információ rövidenközigazgatás: külföldönközigazgatási informatikapolitikapolitikai informatikaszakirodalom

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. június 25.

Szerző: 2018. június 25.No Comments

A globális csúcsok tanulsága: ideje „újratölteni” az együttműködés e fórumait.
A legutóbbi G7-es konferenciát követő közösségi média hadakozás csak egy jel volt a sok közül, amelyek arra mutatnak: ideje lenne újragondolni az ilyen globális fórumok egész rendszerét, lebonyolítási módját, kommunikációs eszközrendszerét. A technológia, amely most a nemzetközi közvélemény elé kiteregetett botrány eszköze volt, lehetne éppenséggel a hatékony együttműködést támogató emeltyű is – véli Richard Attias, az RAA globális tanácsadó cég elnöke, aki olyan nemzetközi szervezeteknek dolgoz ki kommunikációs stratégiákat, vagy szervez nemzetközi csúcsrendezvényeket, mint a Bloomberg Philantropies, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, vagy a Világbank.
A technológia eszköztárának szédületes bővülése sem változtatott azon a tényen, hogy a kommunikáció, a meggyőzés leghatékonyabb módozata a személyes kapcsolatokon, a közvetlen, szemtől szembeni párbeszédeken alapul. A valóságos, fizikai értelemben vett személyes interakció olyan intimitást biztosít, és olyan bizalmat építhet a felek között, amire a digitalizáció kínálta lehetőségek alighanem alkalmatlanok.
Ami természetesen nem jelenti azt, hogy a személyes találkozások hangsúlyossága mellett ne lenne meg a szerepe a technológiák kínálta lehetőségeknek. A közösségi média, a digitalizáció nem csupán a diplomáciai párbeszédek eredményeinek aláásására alkalmas – mint ahogy az az ottawai csúcs utáni Twitter-üzengetésben megmutatkozott. A digitális eszközök számtalan ponton segíthetnek is: a csúcstalálkozók előkészítésében például, a megvitatandó elképzelések összegyűjtésében, a találkozók inputjának diverzifikálásában. De, hasonlóan forradalmi lehet a hozzájárulásuk a tanácskozások eredményeinek kommunikálásában, az eredmények terjesztésében, és természetesen a különböző forrásokból érkező visszajelzések becsatornázásában is. Az IT-technológiák kinyithatják ezeket a többnyire szűkkörű fórumokat a nagyvilágra: alkalmasak lehetnek arra, hogy a kiválasztott elit politika csinálásába ténylegesen bekapcsolják, bevonják az állampolgárokat.
Akár olyan, első blikkre különlegesnek látszó technológiák, mint a virtuális valóság, vagy a kiterjesztett valóság is megtalálhatják szerepüket a globális csúcsrendezvények, találkozók dinamizálásában: az ENSZ, vagy az UNICEF fórumain például a VR-technológiával készült bemutatók segítették már eddig is a részvevőket az általuk tárgyalt problémák valóságos emberi dimenzióinak, drámájának átélésében.
A Twitter-viták, Facebook-fórumok, vagy Skype-közvetítések tehát nem váltják fel a személyes kontaktus, a közvetlen emberi párbeszéd varázsát. De alkalmasak lehetnek arra, hogy segítségükkel alapvetően újragondoljuk a 21. század globális fórumtalálkozóit: összekössük az eliteket az állampolgárokkal, és egyben számonkérhetőekké tegyük cselekedeteiket.
Reinvent high-profile global summits for a transparen, digital age; Richard Attias; The Hill; 2018. június 18.

