhír-járvány megállításában. Egyfajta „újságírói ismeretek” oktatása már a közoktatás általános, illetve középiskolai szintjén jelentősen hozzájárulhatna ahhoz, hogy a közvélemény fokozottabban figyeljen az általa fogyasztott információk forrására, minőségére.
  • A hivatásos újságírói intézményrendszer is sokat tehet az álhírek feltartóztatásáért: az újságírás minőségének javítása általános értelemben emelné a hírtermelés-hírfogyasztás standardjait.
  • A fősodratú újságírás üzleti modellje alapvető változtatásra szorul: a jelenlegi reklámfüggőség (avagy online médiumok esetében a kattintás számtól való függés) az álhírjelenségek elterjedésének melegágya.

Fake news, real politics; Lindsey Washington; Diplomatic Courier; 2018. április 10.

Digitális konzuli szolgáltatások
Éppen a múlt héten idéztünk egy érdekes írást a külképviseleti munka funkcionális evolúciójáról. Ebben láthattuk, hogyan vált a diplomáciai testületek, képviseletek meghatározó funkciójává vált szinte a történeti kezdetektől a konzuli tevékenység, a honfitársak érdekeinek képviselete, védelme és szolgálata a fogadó állam terepén.
A digitalizáció talán a kapcsolattartásban, méghozzá a fogadó ország közvéleményével való közvetlen kapcsolatépítésben alakította át a legdrámaibb módon a hagyományos értelemben vett diplomáciai munkát. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a digitalizáció kizárólag a Twitter szinte valósidejű hírfolyamában, vagy az Instagram népszerű kép- és videomegosztásaiban forradalmasítja a diplomáciai munkát. Napjainkban a fentebb említett diplomáciai funkció, a konzuli tevékenység is gyökeres modernizáción megy át, hála az ICT-eszközöknek, és különösen a mobil technológiáknak. Lássuk, hogyan!

A külképviseletek egy része célspecifikus, konzuli mobil alkalmazásokat indított útjára. Ezek az úton levő állampolgárokat segítik kifejezetten a turisztikai célterülethez kapcsolódó, releváns és valósidejű információkkal. Különös jelentősége van ebben a tájékoztatásban a rendkívüli eseményekhez, helyzetekhez kapcsolódó híradásoknak. A lengyel konzuli mobil alkalmazás például – vészhelyzet esetén – riasztást küld az érintett vidéken tartózkodó állampolgároknak.

A követségek és konzulátusok ugyanakkor – hasonló vészhelyzeti kommunikációra – ma már előszeretettel alkalmazzák a közösségi platformokat is. A kanadai és amerikai külképviseletek például szívesen használják a Twitter csatornáját arra, hogy rendkívüli helyzetben, például természeti katasztrófák esetén hasznos információkat, vészhelyzeti elérési lehetőségeket küldjenek a környéken tartózkodó állampolgáraiknak.

A krízishelyzeteknek azonban szomorú sajátossága az is, hogy a (hagyományos) közösségi média alapú kommunikációs csatornákat elöntik, néha szinte eldugítják a megbízhatatlan, alaptalan, téves, vagy kifejezetten félrevezető információk. E probléma orvoslására, a hatékony vészhelyzeti digitális kapcsolatteremtésre, tájékoztatásra több területen is fejlesztésbe kezdtek a világ jelentős külszolgálatainál:

  • A külképviseletek egy része kizárólag a vészhelyzetekre fenntartott, speciális Twitter-csatornák felállításában látja az információs „háttérzaj” kiküszöbölésének módját. Ezek a Twitter-fiókok kizárólag a vészhelyzeti információk gyűjtésére és közreadására szolgálnak. Forrásaik pedig alaposan megválogatott, hiteles információ kibocsátók (például más nagykövetségek).
  • Az információ szűrését célzó megoldások között szerepel az ún. közösségi média-figyelő (más megfogalmazással közösségi média hírszerző) szolgálatok felállítása. Vészhelyzet esetén például egy nagykövetség erre hivatott személyzete figyelni kezdi a Twitter-forgalmat, rákeresve az aktuálisan legnépszerűbb címkékre (hashtagekre). Ebben speciális alkalmazások, mint pl. a TweetDeck segíthetik a munkát. Ilyen módon újabb, megbízható információkhoz juthat a tájékoztató rendszerük.
  • A követségek egy minősítési rendszerrel osztályozhatják az általuk követett (és közre adott) információs források megbízhatóságát.

