A Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli területén bevezetik a digitális kormányzati szolgáltatásokat

„Dr. Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkár nyitotta meg 2018. július 24-én a „Külgazdasági és külügyi működést támogató kiemelt alapfolyamatok fejlesztése és szolgáltatási kapacitásuk bővítése” című kiemelt uniós projekt nyitórendezvényét.
Az államtitkár bejelentette: a Külgazdasági és Külügyminisztérium kibővült feladatmennyiségének minél hatékonyabb ellátása érdekében innovatív fejlesztések megvalósításáról döntött, melyek segítik a közigazgatás korszerűsítését, a gyors információ-áramlást, és a koncentrált szervezeti döntéshozatalt.

A rendezvény fókuszában álló projekt fő célja, hogy a KKM konzuli területén végzendő feladatai kapcsán kifejlessze és bevezesse az elektronikus közigazgatást és közszolgáltatást. Ennek keretében kifejlesztésre kerül egy mobil applikációra épülő tájékoztatási rendszer, melynek segítségével a külföldön bajba jutott állampolgárok gyorsan és hatékonyan megfelelő tájékoztatást kaphatnak, emellett a konzuli védelemre történő regisztráció is megvalósulhat majd mobiltelefonon keresztül. Ezen kívül több közigazgatási eljárás is elektronizálásra kerül, így a konzuli területen is lehetővé válik majd az elektronikus ügyintézés.

A projekt célja – az állampolgárok gyors és hatékony tájékoztatása, valamint az ügyintézés egyszerűsítése mellett – hogy segítse és támogassa a kis- és középvállalkozások külpiacra jutását, elősegítse a vezetői döntéseket, és szilárd alapot nyújtson a külgazdasági stratégiai célok eléréséhez. A projekt során kifejlesztett rendszerek üzembehelyezésének várható időpontja 2018. december 31.”

Forrás:
Innovatív fejlesztések a KKM hatékonyabb feladatellátása érdekében; Külgazdasági és Külügyminisztérium; 2018. július 25.
Lásd még: A külgazdasági és külügyi működést támogató kiemelt alapfolyamatok fejlesztése és szolgáltatási kapacitásuk bővítése; Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ)
A külgazdasági és külügyi működést támogató kiemelt alapfolyamatok fejlesztése és szolgáltatási kapacitásuk bővítése. A PROJEKT KÓDSZÁMA KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00036; NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar, közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

1 Response to A Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli területén bevezetik a digitális kormányzati szolgáltatásokat

  1. Visszajelzés: Magyar digitális diplomácia: konzuli tevékenység digitalizálása és a külkereskedelem online támogatása | eGov Hírlevél

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.