A kacagó diplomata: a humor szerepe a digitális kapcsolatépítésben
Emlékszünk a múlt heti összeállításunk egyik vezető hírére? A Gáza határainál tüntető palesztinok ellen véres erőszakot alkalmazó Izraelt Irán legfelső vallási vezetője, Ali Khamenei a Twitteren bélyegezte „rákos daganatnak”. Válaszul az izraeliek, szintén a közösségi média csatornáin, egy sokkal hatásosabb „fegyver” vetettek be: a humort. Egy animált képet (azaz GIF-et) posztoltak ki, amelyen az amerikai (és globális) tömegkultúra meghatározó filmsorozata, a Mean Girls (magyarul Bajos csajok) egyik főhősnője kérdi viccesen fintorogva: „Miért vagy állandóan ilyen megszállottan rögeszmés velem kapcsolatban?”
A humor kommunikációs erejét egyre gyakrabban, és egyre tudatosabban használják a digitális diplomácia szereplői. Van ebben egyrészt egy józan igazodás a potenciális felvevő közeg igényeihez. Aki ugyanis a közösségi médiumok platformjain jár-kel, az biztosan tapasztalhatta már: az online generációk körében elementáris az igény a vicc, a viccesség – vagy annak látszata iránt. A tréfálkozás vágya sokszor már kényszeresnek tűnhet, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a humor, vagy annak látszata ma a megkérdőjelezhetetlen jolly joker a közösségi médián zajló beszélgetésekben. Ugyanakkor az online világ néhány technikai sajátossága is a „humoros” kommunikációs elemek alkalmazását diktálja az üzeneteiket „teríteni akaró” digitális diplomatáknak.
Az egyik emlékezetes humoros e-diplomáciai akció a 2014-ben kirobbanó ukrán-orosz konfliktus Krím-félszigeti eseményeihez kapcsolódott. A kanadai NATO-delegáció egy tréfás térképvázlatban figyelmeztette a területen mozgó orosz katonákat arra, hogy merre van Oroszország, és merre pedig „Nem-Oroszország”. Ezzel azt a kanadai álláspontot kívánták egy szokatlan, hatásos eszközzel hangsúlyozni, hogy szerintük Oroszországnak nincsen keresni valója az Ukrajnához tartozó Krímben.
Az akciónak meg is lett a hatása: a grafikus posztot rövid időn elül 22000-en lájkolták, és csaknem 40000-szer osztották tovább, ami igen jelentős elérést biztosított a közleménynek. E számok jelentőségét az adja, hogy a közösségi médiák által alkalmazott algoritmusok egyébként jelentősen korlátozzák az egyes üzenetek „terítési potenciálját”. A közzétett híreket általában csak azok látják, akik közvetlenül követik az adott Twitter-fiókot, vagy kifejezetten érdeklődnek a fiókot üzemeltető témái iránt. A vicces GIF-üzenet azonban járványszerűen terjedve hatékonyan tudta áttörni az algoritmusok által kialakított és fenntartott „véleménybuborékokat”, és így a normális elérés messze meghaladó nézettséget biztosított a kanadai NATO-hírcsinálók üzenetének.
Ha már így szóba kerültek, érdemes megemlíteni: a rövid, velős, ütőképest és többnyire kifejezetten szellemes külpolitikai üzenetek gyártásában és terjesztésében a digitális diplomácia orosz művelői messze az élen járnak maguk is. Legfontosabb „mém-faragó műhelyük” már jó ideje Oroszország londoni nagykövetségének e-diplomáciai részlege. Ami – legalábbis a mi feltételezésünk szerint – aligha lehet véletlen. Nagy-Britannia ugyanis tradicionálisan az orosz-, majd szovjet-, majd megint csak oroszellenesség élharcosa, s így az információs hadviselésben is Londonban húzódik az egyik legélesebb frontvonal. Az orosz e-diplomácia londoni részlege előszeretettel alkalmazza üzenetei közvetítésére a vizualitást: kifejező képeket, rövid videókat, és mindezt ahol csak lehet némi humorral fűszerezve. A Szkripál-akcióként elhíresült állítólagos mérgezési ügyben például az azonnal – és mondanunk sem kell, bármiféle bizonyíték prezentálása nélkül – felreppent brit vádaskodásokra reagálva a londoni követség digitális média részlege egy fabrikált képet tett fel a Twitterre, amelyen egy kéz látszik, amely csipesszel egy útlevelet emel fel a földről. A képen a felirat: „Megvan a helyszínen talált bizonyíték arra, hogy Putyin rendelte el a mérgezést!” A képen mutatott, photoshoppal gyártott „útlevél”, természetesen az orosz elnöké volt.
When diplomats laugh: the role of humour in digital diplomacy; Ilan Manor; Medium.com; 2018. június 3.
Stand-up Diplomacy. Humour as Public Diplomacy; Paul Rockower; USC Public Diplomacy; 2012. február 14.