Krízishelyzetekben természetesen gondot jelent a (már megszűrt, hitelesített) információk gyors, hatékony szétosztása is. E probléma orvoslására szolgálhat, ha a követségek, konzulátusok a (korábban, a forgalomfigyelők által azonosított) aktuálisan legnépszerűbb címkékhez kapcsolva („re-tweetelve”) szórják a vészhelyzeti közleményeiket.
Az információk hatékony továbbosztását segíti az is, ha a konzulátusok jelentős és többrétegű hálózatokba ágyazódva továbbítják a híreket: itt elsősorban az intézményes kötődéseik (nemzeti közigazgatási intézményi hálózatuk, továbbá a világ más országaiban akkreditált diplomáciai testvérintézményeik) jöhetnek szóba, ugyanakkor fontos szerepet játszhatnak az egyes helyi információs hálózataik (pl. helyi média kapcsolataik) is.
Delivering Digital Consular Aid; Ilan Manor; Exploring Digital Diplomacy; 2018. április 27.

Az érzékiség technológiája. Zenei videoklipek a nagypolitikában
Az elmúlt héten egy a James Bond filmek geopolitikai világképét elemző, szórakoztató és ugyanakkor úttörő tanulmány kapcsán igyekeztünk felvillantani azt, hogy milyen komoly szerepe van a mind inkább digitalizálódó tömegkultúrának a geopolitikai világképek, és végső soron a világpolitikai mozgások alakításában.
Most egy másik, de szintén a témába vágó tanulmányra szeretnénk felhívni a figyelmet. Aki ugyanis a téma iránt érdeklődik (vagy csak egyszerűen éli világunk mindennapjait) annak nyilvánvaló: nem csak a mozifilmek, vagy a televíziós sorozatok, a stratégiai- és lövöldöző videojátékok rendelkeznek nagyon is markáns világképpel, geostratégiai „üzenettel”, hanem életünk talán leghétköznapibb tömegkulturális termékei – a zenei videoklippek is.

A közkedvelt amerikai zenei tévécsatorna, az MTV globális elterjedése, azaz nagyjából az 1980-as évek óta a videoklip az egyik legelterjedtebb, legnépszerűbb zenei-vizuális műfaj. Méghozzá olyan, amelyik különösen nagy erővel közvetít, különösen széles tömegekhez „tartalmakat”. Tudatosan használtuk ezt a kicsit semmitmondó kifejezést, ugyanis a tömegkultúra tanulmányozóinak többsége számára a zenei klip (egy zeneszám, és egy többnyire táncos elemeket tartalmazó jelenet kombinációja) nem tartalmaz olyan jelentőségteljes „narratívát”, amit valójában elemzés tárgyává lenne érdemes tenni.

Ezen a felfogáson szakít a kitűnő E-International Relations online magazin, amikor mély és alapos elemzésben járja körül, egyfajta úttörő munkaként, a zenei videoklipek által közvetített mondandókat, világképeket. A szerző, Catherine Baker meggyőző kutatásokra alapozva mutatja ki, hogy a hidegháború politikai, ideológiai, és végső soron geopolitikai tartalma a legszorosabban összefonódott a fogyasztói kultúra valamennyi elemének mondandójával. Nincsen ez másként a sokáig csak jelentéktelennek tekintett zenei videóval sem: a 80-as évektől felnövő generációk ízlését, de egyben világlátását is jelentős mértékben alakító kommersz műfaj valójában hatékony közvetítője olyan alapvető geopolitikai koncepcióknak is, mint például a „harcos-katonás férfiasság”, vagy az „amerikai kivételezettség”, vagy akár a „jó háború” eszméje.
A Technocracy of Sensuousness. Music Video in International Politics; Catherine Baker; E-International Relations; 2018. április 20.

A török Államfői Hivatal új Twitter-fiókja és YouTube csatornája – jeltolmácsolással
Törökország az utóbbi időkben egy fokozatosan megmerevedő, egyre több „illiberális” jegyet magára öltő, tehát a progressziónak, következésképpen a technológiai haladásnak mintegy ellenpontját mutató államként jelenik meg a fősodratú médiában. A sommás értékítélet azonban, mint általában, itt is félrevezető lehet.
A helyzet ugyanis az, hogy a digitális diplomáciával kapcsolatos kutatásoknak, alkalmazásoknak és gyakorlatoknak Törökország egy kifejezetten érdekes, több területen példamutató országa. A török külpolitikai intézményrendszer valójában nagyon is tudatosan igyekszik kihasználni a korszerű ICT-eszközök, és különösen a közösségi média platformok és megoldások felhasználásában rejlő lehetőségeket.

A török külpolitikai célok szolgálatának digitális eszközrendszere az elmúlt héttől két újabb elemmel bővült. Az Államfői Hivatal egy dedikált Twitter-csatornát indított útjára, amelyen kizárólag egy – szintén erre a célra létrehozott – YouTube csatorna videoanyagait teszik közzé. A kezdeményezés érdekessége, hogy a filmanyagok a fontosabb külpolitikai érdeklődésre számot tartó híranyagok jelnyelvű tolmácsolással elkészített változatait tartalmazzák. A hozzá csatlakozó Twitter-csatorna tovább növeli a potenciális felhasználók elérését.
Twitter és YouTube

Szórakoztatóipar plusz közösségi média – íme, a Trump-féle 21. századi diplomácia!
Az elmúlt hét talán nem a legnagyobb horderejű, de szerintünk nagyon is jellemző – és persze sokak által kritizált digitális diplomáciai lépése az amerikai elnökhöz kapcsolódott. Tegyük gyorsan hozzá: nem először, és vélhetően nem is utoljára.

Donald Trump ugyanis mára talán arról vált a legismertebbé, hogy a Twittert tekinti az egyik legfontosabb külpolitikai eszközének. De, a leggyakrabban használtnak mindenképpen. Most ismét üzent, méghozzá az egész világnak. A népszerű közösségi platformon megjelent posztja a 2026. évi FIFA Világkupa rendezéséért folyó vetélkedéshez kapcsolódott. Az Egyesült Államok ugyanis – Kanadával és Mexikóval közösen – pályázatot nyújtott be a rangos nemzetközi sportesemény rendezési jogáért. Az amerikai elnök most, rövid Twitter-üzenetben, és jó előre megfenyegette mindazokat, akik szintén kacérkodnának a rendezés gondolatával. „Szégyen lenne, ha azok az országok, amelyeket mi mindig támogatni szoktunk, most az amerikai pályázás ellen lobbiznának. Miért támogassunk olyan országokat, amelyek nem támogatnak minket (beleértve az ENSZ-t)?” Az erővel való ilyen fenyegetés – ráadásul egy sportesemény rendezési jogai kapcsán – jelentős felzúdulást váltott ki Trump közösségi média követői körében. Az „árukapcsolás” nyíltsága valóban szokatlan a nemzetközi kapcsolatokban, viszont Trump-ra szinte elnöki kampányának kezdete óta jellemző ez a fajta brutális őszinteség.
Twitter

Az afganisztáni tálibok a digitális propagandában is kezdenek felülkerekedni
Amikor az amerikai hadsereg, kevés híján két évtizeddel ezelőtt megindította csapatait a nemzetközi iszlám terrorizmus fészkének tekintett Afganisztán ellen, alig néhány hét alatt kiűzte a vallási fanatikus tálibokat az ország fővárosából, és teljes megsemmisítésük is közelinek tűnt már.