Szerelmesfilm napjainkban: a kínai „Egy Út, Egy Övezet” immár a Netflixen
A pakisztáni Gilgit-hegység égigérő, ám veszélyes csúcsai között egy jóképű, kínai hátizsákos turista, és egy elbűvölő szépségű pakisztáni orvosnő keveredik közös társaságba, egy szervezett kalandtúra során. Szó szót követ, kaland és veszély újabb kalandoknak és újabb veszélyeknek adja át a helyét – míg nem a fiatalok egymásba szeretnek.
Könnyű kis kalandról persze itt szó nincsen: nagyon is komoly problémák sokaságán verekszik át magukat a főhősök, kezdve mindjárt a nyelv megértés nyilvánvaló nehézségeivel, majd folytatva a faji előítéletek Ázsia-szerte sokfelé jelenlévő (Kínában pedig hagyományosan erősen érvényesülő) problémájával. Aztán ott vannak az ilyesfajta vegyesházasságok eszméje iránt cseppet sem rajongó családok, a fiú hazájában is, és a lány szülőföldjén is. Ráadásul mintha maga a természet is igyekezne minden lehetséges akadály gördíteni a fiatalok útjába, egy megáradt (és a hőst a hősnőtől időlegesen elszakító) folyó képében. A szerelem azonban mindent legyőz, vallották az ókori latinok, és a jelek szerint az újkori kínaiak is. Azaz, biztos a kínaiak is, de elsősorban a pakisztániak.
Az itt bemutatott történet ugyanis nem a soft power terjeszkedést mind komolyabban gondoló kínai állam propagandafilmje. Ez a produkció a pakisztáni filmipar legújabb sikerdarabja. Lehet persze azzal érvelni, hogy a Chalay Thay Saath című film kicsit melodramatikus, kicsit talán giccses is, mégis van néhány figyelemre méltó vonása, méghozzá olyan, ami a 21. század digitális diplomáciájával foglalkozó szakembernek külön érdekes.
A tavaly bemutatott film már a vetítés első hónapjában beverekedte magát a 20 legnépszerűbb pakisztáni alkotás közé. Keveseknek tűnt fel ugyanakkor, hogy a bemutató különös módon egybeesett a térség geopolitikai szuperprodukciójának, a Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosónak a debütálásával. A 62 milliárd dollár értékű infrastrukturális beruházást tartalmazó CPEC-projekt autópályákat, csővezetékeke és más fejlesztéseket irányoz elő Észak-Pakisztánban, s mint ilyen, az ambiciózus kínai „Egy Út, Egy Övezet” kezdeményezés zászlóshajójának számít. Tekintve, hogy ez a beruházás eléri Pakisztán GDP-jének csaknem 20%-át, a kínai-pakisztáni barátság a korábbi szövetségesétől, Amerikától rohamosan eltávolodó ázsiai ország közbeszédének egyik állandó témájává vált. Amire feltűnően rímel a pakisztáni produkcióban készült romantikus kalandtörténet néhány mozzanata. A kultúrákon átívelő, különböző civilizációs hagyományokat összekapcsoló romantikus történetek nem számítanak újdonságnak a pakisztáni filmgyártásban, ahogy a jóval nagyobb termelékenységű szomszéd vár, India filmtermelésében sem. Azonban a főhős, akibe a helyi „alhős” (jellemzően a nő) beleszeret, az mindig fehér ember, jellemzően amerikai, vagy angol. Most azonban fordult a kocka: a cselekmény vezérfonalát kézben tartő főhős, a pakisztáni film történetében először – egy kínai férfi. Ez a kulcsmozzanat jól tükrözi a térségben (és egyben globálisan) átalakuló geopolitikai realitásokat. Tükrözi, és egyben szolgálja is azokat. Hiszen a film Ázsiában (is) az egyik legfontosabb tömegkultúra-formáló eszköz. A digitalizálódó globális kultúra jóvoltából egyben az újsütetű „elektronikus népi diplomácia” egyik legfontosabb terepe. Amit mi sem jelez jobban annál, hogy az amerikai fiú helyett immár kínai férfiba beleszerető pakisztáni leány története már az amerikai nézők számára is elérhető – a Netflixen át.
Now on Neflix: A Love Song to China’s Belt and Road Initiative; Eileen Guo; SupChina; 2018. június 8.

SZAKMAI MŰHELY – Digitális propaganda, digitális dezinformáció. Az Oxford Digital Diplomacy Research Group nemzetközi workshopja
Korábban bemutattuk már őket, de azóta is időről időre idézünk munkásságukból: a digitális diplomácia egyik kiemelkedő kutatóhelye, szakmai műhelye az Oxford Digital Diplomacy Research Group. A román származású Corneliu Bjola professzor vezette egyetemi kutatógárda tagjai között szerepel az izraeli Ilan Manor is, akitől mi is gyakran idézünk elméleti alapvetéseket és gyakorlati elemzéseket egyaránt.
A kutatócsoport az elmúlt héten – a NATO és az EU néhány szakértőjével kibővítve – egész napos workshopot tartott a digitális propaganda, illetve a digitális dezinformálás témájában. Ahogy a program szerkezetéből is látszik, az oxfordi digitális diplomácia kutatók eredeti megközelítést alkalmazva, az elméleti kutató és a gyakorlati információs szakember szemszögéből is szemügyre vették a nemzetközi kapcsolatokat is mind jobban determináló problémákat:
I. Ahogy a lövészárokból látszik
– A közösségi média fegyverként való alkalmazása. Elmélet és gyakorlat. (Elad Ratson, Izraeli KÜM)
– Robot-trollkodás. Minták, hatások, ellenszerek. (Rolf Fredheim, NATO)
– A Daesh-közvélemény feltérképezése nyílt adatok segítségével. (Elizabeth McKee, Brit KÜM)
– Régi problémák, új csatornák. Az EU-intézmények ráébredése az online dezinformáció veszélyére. (Felix Kartte, EU Bizottság)
– A választások biztonságának és sérthetetlenségének védelme. (Ella Fallows, Facebook)

II. Ahogy az elefántcsont toronyból látszik
– A prediktív analítikák használata az online gyűlölködés előrejelzésében. (Libby Hemphill, Michigani Egyetem)
– Az online gyűlölködés kezelésének jogi problémái. (Victoria Baines, Oxford Internet Instiute)
– Kitörés a diplomáciai visszhang burokból. Információs hadviselés. (Shaun Riordan, Clingendael Intézet)
– A gyűlölet visszhang kamráinak szétzúzása. (Corneliu Bjola, Ilan Manor, Oxford Dig. Dipl. Res. Gr.)
– A pártos ellenségeskedés ösztönzői a közösségi médiában. (Nahema Marchal, Oxford Internet Institute)

A rendezvényről remélhetőleg hamarosan rendelkezésre álló részletesebb beszámolókat is haladéktalanul megosztjuk majd olvasóinkkal.
Oxford Digial Diplomacy Research Group; Facebook

Összeállította és szemlézte: Nyáry Gábor