Mostanra azonban gyökeresen megváltozott az afganisztáni helyzet. Egyes nyugati források szerint ma már ismét a tálibok tartják ellenőrzésük alatt a történelmileg forrongónak számító térség mintegy 70%-át. A gyors terrorellenes akciónak induló hadjárat az Amerikai Egyesült Államok leghosszabb háborújává nyúlt. A hadi helyzet ilyen változásában – vélik egyesek – nem csak az évtizedes, sőt évszázados gerilla tapasztalatokra támaszkodó helyi fegyveresek rugalmassága, helyismerete, beágyazottsága játszott szerepet. Hanem az, amiben a nyugatiak, és különösen az amerikaiak hagyományosan különösen erősek voltak mindig: az információs hadviselés.

Az egyik térségbeli sajtótermék, az Arab News a héten érdekes cikkben mutatott be egy friss beszámolót, amely „Talibán történetek” címmel az afganisztáni hosszú háború propaganda hadszíntereire kalauzol el minket. A szerző, Thomas Howard Johnson, az egyik legtekintélyesebb amerikai nemzetbiztonsági és terror elhárítási szakértő annak járt utána: hogyan szereztek meglepő jártasságot az információs hadviselés csínjában-bínjában a korszerű gerillahadviselésben már addig is élenjáró tálibok.

A társadalmukat gyakorlatilag középkori vallási elvek szerint szervező fanatikusok a propaganda háborúban nagyon is rugalmasnak és korszerűnek mutatkoztak. Saját webhelyeket indítottak, elektronikus és nyomtatott sajtótermékeket publikálnak, és általánosságban minden lehetséges eszközt felhasználnak, az egyszerű falfirkától a DVD-összeállításokig. A digitalizáció eszköztárát is ügyesen alkalmazzák ott, ahol ez lehetséges és célszerű. Az amerikai szakértő egyértelműen a rugalmasságukat, alkalmazkodó képességüket emeli ki: ennek köszönhető, hogy a tálibok – véli a Pentagon-szekértő – felülkerekedni látszanak a jóval kifinomultabb amerikai propaganda kampányokon.
Taliban narratives – the Use and Power of Stories int he Afghanistan Conflict; Arab News; 2018. április 21.

KÖNYVSZEMLE – ÚJ MEGJELENÉSEK
Scharre, Paul (2018): Army of None. Autonomous Weapons and the Future of War. New York – London, W.W. Norton and Company.
Ezen a héten is egy frissen megjelent könyvre hívom fel a figyelmet, és izgalomban sem lesz hiány annak, aki kézbe veszi. Az „Army of None”, azaz a „Senki hadserege” című könyv ugyanis az a robotok kezére adott, lényegében teljesen automatizált háborút mutatja be. A lehetséges, és nem is távoli jövőt.
A szerző, az amerikai hadügyminisztérium szakértője, egyben maga is hajdani aktív katonatiszt, azt a kérdést tűzi a tollára: mit jelent, mivel jár az, ha gépeknek engedjük át a végső döntést élet és halál fölött? Mi történik akkor, ha egy légi drón éppúgy önállóan „cselekedhet”, mint mondjuk egy önvezető autó? Vagy, még inkább, mi történik akkor, ha egy célpontokat önállóan választani képes, felfegyverzett robot hackerek áldozata lesz? Megannyi izgalmas kérdés, számtalan lehetséges technológiai, és persze erkölcsi válasszal.
Paul Scharre munkájában bemutatja az autonóm működésre (annak nyilván különböző fokozataira) képes fegyverrendszerek fejlődését, a II. világháború önrávezető torpedóitól kezdve egészen a közeljövő önállóan vadászó tankhadseregeiig. Letehetetlen olvasmány, és nem csupán a vájtfülű technikai szakértőknek. De, még ennél is több. Elgondolkodtató, néhol nyugtalanító vízió.

Összeállította és szemlézte: Nyáry Gábor

A bejegyzés kategóriája: információ röviden, Internet, közigazgatás:külföldön, közigazgatási informatika, média, művelődés, politika
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.